Újra tömegek árasztják el a Hősök terét

2015. 05. 07.
|
Június 27-én ismét megrendezi a Mozgás Éjszakáját a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja, a helyszín ezúttal a Hősök tere és a Városliget lesz.
Idén a korábbiaknál több sportággal, összesen 16 mozgásformával lehet megismerkedni a rendezvényen. A már megszokott kínálat - futás, kerékpár, salsa, zumbafitnesz, sárkányhajózás, nordic walking, asztalitenisz, tollaslabda, fitnesz, jóga és korfball - mellett különböző önvédelmi sportok alapjait lehet majd elsajátítani, de lesz ugrókötelezés, lábtollas mérkőzések, valamint nyári curling.

A tavalyi Mozgás Éjszakája (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A kerékpárosok 16 kilométeres távon indulhatnak, a rajt 21.30 órakor lesz, a futók pedig - akiknek a versenyét éjfélkor indítják - három táv, a 3,5, a 6,5 és a 11 kilométer közül választhatnak.

A rendezvény célja, hogy Magyarországon javuljon az aktív mozgást végzők aránya, mert - ahogy a szervezők közleménye kiemeli - a mozgásszegény életmód következtében 35 percenként meghal valaki az országban. Az egészségkommunikációs központ hangsúlyozza, hogy az elmúlt években ugyan történt emelkedés, s jelenleg a társadalom 23 százaléka mozog hetente 2-3 alkalommal, ám ez még mindig kifejezetten alacsonynak számít, ráadásul a lakosság 44 százaléka egyáltalán nem sportol.

Forrás: MTI

Szóljon hozzá!

Augusztusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Lúgosító zöldségek, gyümölcsök, gabonák és tejtermékek

Annak érdekében, hogy hatékonyan elsajátítsuk a lúgosító életmódot, ismernünk kell azokat a táplálékokat, melyek lúgosítják vagy ...
Ludányi Emőke
2017. 08. 17. 17:46
Össze vagyok zavarva:a cikk szerint a köles az erősen savas gabonák közé tartozik,a hozzászólások szerint lúgosít:mi az igazság?-jó ...

Besenyei Péter: El kell fogadni, ha nem sikerül

Júliusi magazinunkban interjút olvashatnak Besenyei Péterrel, azonban helyhiány miatt nem tudtuk közölni a teljes beszélgetést. Most itt a ...
Mrs. Farida Stephen
2017. 08. 16. 17:36
Jó nap regisztrált magánpénz-kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítséget nyújtanak az emberek, cégeknek, akiknek ...

Fullajtár Andrea: „Rosszul tűröm az igazságtalanságot”

Most írja a doktori disszertációját, közben a Színművészeti Egyetemen tanítja a színészek következő generációját, esténként pedig a ...
MATTY
2017. 08. 16. 13:47
Matty vagyok Chicago-ból, és itt vagyok ezen az oldalon, hogy köszönetet mondj Dr.Akpada-nak a jó munkához, amit a kapcsolatom ...

A borderline személyiségzavar

A borderline személyiségzavarról igen sokat lehet manapság hallani, ám a legtöbben teljesen hibásan használják a fogalmakat, így a ...
Andrea Rice
2017. 08. 10. 13:45
Hello, Te vagy az USA-ból, Dubaiból, Kanadából, Ausztráliából vagy az Egyesült Királyságból egy nagyon valódi hitelt keresve ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
viki
2017. 08. 10. 10:34
Kerem segitsen. Nem tudom mit tegyek, sajnos volt nogyogyaszati TOT SZALAG MUTETEM ES NEM SIKERULT, MAJD KISZEDTEK 25 NAPJA A SZALAGOT , ES SAJNOS ...

6 természetes orvosság a vérnyomás gyors csökkentésére

A hagyományos megoldás erre a szinte növekvőjárvány-szerű betegségre egyszerűen csak annyi, hogy az orvosok még több ...
Eross Jozsef
2017. 08. 09. 17:24
Nekem 160/140 mar a hazbol sem merek kimenni csak szdelgek mint a pipe.

A 10 leghatékonyabb házi gyógymód az ízületi gyulladás kezelésére

Az orvostudomány fejlettségének köszönhetően ma már sokféle módszer létezik az ízületi gyulladás tüneteinek kezelésére. Megéri ...
zsoka
2017. 07. 29. 21:08
Valaki esetleg tud valami jó megoldást a bal csuklom vagyis a hűvejk ujjam minden kisebb mozdulatra hasit,már több orvosnál voltam de mind az ...

A csalántea hatása az egészségre

Tibetben sok más hasznos, természet adta lehetőség között a csalánt is kiemelt gyógyhatású növényként emlegetik. Leveleit kiszárítva ...
Dr. Kovács Tibor
2017. 07. 20. 13:36
Az biztos, hogy nem árt csalánt fogyasztani, hisz elképesztő mennyi mindenre hatásos. A gyógynövények királya! Nagyon pontos a cikk, és ...

Dr. Garamvölgyi László: A bűncselekményeket jobb megelőzni!

Az ismert rendőrségi szakértővel májusi lapszámunkban készítettünk interjút.
Toth L
2017. 06. 29. 14:49
Sikerült volna fényt deríteni egy rejtélyre? József Attila 4 búcsúlevelet hagyott hátra a halála reggelén.

Palya Bea: Csak azt szabad csinálni, ami igaz és őszinte

Hogyan segít a félelmek legyőzésében a zene? Mit jelent egy népdal egy kamasznak? Miért fontos mozgásban tartani az életünket? Ezekeről, ...
Gyönös Károly
2017. 06. 26. 14:49
Nagyon birom a Palya Beát. Igazi nagy sztárnak fogja magát kinőni.