Sokkoló számok a magyar dohányosokról

2015. 05. 31.
|
Címkék: Függőségek  Dohányzás 
Május 31. a Nemdohányzók Világnapja. Ez alkalmából a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) azt kéri minden dohányzótól, hogy legalább ezen a napon ne gyújtson rá.
19 percenként meghal valaki, évente négymillióan vesztik életüket a dohányzás következtében. Húsz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek, a cigarettázók környezetében élőknél gyakoribbak a szívpanaszok, romlanak a már meglévő tünetek, fokozódik a halálos szívizomelhalás gyakorisága.

Statisztikai adatok szerint hazánk dobogós helyen áll az uniós országok tekintetében. Évente közel 35 ezer ember veszíti életét a dohányzással összefüggő betegségek következtében, ez a szám az éves halálesetek közel húsz százalékát teszi ki. Megközelítőleg 2500 azon passzív dohányosok száma, akiket mások cigarettafüstje öl meg.

Forrás: MTI

Nem csupán a felnőttek, de a fiatalok is egyre többen váltak, illetve válnak a dohányzás rabjaivá, minden ötödik tízéves már elszívta az első cigarettáját - írta a kardiólógusok társasága. A 13 évesek között 50 százalékos az arány, 10 középiskolásból pedig már 7 cigarettázott. Minden ötödik gyerek egy doboz cigarettát szív el passzív dohányosként egyetlen hétvége alatt - idézték Kiss Róbert Gábort, az MKT elnökét.

A felmérések szerint a magyar dohányosok 75 százaléka szeretne megválni rossz szokásától, de nagyon sokan idejekorán felhagynak ezekkel a próbálkozásokkal, nem gondolva arra, hogy tíz évvel hosszabb élettartamra számíthatnak azok, akiknek akár 40-50 éves korukban sikerül lemondania a káros szenvedélyről.

Van, akinek mégis sikerül, hiszen a magyar lakosság 17 százaléka már leszokott dohányos, azaz több mint egymillió honfitársunknak már sikeresen lemondani a dohányzásról - tette hozzá az MKT elnöke.

A WHO ebben az évben arra figyelmeztet, hogy a dohányzással kapcsolatos globális egészségügyi és gazdasági problémákat még inkább fokozza az illegális dohánytermékek növekvő piaca. Legfrissebb kutatásuk szerint minden tizedik doboz cigarettából egy illegális. Az olcsó illegális cigaretta könnyű elérhetősége növeli a fogyasztást és a dohányzással összefüggő halálesetek számát.

A WHO az idei világnappal kapcsolatban arra szólítja fel az országokat, hogy működjenek együtt a dohánytermékek tiltott kereskedelmének felszámolása érdekében, álljanak a dohányfüstmentes kezdeményezés mellé, és szorítsák vissza a dohánytermékekkel kapcsolatos korrupciót - írta a közlemény.

Forrás: MTI

Ha időben abbahagyjuk a dohányzást, az általa okozott károsodások visszafordíthatók. A tapasztalatok szerint aki 35 éves kora előtt leszokik a dohányzásról, annál például a szív- és érrendszeri megbetegedés kialakulásának az esélye olyan, mintha soha nem dohányzott volna. Ha valaki a dohányzást abbahagyja, a kedvező hatások szinte már azonnal jelentkeznek, és ez a folyamat a későbbiekben is folytatódik.

A cigaretta letételét követő 20 perc múlva a vérnyomás és pulzus visszatér a normális szintre, 8 óra múlva a vér oxigénszintje újra normális lesz, egy nap elteltével jelentősen csökken a hirtelen szívhalál kockázata, 3 hónap után a tüdő teljesítménye 30 százalékkal javul, 9 hónapot követően a krónikus köhögés megszűnik, egy év után a szívinfarktus, öt év után pedig a tüdőrák rizikója is a felére csökken – közölték.

Nem utolsó sorban figyelembe kell venni, hogy a dohányzás rendkívül költséges, egy átlagos dohányos tíz év alatt közel 75 ezer darab cigarettát szív el, 10 év alatt napi egy dobozzal számolva egy dohányos közel négymillió forintot költ cigarettára.

