Sok mindent elárul, milyen erős a kezünk

2015. 05. 16.
Szerző: Szimpatika
A kéz szorítóerejének mérésével az orvos viszonylag megbízhatóan tájékozódhat arról, mekkora a páciens szívinfarktus- és agyvérzéskockázata - állapította meg egy nagyléptékű kanadai kutatás.
A The Lancet című brit orvostudományi hetilapban közzétett tanulmány szerzői 17 ország csaknem 140 ezer, 35-70 év közötti páciensének adatait vizsgálták meg. Négy éven át követték egészségi állapotuk alakulását. Az orvosi vizsgálatnál egyebek között azt kérték tőlük, szorítsanak meg egy készüléket, amely kezük erejét méri. A tenyér szorítóereje az évek haladásával csökken. Nagyobb a betegségek kockázata azoknál, akiknek gyorsabban hanyatlik a szorítóereje.



A huszonéves nők esetében a szorítóerő mintegy 34 kilogramm, ami 70 éves korra mintegy 24 kilogrammra csökken. A férfiak esetében 54 kilogrammról mintegy 37 kilogrammra. A kutatás kimutatta, hogy öt kilogrammnyi csökkenés 16 százalékkal növelte a páciens korai halálának esélyét. A szívinfarktus kockázata 17 százalékkal, az agyvérzés esélye 9 százalékkal emelkedett.

Az eredményeket nem befolyásolták azok a tényezők – a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az iskolázottság és a foglalkozás –, amelyek egyébként az egészségi állapotra hatással vannak. Nem állapították meg azt sem, van-e összefüggés a kéz szorítóereje és a diabétesz, valamint a légúti megbetegedések között.

A kutatók szerint a kéz szorítóereje a vérnyomásmérésnél megbízhatóbb eszköz a korai halál veszélyének felismerésére. Darryl Leong, a hamiltoni McMaster Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy a korai halálozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázata felismerésének egyszerű és olcsó módszere lehet a kéz szorítóerejének mérése. A vizsgálat nem magyarázta meg azt, hogyan függ össze a kéz izomereje az általános egészségi állapottal és a lehetséges szívproblémákkal.

Forrás: HVG

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!