Veszélyesek lehetnek a fogyasztószerek

2015. 05. 13.
Szerző: Szimpatika
Többször előfordult már, hogy egy vásárló a jogszerűtlenül gyógyhatású készítményként reklámozott gyors fogyasztószerek bevétele után egészségkárosodást szenvedett, ezért elővigyázatosságra intett az Európai Fogyasztói Központ (EFK) igazgatója
Kriesch Attila az M1 műsorában kifejtette: célszerű független fórumokon és nem az adott reklám oldalán utána olvasni a fogyasztószereknek, tájékozódni annak megbízhatóságáról. Ugyanakkor semmilyen értékelés nem tekinthető kétségbevonhatatlannak - hangsúlyozta.



Elmondta, az EFK az informális panaszkezelés során arra törekszik, hogy minden esetben kompromisszum szülessen a felek között. A fogyasztószereknél azonban nagyon nehéz a forgalmazó vállalatokat elérni, ezért megelőzésként a körültekintő vásárlást ajánlotta.

Az igazgató bármilyen szer megvásárlásakor a bankkártyás fizetést javasolta, mivel így az ügyfelek esetleges panaszaikat utólag is érvényesíthetik: a hatályos szabályok és szerződéses garanciák ugyanis védelmet nyújtanak akkor, ha hibás a termék, nem érkezik meg, illetve ha visszaélnének az adatokkal.

Közölte, az EFK a magyar vásárlók és az EU más tagállamaiban, illetve Izlandon és Norvégiában székhellyel rendelkező külföldi vállalkozások között közvetít például termékvásárlással, internetes vásárlással vagy a légi közlekedéssel kapcsolatos problémák esetében.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!