Súlyos károsodást okozhat a sok mobilozás

2015. 07. 28.
Szerző: Szimpatika
A Google Effect, vagyis hogy online elérhetők az információk, köztük a személyes adataink is, kifejezetten rossz hatással vannak az emlékezőképességünkre.
Gyakran nem tudjuk fejből a gyerek, az iskola, a munkahely, sőt gyakran a partner telefonszámát sem. A Kaspersky Lab új kutatása megállapította, hogy az európai internethasználók többsége nem emlékszik a fontos telefonszámokra, sem a gyermeke számára (53 százalék), sem a gyerekek iskoláinak (90 százalék) vagy a munkahelyének (51 százalék) a telefonszámára. Körülbelül a harmaduk nem tudta felidézni a partnere számát, és 10-ből 4-en nem emlékeztek gyerekkori otthoni vonalas telefonszámukra.



A kutatásban hatezer 16 éves és idősebb fogyasztó vett részt, Európa hat országából. Az eredmények azt mutatják, hogy nem vagyunk képesek fontos információkat memorizálni, ami annak köszönhető, hogy ezt a feladatot olyan digitális eszközökre bízzuk, mint például az okostelefon. A megkérdezett 16 és 24 év közötti fogyasztók majdnem fele (43 százalék) azt mondta, hogy az okostelefonjában tart szinte minden információt, amire szüksége van.

A Kaspersky Lab ezt a jelenséget digitális amnéziaként definiálja: az információk elfelejtése a digitális eszközök használatának köszönhető. Mivel ezek tárolják számunkra a szükséges adatokat, így már feleslegessé válik a memorizálásuk. A tanulmány szerint a digitális amnézia minden korcsoportot érint, férfiakat és nőket egyaránt.

Ennek fényében különösen aggasztó, hogy a digitális eszközökre való egyre növekvő mértékű támaszkodás és az emlékek esetleges elvesztése okozta mély érzelmi hatás ellenére sem védik a fogyasztók Európa-szerte megfelelően az eszközeiket, és nem gondoskodnak az informatikai biztonságról, derült ki a felmérésből.

Forrás: hirado.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!