Már gyerekkorban eldől, ki lesz túlsúlyos

2015. 05. 21.
|
Az iskolatársak csúfolódásának, piszkálódásának hatása évtizedekig hatással van az áldozat testi egészségére: 50 százalékkal növeli annak az esélyét, hogy 45 éves korára elhízott legyen - derült ki a londoni King's College hosszú távú, nagyszabású kutatásából.
Korábbi kutatások a depresszió, a szorongás és az öngyilkos gondolatok kockázatának fokozódásával hozták összefüggésbe az iskolai piszkálódást, a King's College vizsgálata az első, amely a szervezetben okozott károkat kutatta - tudósított a The Daily Telegraph online kiadása.



A kutatók becslései szerint a felnőtt korára elhízott 12 millió brit legalább 12 százaléka nem járt volna így, ha gyerekként nem csúfolják. "Le kell számolni azzal a vélekedéssel, hogy a csúfolódás elfogadható dolog, része a gyerekkornak. Ugyan több értékes iskolai program igyekszik megelőzni a piszkálódást, úgy tűnik, az áldozatokat és kínjaikat elhanyagoljuk" - mutatott rá Louis Arseneault, a kutatás egyik vezetője, a King's College pszichiátriai, pszichológiai és idegtudományi intézetének munkatársa. Úgy vélték, a brit gyerekek akár ötöde is csúfolódás tárgya lehet. Arseneault szerint Nagy-Britanniára különösen jellemző, hogy a gyerekkori piszkálódást a felnőtté válás ártalmatlan velejárójának tartják.

A kutatást több mint 7 ezer, 1958-ban született ember adataival végezték. Olyanok vettek részt a vizsgálatban, akiknek szülei tudtak információval szolgálni arról, hogy csúfolták-e rendszeresen gyereküket 7, valamint 11 éves korában. A vérben lévő, gyulladást jelző anyagok és a testtömeg adatai a résztvevők 45 éves korából származtak. Az eredményeket esetleg befolyásoló egyéb tényezőket - társadalmi hátteret, intelligenciát, dohányzást, étrendet és testmozgást - is figyelembe vették, és miután statisztikailag korrigálták az eredményeket, azok így is szignifikánsak maradtak.

A résztvevők 28 százalékát alkalmanként, 15 százalékát gyakran csúfolták, piszkálták. A testmagasság és a testsúly arányát mutató testtömegindex (BMI) azt mutatta, a gyerekként néha vagy gyakran csúfolt nők 26 százaléka lett 45 éves korára erősen túlsúlyos. Azoknak a nőknek, akiket nem gúnyoltak, csak 19 százaléka hízott el. Korábbi kutatások rámutattak, hogy krónikus stressz fokozza a magas kalóriatartalmú ételek utáni sóvárgást. A gyakori csúfolás traumája a hormonális egyensúlyt is felboríthatja és ez fáradtsághoz, mozgáshiányhoz vezethet, tehát az életkorhoz kapcsolódó betegségek megelőzésénél a helytelen életmód, a dohányzás, az egészségtelen étrend és a tétlenség mellett ezek gyermekkori gyökereire is figyelni kell - hangsúlyozta Andrea Danese, a tanulmány egyik szerzője.

Forrás: HVG

Szóljon hozzá!

Augusztusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Édesszájú férfiak

A túl sok cukrozott üdítőital, sütemény és más édesség fogyasztása növeli a depresszió kockázatát férfiaknál - derítették ki brit ...
Halfon Zoltan
tegnap 15:38
figyelmébe: Ön bármilyen pénzügyi nehézségben van? Szüksége van egy kölcsönre, hogy törölje az adósságait? Szándékozik-e növelni ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
tony mark
2017. 08. 21. 23:18
Az én nevem tony jel én vagyok hitel kölcsönadó i kínálnak kölcsön a társaság és az egyéni alacsony aránya 3% akkor lépjen kapcsolatba ...

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
Jean Carlos
2017. 08. 21. 11:14
Szüksége van egy kölcsönre, hogy vállalkozást indítson, vagy fizesse meg a számláit és vállalati pénzügyeit ingatlanokra és bármilyen ...

Szorult helyzetben – a hashajtók helyes használatáról

A székrekedés olyan probléma, amivel gyakorlatilag mindenki találkozik legalább egyszer élete során, de mégis kevesen beszélnek róla. Mivel ...
Zsuzsanna
2017. 08. 20. 20:57
Mindent kipróbáltam,jelenleg a Naturvarázs port használom,lassan 8éve.Nagyon hatásos,de azt gondolom,hogy kiszáritott a gyógynövény,és ...

Lúgosító zöldségek, gyümölcsök, gabonák és tejtermékek

Annak érdekében, hogy hatékonyan elsajátítsuk a lúgosító életmódot, ismernünk kell azokat a táplálékokat, melyek lúgosítják vagy ...
Ludányi Emőke
2017. 08. 17. 17:46
Össze vagyok zavarva:a cikk szerint a köles az erősen savas gabonák közé tartozik,a hozzászólások szerint lúgosít:mi az igazság?-jó ...

Besenyei Péter: El kell fogadni, ha nem sikerül

Júliusi magazinunkban interjút olvashatnak Besenyei Péterrel, azonban helyhiány miatt nem tudtuk közölni a teljes beszélgetést. Most itt a ...
Mrs. Farida Stephen
2017. 08. 16. 17:36
Jó nap regisztrált magánpénz-kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítséget nyújtanak az emberek, cégeknek, akiknek ...

Fullajtár Andrea: „Rosszul tűröm az igazságtalanságot”

Most írja a doktori disszertációját, közben a Színművészeti Egyetemen tanítja a színészek következő generációját, esténként pedig a ...
MATTY
2017. 08. 16. 13:47
Matty vagyok Chicago-ból, és itt vagyok ezen az oldalon, hogy köszönetet mondj Dr.Akpada-nak a jó munkához, amit a kapcsolatom ...

A borderline személyiségzavar

A borderline személyiségzavarról igen sokat lehet manapság hallani, ám a legtöbben teljesen hibásan használják a fogalmakat, így a ...
Andrea Rice
2017. 08. 10. 13:45
Hello, Te vagy az USA-ból, Dubaiból, Kanadából, Ausztráliából vagy az Egyesült Királyságból egy nagyon valódi hitelt keresve ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
viki
2017. 08. 10. 10:34
Kerem segitsen. Nem tudom mit tegyek, sajnos volt nogyogyaszati TOT SZALAG MUTETEM ES NEM SIKERULT, MAJD KISZEDTEK 25 NAPJA A SZALAGOT , ES SAJNOS ...

6 természetes orvosság a vérnyomás gyors csökkentésére

A hagyományos megoldás erre a szinte növekvőjárvány-szerű betegségre egyszerűen csak annyi, hogy az orvosok még több ...
Eross Jozsef
2017. 08. 09. 17:24
Nekem 160/140 mar a hazbol sem merek kimenni csak szdelgek mint a pipe.