Forrás: MTI

Szóljon hozzá!

Júniusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Apaszemmel: Kölcsön-gyerek

Amikor ezt a családi rovatot elkezdtük, az volt a laptulajdonosok kérése, hogy írjunk a mindennapjainkról. Legtöbbször így is teszünk, és ...
MARTHA MARQUEZ
ma 00:08
Hello, kölcsönt keres? Ön a megfelelő helyen van. Képesek vagyunk arra, hogy kölcsönöket nyújtsunk vállalkozásának kibővítéséhez, ...

A nyugalom és az egyenletes súlycsökkenés szere

Keleten évszázadokig a zöld teát használták nyugtató, testsúlyszabályozó és gyógyhatása miatt, ugyanis levelében megtalálható egy ...
Jenei Istvánné
2017. 06. 14. 20:00
Kipróbáltam az L-theanint, nagyon jó hatású az alvásomra.

Mikor és hogyan érdemes inhalálni?

Ismét itt a tél, a gyakori alsó és felső légúti megbetegedések időszaka. Szakértőnk, Dr. Hidvégi Edit PhD gyermek- és felnőtt ...
Sövegjártó Gábor
2017. 06. 10. 18:46
az inhalátort természetesen lehet használni a copd re söt ajánlatos én berudál cseppet használok és általába segit

Gyakran elsírod magad? Megmondjuk, miért.

Életünk része a sírás és a nevetés. Az emberek között vannak sírósabbak, vannak nevetősebbek, így hát alighanem egyéniség kérdése ...
balicsaba
2017. 06. 05. 06:48
Balicsaba vagyok szegedröl,van egy kis problémám amivel önökhöz fordulok, van amikor birom egy pár napig rendesen, van amikor esténként rám ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
valaki
2017. 06. 03. 09:52
A vakcina hatékonyságát a fórum alapján nem lehet megítélni, itt mindenki kamuzik össze-vissza. Jó lenne ha olyanok írnának akik meg is ...

Eper – a tavasz kincse

A tavasz és a közelgő nyár első igazi jele, hogy megjelenik a piacokon a friss, illatos eper. Nemcsak nagyon finom, de az egészségünkre is ...
Manka
2017. 05. 23. 10:39
Remélem nem tette tönkre a termést az időjárás.. "szedd magad" földön szoktunk pár kilót szedni, lekvárnak, dzsemnek. Ha vacak a termés, ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Mr. T.
2017. 05. 22. 21:35
Tőzegáfonya kapszula. Páromnak bejött régóta rendszeresen alkalmazza, amikor kell. Elvileg nem engedi a hólyag és a húgycső falán ...

A kalcium-magnézium egyensúly hatása az egészségre

Szervezetünk a kalciumot megfelelő mennyiségű magnézium hiányában nem képes optimálisan felhasználni. A magnézium és a kalcium az érem ...
Kori
2017. 05. 21. 11:11
Nem értem ha még százalékosan se írják le, hogy kb mi a helyes akkor minek ez a cikk ? :/

Agyserkentő gyógyteák Gyuri bácsi ajánlásával

Az iskolaév kezdetén aktuális téma a tanulás, koncentrálás, szellemi tevékenységünk és agyunk teljesítőképessége. Fiatalkorban a ...
Fer1
2017. 05. 20. 10:57
Vannak további hasznos természetes agyserkentők: http://egeszseg-vilag.hu/termeszetes-agyserkentok/

Van megoldás az évek óta tartó térdfájdalomra

Az évek előrehaladtával szinte nincs is olyan ember, akinél ne jelentkeznének különböző reumatológiai fájdalmak. A legtöbben ezen belül ...
Ágnes
2017. 05. 18. 12:35
Sajnos nekem is vannak gerincproblémáim, méghozzá igen súlyosak. A lumbágószakaszon gerincsérv - kiszakadva -, ami nyomja az ideggyököt, ez ...