Tabuk nélkül az anyaságról

2015. 04. 08.
|
Címkék: Baba-mama  Család  Lélek 
Több mint 500 pályamű közül választották ki idén a Terézanyu pályázat 15 díjazottját, akik dolgozó nő mivoltukról vallottak írásban, képekben és videókon. A díjátadót kedden, a láthatatlan munka világnapján tartották. Alig egy hónap alatt 521 nő vállalta, hogy őszintén, tabuk nélkül vall arról, mit jelent számára a munka, mit jelent dolgozó nőnek lenni.
Idén fotók és videók is érkeztek, ám a jelentkezők nagy része inkább megírta a történetét. A legfiatalabb pályázó 19, míg a legidősebb 74 éves volt. A Terézanyau pályázat fődíjasa Szilágyi-Árkos Orsolya 38 éves édesanya lett, aki mindig arról álmodozott, hogy egyszer író lesz. Élete sokáig boldog és egész volt férjével, két gyerekével, jó munkájával, amikor nagy tragédia érte. Répamese című történetében egy édesanya gyermekéért folytatott harcát írta meg.



A második és a harmadik helyért járó díjakat megosztva két-két nő kapta, ezen felül kiosztották a Richter-, a Nők Lapja Psziché-, az Örökifjú-, a Csendtörő-, a Legyőzhetetlen-, a Példakép-, a Hősnő-, és az Anyutigris különdíjakat is. Külön ismerték el a fotó és a videó kategória legjobbjait, utóbbit a legfiatalabb pályázó, a 19 éves Oláh Dóra vihette haza, aki tanulás mellett vállal éjszakai műszakot egy gyorsétteremben, hogy megvalósítsa álmát, és színésznő lehessen.

A női lét tabuit döntögető, hatodik alkalommal meghirdetett Terézanyu pályázatra a zsűri ebben az évben olyan munkákat várt, amelyekben a nők őszintén vallanak arról, hogy mit jelent számukra a munka, miért dolgoznak, és közben milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. Az idei alkotásokból kitűnt, hogy gyereket nevelni, háztartást vinni vagy beteg hozzátartozót ápolni, mind olyan láthatatlan tevékenység, amelyet főleg nők végeznek, de ezért sem anyagi, sem erkölcsi elismerést nem kapnak. Elvárás, hogy ezeket szó nélkül végezzék, ám közben elvárás az is, hogy legyen másik, fizetős munkahelyük.

A beérkezett munkákat Beke Zsuzsa, Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, D. Tóth Kriszta újságíró, Dobó Kata színésznő, Pásztor Anna énekesnő, Mangó Gabriella orvos és Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu pályázat megálmodója bírálta el. A díjkiosztó ünnepséget azért április 7-én, a láthatatlan munka világnapján tartották, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a nők által végzett munka jelentőségére és értékére.

Szóljon hozzá!

Februári AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Égő fájdalom a térdben: az ízületi kopás jele

A csontok és az ízületek korral járó elhasználódása miatt a mozgás, a sport sokszor fájdalommal járhat. Ha nem figyelünk oda a fájdalom ...
Terike 5241.
2017. 02. 21. 16:50
Nagyon nagy öröm ért, a magas vércukromat helyre hozta a savanyított káposzta és annak a leve. Rendszeresen 10 fölött volt a cukrom, 28 ...

A jó szex alapjai: mi kell a nőnek, és mi a férfinak?

A szeretkezés evolúciós és történelmi szempontból elsődlegesen a fajfenntartást szolgálta, de az embereknél ennél sokkal összetettebb ...
mecseki lászló
2017. 02. 17. 02:31
emil miért akarod elhitetni hogy felveszed a versenyt egy sybiánnal? figyeld meg Ági kimondja "egy nőnek annál több kell mint egy jó pasi ...

A herpesz természetes kezelése

A herpesz rendkívül fájdalmas, napokig, hetekig sok kellemetlenséget okozó bőrleváltozás, mely a téli hónapokban különösen sokakat ...
Oláh János /Nógrádsipek, Tel.: 32/389-173/
2017. 02. 11. 23:33
Herpesz ellen: Több gyógyszertárban kapható herpesz elleni krémet kipróbáltam már, de általában erősítették a sebesedést. Ezért saját ...

A 10 leghatékonyabb házi gyógymód az ízületi gyulladás kezelésére

Az orvostudomány fejlettségének köszönhetően ma már sokféle módszer létezik az ízületi gyulladás tüneteinek kezelésére. Megéri ...
szabóné
2017. 02. 08. 17:23
Egy éve beadták az atlasta infúziót csontritkulásra.Azóta iszonyatos fájdalmaim vannak a fogaim letörtek.Nagyon kérek mindenkit ne engedje ...

A ligetszépeolaj gyógyító titka

A ligetszépe gyógyító titka a növény érett magvaiból nyert olajban rejlik. Két létfontosságú, többszörösen telített zsírsav ...
Zsóka
2017. 02. 06. 14:45
Kedves Szimpatika! Érdeklődni szeretnék, hogy a Dr. Chen ligetszépe kapszula jó minőségűnek számít e, olcsó ára ellenére? Vagy ...

Egy csodálatos gyógynövény a rákos sejtek ellen

Mivel napjainkban a rák az egyik leggyilkosabb betegség a világon, a kutatók folyamatosan próbálnak rá újfajta gyógymódokat találni.
Gizus
2017. 01. 27. 22:09
Tényleg nagyon kevés az információ. Keresem már napok óta hogy milyen mennyiségben kellene szedni inkább a cseppeket mint a kapszulát, de ...

A kalcium-magnézium egyensúly hatása az egészségre

Szervezetünk a kalciumot megfelelő mennyiségű magnézium hiányában nem képes optimálisan felhasználni. A magnézium és a kalcium az érem ...
íyccyíc
2017. 01. 27. 11:17
szat se tudnak

A csalántea hatása az egészségre

Tibetben sok más hasznos, természet adta lehetőség között a csalánt is kiemelt gyógyhatású növényként emlegetik. Leveleit kiszárítva ...
anita
2017. 01. 24. 22:39
milyen hatással van a hajra? :)

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
kildiko
2017. 01. 22. 17:53
Ha valaki tud segiteni, kernem en is a vakcina elerhetoseget. kildiko.intactrame@gmail.com

Szemkönnyezés: ez okozhatja!

A szemkönnyezésnek (epiphora) számos oka lehet. A szemek könnyezése lehet az idős kor velejárója, allergia tünete, illetve paradox módon a ...
Molnár Íbolya
2017. 01. 21. 21:51
Régóta folyik a szememből a könny,sok orvos látta és idáig senki nem segített.Legutóbb akupunktúrás kezelést kaptam,de csak a pénzem ...