Szimpatika – A másik oldalról

Vagyunk ezzel így néhányan, mert sok a munka, meg azok a határidők, és manapság nem illik hiányozni a munkahelyről… Szégyen? Gyalázat? Talán így, egyben mindkettő. Szimpla gyávaság, felelőtlenség az orvos kerülése, vagy valóban fel kell tennünk a cinikus kérdést: a munkanélküliségi ráta alakulása hatással van a gyógyszerészek felelősségére is?

Mit várunk a gyógyszerésztől, illetve mit várhatunk el a gyógyszerészünktől, meddig terjed a hatásköre a gyógyításban? Mit is tudunk mi, betegek az öngyógyszerezésről? A reklámokból tudjuk, hogy ha egy villamosvezető futva hagyja el a járművét, akkor talán megy a hasa, ha egy tűzoltónak akadozik a fecskendője, akkor bizonyára vizelési nehézségei vannak, és akkor még nem beszéltem kedvenc művelődésszervezőmről, Ildikóról, aki naponta mondja el – mélyen a szemembe nézve –, hogy ő kipróbálta és neki hat az a bizonyos szer. Felhívják a figyelmünket valamire, ez jó. De mindig meg is tudjuk jegyezni a reklámozott készítmény nevét? Hát… nem is olyan egyszerű, már a tapasztalatok szerint legalábbis.

Mindezek fényében milyennek látnak bennünket a gyógyszerészek a „másik oldalról”?



Hogy hol a határa az öngyógyszerezésnek, a gyógyszerészi tanácsadásnak? Ez teljesen egyedi. Mindig az adott problémától, a betegtől függ.
Az tény, hogy rohanó világunkban érzékelhetően megnőtt a vény nélkül kapható gyógyszerek iránti érdeklődés, de ezzel együtt sajnos gyakran tapasztalunk ismerethiányt az információ-dömping közepette. A reklámok és az internet tájékoztatnak ugyan, de ezt nem tehetik személyre szabottan.




Előfordul, hogy egy hét használat után a reklámozott gyógyszer nem segít, de utána a gyógyszerész tanácsát kikérve egy-két nap után gyógyulás következik be. Rosszabb esetben, ha elmélyül a probléma, a gyógyszerész az orvoshoz irányít. Ezért az a jó, ha a beteg nem egyszerűen a piros vagy a sárga dobozos szert kéri, hanem pontosan, részletesen elmondja a tüneteit, akkor tudunk igazán segíteni. A gyógyszerésznek is titoktartási kötelezettsége van, és ma már a legtöbb patikában adott a lehetőség arra, hogy mások ne hallják az intim beszélgetést.

A gyógyszerész akkor tud megfelelő tanácsot adni, megfelelő szert választani a gyógyuláshoz, vagy szükség szerint orvoshoz irányítani, ha ismeri a korábbi, esetleg krónikus problémákat, tud a rendszeresen szedett egyéb gyógyszerekről, és a beteg megosztja vele táplálkozási szokásait is. A gyógyszerek ugyanis befolyásolhatják egymás hatásait, mint ahogy táplálkozási szokásaink is hatnak a medicinákra, de említhetem a gyógyszerérzékenység kérdéskörét is mint veszélyforrást. És mindezek a recept nélkül kapható készítményekre is vonatkoznak.

Ma már a patika nemcsak a gyógyuláshoz vezető út egyik állomása csupán, hanem az egészségmegőrzésben is egyre fontosabb szerepet játszik. Nagyon örülünk annak, hogy egyre többen vannak olyanok, akikről már nem csupánk azt tudjuk, hogy korábban milyen gyógyszereket szedtek, hanem valóban elmondhatjuk, hogy ismerjük őket magukat, családtagjaikat és életkörülményeiket is.

Fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal: a gyógyszertár olyan hely, ahová nemcsak gyógyszerért, hanem tanácsért is fordulhatunk – vagy akár csak tanácsért, vásárlás nélkül. Még mielőtt „égne a ház”…

Testi-lelki problémáinkat megosztjuk barátunkkal, de van, amikor gyógyszerészre vagy orvosra van szükség. Fontos, hogy mindenki ismerje a háziorvosát és a gyógyszerészét. Kell, hogy ismerje, kell, hogy mindenkinek legyen. Szükség van rájuk, akár egy barátra.



