Ez reményt jelenthet a cukorbeteg anyáknak

2015. 05. 03.
Szerző: Szimpatika
Természetes szüléssel megszületett az első kisbaba a világon, akinek 1-es típusú cukorbeteg édesanyja szervezete mesterséges hasnyálmirigy segítségével termelte az inzulint egész várandóssága alatt. Az eszközt a Cambridge-i Egyetem kutatói fejlesztették ki.

A mesterséges hasnyálmirigy új technológia, amely segíti a cukorbetegség kezelését várandósság idején, a módszer jelentősen csökkentheti a terhes nők halálozását és a halvaszületések számát.

A kisfiú kedden született a Norwichi Egyetemi kórházban, édesanyja az első a világon, aki a Cambridge-i Egyetemi Kórház kutatóközpontján kívül használta az eszközt. Három másik várandós nő, aki szintén mesterséges hasnyálmirigy segítségével jutott inzulinhoz, korábban császármetszés segítségével hozta világra gyermekét - olvasható az angliai egyetem honlapján.

A cukorbeteg kismamák gyermekei nagyobb arányban születnek valamilyen rendellenességgel, súlyuk jóval nagyobb lehet, a koraszülöttek aránya is nagyobb körükben, ötször nagyobb a halvaszületések száma, és háromszor nagyobb annak kockázata, hogy életük első hónapjában meghalnak.

A hasnyálmirigy termeli a szervezetben az inzulint, ez az egyik fő hormon, amely segít szabályozni a vércukorszintet. Az 1-es típusú cukorbetegeknél az inzulint termelő bétasejteket megtámadja a szervezet immunrendszere. A mesterséges hasnyálmirigy segíthet fenntartani az inzulintermelést, kordában tartani a cukorbetegséget.

A mesterséges hasnyálmirigy egy kicsiny hordozható eszköz, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy elvégezze egy egészséges hasnyálmirigy funkcióját a vércukorszint szabályozásában. A cambridge-i szakemberek által  
megalkotott rendszer három egységből áll: egy folyamatos glükózmérőből és egy vele összeköttetésben lévő inzulinpumpából, valamint egy számítógépes algoritmusból, amely az inzulindózis számítását végzi.

A kutatók az év második felében tervezik tanulmányban közreadni eredményeiket. Ha az eredmények ígéretesnek bizonyulnak, akkor az új technológiai jóval több cukorbeteg nő számára teszi lehetővé, hogy terhességet vállaljon.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!