Új módszer: visszahozhatóak az emlékek?

2015. 06. 08.
Szerző: Szimpatika
Az amnézia következtében elvesztett emlékek visszahozhatók bizonyos agysejteknek fénnyel történő aktiválásával – bizonyították amerikai és japán kutatók egérkísérletekben.
A Science legújabb számában közzétett tanulmány megoldhatja a neurobiológia régi dilemmáját, amely szerint az emlékek tárolási vagy előhívási mechanizmusainak károsodása okozza-e az agysérülés, stressz vagy az Alzheimer-kór következtében fellépő retrográd amnéziát.


„A kutatók többsége a tárolási elméletet favorizálja, ám ebben a tanulmányban levezettük, hogy ezek a nézetek vélhetően tévednek, az amnéziánál ugyanis az emlékek visszakeresése, előhívása károsodik” – hangsúlyozta közleményben a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) dolgozó Nobel-díjas japán biológus, Tonegava Szuszumu professzor, a cikk vezető szerzője.

Az MIT kutatói az optogenetika módszerét alkalmazták, fénnyel célzottan befolyásolva a kiválasztott, genetikailag módosított, fényérzékeny fehérjéket termelő idegsejtcsoportokat.

A kutatás során az egereknél, amint beterelték az állatokat a kísérleti „fülkébe”, az A-ketrecbe, lábaikra mért enyhe áramütéssel úgynevezett lefagyási viselkedési választ váltottak ki. A későbbiekben az egerek áramütés nélkül is megdermedtek a félelemtől, bekerülve az A-ketrecbe.

A továbbiakban az egerek egy részének anisomycint fecskendeztek be, hogy retrográd amnéziát váltsanak ki, míg a kontrollcsoport sóoldatot kapott. Mint várható volt, az amnéziás rágcsálók nem lapultak meg a félelemtől a kísérleti fülkében, vagyis nem voltak képesek összefüggésbe hozni a helyszínt az áramütéssel.

A kísérletek következő fázisában az egereket egy semleges környezetbe, a B-ketrecbe helyezték és kék fény impulzusaival szelektíven aktiválták a memóriában kulcsfontosságú szerepet betöltő agyterület, a hippokampusz génmódosított idegsejtjeit.

A neuronok és egyúttal az emléknyomok (engramok) aktiválásával az amnéziás rágcsálók a kontrollcsoport egyedeihez hasonlóan ismét megdermedtek a rettegéstől.

Tonegava Szuszumu professzor rámutatott, a vizsgálatok bizonyítják, hogy a retrográd amnéziát az emlékek előhívási problémái okozzák. A tudós egyúttal reményét fejezte ki, hogy az eredmények ösztönzést jelentenek a további, az emlékezet biológiájának megismerésére és a memória klinikai helyreállítására irányuló kutatásoknak.

Forrás: Magyar Nemzet Online

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!