Segít az emlékezésben, ha sokat alszunk

2015. 07. 29.
|
Az alvás nemcsak hogy óvja az emlékezetet a feledékenység ellen, hanem segíti az emlékek könnyebb felidézését is - állítja egy friss tanulmány, amelyet mások mellett az Exeteri Egyetem tudósai jegyeznek.
A hétfőn publikált kutatás szerint alvás után könnyebben felidézünk olyasmit, amire az ébrenlét alatt nem tudunk visszaemlékezni. Az Exeteri Egyetem és a spanyol Basque Centre kognitív, agyi és nyelvi kutatóközpontja (BCBL) önkéntesek bevonásával végezte kutatását.



A résztvevőknek új és kitalált szavakra kellett visszaemlékeznie, amelyeket egy éjszakai alvás vagy azonos idejű ébrenlét előtt mondtak nekik. A szavakat a hallottak után nyomban, majd az alvási vagy ébrenléti szakasz után kellett ismét visszamondaniuk. Az eredmények szerint alvás után jobban emlékeztek a szavakra, mint azonos idejű ébrenlét után. Az alvás csaknem megduplázta a korábban nem ismert szavak felidézésének esélyét, ami azt jelzi, hogy egyeseknél élesítheti az emlékezetet az éjszakai alvás.

Ez megerősíti azt a megfigyelést, hogy mialatt alszunk, feldolgozzuk a fontosnak tartott információt - mondta a kutatásban részt vevő Nicolas Dumay. Hozzáfűzte: további vizsgálatokkal meg lehetne állapítani, pontosan milyen szerepe is van ennek az alvás közbeni leletmentésnek, és vajon ezáltal az emlékek szélesebb kontextusban is elérhetővé válnak-e, ami által még hasznosabbá válhatnak.

Forrás: Hirado

Szóljon hozzá!

Decemberi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2016. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Ajakhasadék - nem a világ vége

Kutatók arra keresték a választ, az a jobb, ha tudjuk előre mi vár a kicsire, vagy ha csak szülés után szembesülünk vele?
Tamás
ma 15:42
Én is így születtem 33 évvel ezelőtt, és én 8 műtéten vagyok túl, sajnos engem ez miatt ki is közösítettek, de végigjártam az élet ...

Gyerekesítés

Egy személygépkocsi vásárlásakor sok szempont alapján döntünk. Milyen a fogyasztása, a teljesítménye, az útfekvése, tetszetős-e a ...
Laca
tegnap 19:25
Ez csak duma.

A gyömbér 10 gyógyhatása

A gyömbér egy természetes gyógynövény, amelyet fűszerként világszerte használnak. Több egészségügyi kutatás is bizonyítja, hogy a ...
Saca
tegnap 19:22
Olyan mint a mosószer.

„Nem az ő hibájuk...”

Rengeteget hallani gyermekvédelemről, új és új koncepciókról. Azokról kevesebbet, akik naponta ott vannak a vártán, a gyerekek mellett, ...
jola
2016. 11. 28. 14:55
TANÁR, ÚR MINDEN, ELISMERÉSEM, ÖNNEK, ÖNÖKNEK,vANNAK, SOKAN, HÁL ISTENNEK, ÖNHÖZ HASÓNLÓ EMBEREK.

Sok a vashiányos kisbaba

Az egyéves gyerekek fele vas- és D-vitamin-hiányos, ami komoly egészségügyi problémákhoz vezethet – derül ki a 0-3 évesek táplálását ...
jola
2016. 11. 28. 14:49
Szerintem, a bébi ételeket, megfelelő szakemberek, állítják, össze.Ki zártz dolognak, tartom, hogy nem, figyelnek, a vitamin ...

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
Andi
2016. 11. 27. 22:23
Betahistint én is szedem már két hete még eddig semmi de orvos azt mondta 3-4 hónap mire javulás lehet

A jó szex alapjai: mi kell a nőnek, és mi a férfinak?

A szeretkezés evolúciós és történelmi szempontból elsődlegesen a fajfenntartást szolgálta, de az embereknél ennél sokkal összetettebb ...
Lapos Elemér
2016. 11. 27. 10:36
A nők szexuális vágya hazugság, csak a házasságig tartó becsapása a férfiaknak. Csak arra való, hogy parazita életmódjukat a férfiak ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
zoltán
2016. 11. 24. 00:51
jonapot 32 éves férfi vagyok életemben soha nem volt ijen problémám kiütések jőtek ki a combom kőzt és nem mulik már lassan egy honapja ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
D Vitamin
2016. 11. 22. 18:56
Én megértem azokat az elkeseredett betegeket, akik mindent, így ezt a vakcinát is megpróbálják. Néha még a "placebohatás" is segíthet. ...

A túlsúly posztatarák kialkulásához vezethet

Az elhízás jelentősen növeli a prosztatarák kialakulásának esélyét és számottevően rontja a már meglévő betegség prognózisát. A ...
D Vitamin
2016. 11. 22. 18:18
A kerékpározásos megállapítással csak részben értek egyet, hiszen túlzásba vitele hererákot okozhat. Én pl. ha bringázok, nem az ülés ...