Ez az ülőmunkát végzők népbetegsége?

2015. 04. 29.
|
Isiász - sokan ismerik a hirtelen hátba nyilalló fájdalmat, amely van, hogy hirtelen távozik, gyakran azonban hetekig megmarad.

Az isiász nem önálló kórkép, hanem a gerinc deréki szakaszából eredő tünetek együttese, egy szóval lumboischialgia – mondta Dr. Szentiványi Csilla reumatológus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A gerincsérv lehet az egyik leggyakoribb okozója, a gerincből kilépő ideggyököt irritálja és a fájdalom az alsó végtagba sugárzik ki. Elmondta, hogy a betegség életkortól független inkább az ülő munkát végző embereknél jelentkezik.

Szedlacsek Enikő a Gerinc Műhely vezetője a műsorban felhívta a figyelmet a betegség megelőzésére. Már gyerekkortól az egyik legfontosabb dolog a mozgás – mondta. Hozzátette, hogy az ülőidegzsába kialakulásának hátterében lelki okok is állhatnak, a túlhajszolt életmód, egyes érzelmi válságok is okozhatnak isiászt.

Az isiászra való hajlamot akár örökölhetjük a gerinc görbületének kialakulásával. A betegség lefolyása különböző, vannak esetek, amikor már az elején óriási fájdalommal jelentkezik – tette hozzá Dr. Szentiványi Csilla. Dr. Szolnoki Lajos természetgyógyász szerint a gerinc terhelésének elmozdulása – aszimmetrikus izomterhelés – okozhat lumbágót. Megjegyezte, hogy akár gombás fertőzések is lehetnek a lumbágót kiváltó okok között: izomgyulladás alakulhat ki tőle a hátában, ami szintén asszimetrikusan támadja meg a hátizmokat.

Forrás: Hirado.hu

Szóljon hozzá!

Áprilisi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. áprilisi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

A gyömbér 10 gyógyhatása

A gyömbér egy természetes gyógynövény, amelyet fűszerként világszerte használnak. Több egészségügyi kutatás is bizonyítja, hogy a ...
Majoros Mária
ma 09:32
Mi is használjuk!!Én minden reggel reszelek egy darabkát,keverek hozzá mézet,,,kinyomkodom a levét és leszűrve teába fogyasztjuk!!Nagyon ...

Huszonötször magasabb a vakok aránya a cukorbetegek körében

Ez derült ki egy átfogó, a látáskárosodás és a diabétesz közötti összefüggést vizsgáló magyarországi kutatásból, amelynek ...
Kreithné Balogh Ilona
tegnap 18:21
Inzulinos cukorbeteg vagyok és sajnos nem tudom beállítani a cukorszintemet, mert hol nagyon magas 20 körül, hol nagyon alacsony 3,1. A ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Pethő Mária
2017. 04. 21. 15:21
Már nem lehet kapni Nitrofurantoint.

Új vakvezető rendszert fejlesztettek ki az Óbudai Egyetemen

Újszerű megoldást találtak az Óbudai Egyetem mérnökei a látássérültek akadálymenetes közlekedésének biztosítására. Elektromos ...
csiker péter
2017. 04. 20. 08:03
Előbb akadály menntes helyek kelleneek!Bpegyik fő pálya udvarai sem akadály mentesek!!!

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
Danny
2017. 04. 17. 18:51
van szüksége sürgős anyagi segítséget, kölcsön bővítése, az üzleti vagy a számlák befizetése? kínálunk mindenféle hitel cégek és ...

Noé családja

„Ez nem hobbi. Hobbiból focizom vagy kirándulok. Az állatmentés teher. Én lennék a legboldogabb, ha nem lenne rá szükség, ha nem lennének ...
Csovák Tünde
2017. 04. 14. 10:18
Csodálatos, alig várom, hogy nyugdíjas legyek, úgy érzem ezt szeretném akkor csinálni

A pajzsmirigyproblémák orvosolhatók

A pajzsmirigybetegség elsősorban a nőket érinti, és akár meddőséget is okozhat. A betegség gyakoribb formáját, a ...
Kovács Kettő Jánosné
2017. 04. 05. 11:55
"Túlműködés esetén a vérben a TSH, azaz a pajzsmirigyserkentő hormon szintje megemelkedik, alulműködéskor pedig lecsökken." - Ha a ...

Babalesen: mit tegyünk, ha késik a gyermekáldás?

Rengeteg kérdés merül fel, ha nem akkor és nem úgy alakul a bébiprojekt, ahogyan azt a kezdetekkor eltervezte a gyermekre vágyó pár. Sokszor ...
Jó hírem van
2017. 04. 03. 09:40
Természetes segítség, sok gyermekáldást váró páron segített: a NaProTechnologia- Tessék a neten rákeresni. Most már Magyarországon is ...

A 10 leghatékonyabb házi gyógymód az ízületi gyulladás kezelésére

Az orvostudomány fejlettségének köszönhetően ma már sokféle módszer létezik az ízületi gyulladás tüneteinek kezelésére. Megéri ...
Nelli
2017. 03. 30. 21:11
Én még írtam azt is, hogy mennyi problémát okozott nekem a bonviva injekció . Fogászati kezelésre jártam hónapokig és szerencsém volt.

Jó és rossz hashajtók

A székrekedés szinte népbetegségnek számít Magyarországon. A statisztikai adatok szerint előfordulásának gyakorisága az életkorral ...
Nagy Judit
2017. 03. 30. 20:24
Kérdezem,hogy a keserűsó hashajtónak káros-e?