Gyakorló patikusként naponta tapasztalom, hogy az embereknek van kedvenc gyógyszertáruk és gyógyszerészük! A mai világban, ahol már szinte csak a pénz, a verseny és a mindenáron való győzelem számít, a beteg-gyógyszerész személyes kapcsolat még mindig fontos.

A patika lehet a gyógyítási lánc eleje, ha mi javasoljuk a betegnek, hogy mindenképpen forduljon orvosához – és lehet a vége, amikor már a vénnyel keres fel bennünket, de van olyan is, amikor mi javaslunk készítményt a gyógyuláshoz.




Már nyitás előtt fázósan várakoznak néhányan az ajtó előtt. Még munkába, iskolába menet beszaladnak fájdalomcsillapítóért, orrcseppért, hogy jobban menjen a nap, a tanulás. Ők néhány apró, de kellemetlen tünet enyhítésére tértek be a patikába, határozott céllal. Csak ritkán kérdeznek, a bevált szereket már jól ismerik.

Nyolc óra után érkeznek az első betegek a közeli rendelőből. Receptjeik arról árulkodnak, hogy gyógyulásukhoz az orvos által meghatározott medicinákra van szükség. Egyikük azt kérdezi, vajon mennyibe kerül, ha mindent kivált? Sajnos annyi pénze nincs, akkor melyiket kell feltétlenül beszednie? A gyógyszerésznő ajánl néhány olcsóbb helyettesítő változatot, így sikerül a legszükségesebbeket kiváltani. A beteg megnyugodva távozik.

Egy idősödő úr inkább új sorszámot vesz, hogy a másik ablakhoz kerülhessen, ahol a fiatal gyógyszerésszel diszkréten megbeszélheti a „férfidolgokat”.

Két csitri következik, vidáman válogatnak, hogy mi kerüljön a „túlélő” csomagba a sítáborozáshoz. Figyelmesen hallgatják a patikus tanácsait, a ficamok kezelésére való kenőcsöt azért elviszik, biztos, ami biztos…
Az ajtóban feltűnik egy idős hölgy – a gyógyszerészek futó pillantást vetnek egymásra, ki ér rá most legjobban egy türelmes beszélgetésre?

– Miben segíthetek, Magdi néni? – fordul az egyik munkatárs a néni felé. Igazi panasz nincs, mégis itt fáj, meg ott sajog, meg a TV-ben láttam egy kenőcsreklámot, olyan sárga dobozost, talán azzal kezelve a derekamat jobban tudok majd játszani az unokákkal, ha jönnek…
Közben folyton cseng a telefon.

– Tessék, gyógyszertár.
– Tessék mondani, mikor „rendel” az a magas, fiatal „gyógyszerész-doktor” úr, akivel legutóbb olyan jól elbeszélgettem a betegségeimről?
Betegeink tehát sokfélék, eltérő panaszokkal és igényekkel, de úgy tűnik, hogy a személyes kapcsolat miatt megéri egy-két sarkot gyalogolni a kedvenc patikáig, ahol a szakértelem mellé jó szó is dukál!

Megértjük azt is, hogy sokan a rendelőben töltött, néha több órás várakozás után az elveszett időt a gyógyszertárban szeretnék megspórolni, de kérjük, higgyék el: az időnként komótos „szöszmötölés” a betegekért van. A sietség, netán tévedés végzetes is lehet!



Mi, betegek örülünk, ha a keresett gyógyszereken kívül mást is találunk egy patikában: türelmet, hivatástudatot, szakértelmet, segítőkészséget, empátiát. Belátom, ez nem kevés, de nekünk fontos! Eközben nehézségek a tára (pult – szerk.) mindkét oldalán vannak!

Betegség vagy csak rossz közérzet, néha türelmetlenség, esetenként pénztelenség az egyik oldalon, romló gazdasági körülmények, gyakori létszámhiány a másikon. Helyenként komoly erőfeszítések árán ugyan, de a rendszer szerencsénkre még működik. De ez egy másik történet. És mit adhatunk viszonzásul mi a gyógyszerészeknek? Például türelmet, bizalmat. Még akkor is, ha ezek manapság gyakran hiánycikkek – és betegen ez még nehezebb.


„A türelem keserű,
de gyümölcse édes.”
(Jean Jacques Rousseau)