Ha itt a láz

Szerző: Szimpatika
Különbözőek vagyunk. Van köztünk, akit már egy kisebb hőemelkedés is ágynak dönt, és van olyan, aki egy komolyabb lázas állapotot is könnyedén átvészel. Számtalan kérdés merülhet fel a lázcsillapítással kapcsolatban. Kell-e csillapítani, és ha igen, kinél, hogyan, mivel és mikor kell haladéktalanul orvoshoz fordulni?
Ezekre a kérdésekre kerestük a választ dr. Kovács Zalán gyógyszerésszel (Zirc, Szent-Bernát Gyógyszertár).

A láz az emberi szervezet normális védekező reakciója az őt megtámadó kórokozók ellen. Az immunrendszer érzékeli a betolakodót és egy un. pirogén reakciót indít be. Ennek eredményeként az agyban (a hypothalamusban) található hőközpont a test hőmérsékletét egy magasabb értékre állítja be, ezzel gátolva vagy lassítva a kórokozók szaporodását. A hőmérséklet emelését a test izommunkával, remegéssel, hidegrázással, valamint a bőr ereinek összehúzásával éri el.


Mit nevezünk láznak?
A normál testhőmérséklet 36,5 (±0,4) °C hónaljban mérve. A lázas állapot általánosan elfogadott értéke végbélben mérve 38 °C, fülben 38 °C, szájban 37,8 °C, hónaljban 37,4 °C. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a testhőmérséklet napszaki ingadozást mutat (kb. 0,5 °C), délután 4-6 óra között a legmagasabb, hajnalban 5-7 órakor pedig a legalacsonyabb.

A láz a szervezet normális védekező rendszerének egyik része, így csak bizonyos esetekben indokolt az azonnali csillapítása. Olyan esetben, amikor a testhőmérséklet meghaladja a 40 °C-ot, vagy a hőmérséklet magasabb, mint 38,5°C és fájdalommal jár; ha járul hozzá valamilyen alapbetegség, vagy operációt követő állapot során lép fel; vagy központi idegrendszeri sérülés okozza, vagy lázgörcsre való hajlam áll fent: indokolt a lázcsillapítás.

Mit együnk ha a gyerek lázas?

Csecsemő- és gyerekkorban is indokolt a láz csillapítása, hiszen ez az a korosztály, aki a legveszélyeztetettebb lázgörcs szempontjából. Gyerek lázas állapotának fennállása esetén haladéktalanul forduljunk gyerekorvoshoz! Fontos tudni azt is, hogy 12 éves kor alatt nem szabad a lázat acetilszalicilsavval csillapítani, annak ellenére sem, hogy felnőtt terápiában hatékonysága bizonyított. A tilalom oka az acetilszalicilsav és a Reye-szindróma közti kapcsolat. Kutatások bizonyították, hogy az átlagnál többször alakult ki súlyos máj- és idegrendszeri betegség a szalicilátokkal kezelt gyerekeknél, tinédzsereknél.

Házi praktikák


A gyógyszeres terápia mellett a köztudatban is elterjedt házi praktikák a láz csillapításának kiegészítői lehetnek. Ugyanis, ha hűtőfürdőt (vagy priznicet) alkalmazunk, az nem hat a hőközpontra, csak a szervezet hőleadását segíti, ugyanakkor a bőr ereinek összehúzódását eredményezi, valamint didergést, remegést okoz, ami fokozott izommunkát, ezzel hőtermelést indukál.

Tudni kell ugyanakkor azt is, hogy a csuklóra, bokára helyezett borogatás a kis felület miatt hatástalan, ugyanúgy, mint a törzsborogatott beteg, akinek a betakarása lehetetlenné teszi a párologtatást.

A hűtőfürdőt testhőmérsékletű vízzel kell kezdeni, és addig hűteni, míg a beteg hőmérséklete el nem éri a 38 °C-ot. Az egész folyamat nem haladhatja meg a 15-20 percet, hiszen a hideg környezet miatt az erek összehúzódnak és ez a test hőmérsékletének emelkedéséhez vezet. Mindezek tudatában kijelenthetjük, hogy magában a fizikális lázcsillapítás értelmetlen, azonban hasznos kiegészítője lehet a gyógyszeres kezelésnek.

Ha gyógyszer kell...

Számos gyógyszerkészítmény áll rendelkezésre a gyógyszertárban a láz csillapítására. Mono- és összetett készítmények egyaránt. A szerek nagy része vény nélkül elérhető mindenki számára, így megnő a jelentősége annak, hogy vásárlás előtt kellően tájékoztassuk a velünk szemben álló szakembert a láz kialakulásának okairól, a tapasztalt további tünetekről, a már otthon beszedett lázcsillapítókról vagy krónikusan szedett gyógyszerekről.

Amíg a napi gyakorlatban erős késztetés tapasztalható a láz csillapítására, addig tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a láz kimondott csillapítására lenne szükség, bármely betegségcsoportról legyen is szó.

Valószínűsíthető, hogy a köztudatban lévő lázgörcstől való félelem lehet a jelenség oka. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy lázcsillapítókkal nem lehet lázgörcsöt megelőzni. A láz csak tünet! Mindig keresni kell a mögötte lévő betegséget.

Egy másik érv lehet a lázcsillapítás mellett az, hogy láz csökkentésére ható szerek szedésével a komfortérzet javítható, a folyadék- és oxigénigény csökkenthető. Meg kell jegyezni azonban, hogy nemcsak a láz, hanem a gyulladás is az oka a betegséggel járó komfortérzet romlásának, ami széles körben használt nemszteroid-gyulladáscsökkentőkkel sikeresen javítható. A lázcsillapítók kombinált alkalmazása nem javítja hatásukat, ellenben magában hordozza a túladagolás veszélyét. Érdemes tehát odafigyelni arra, hogy ne szedjünk egyidőben azonos hatóanyag-tartalmú szereket. Ugyanakkor nem vezet eredményhez az sem, ha különböző hatóanyag tartalmú, de azonos hatású készítményeket szedünk be azonos időben (pl. paracetamol, ibuprofen).

Terhesség során számos élettani változás következik be a szervezetben (pl. a vese kiválasztásának fokozódása), ami a beszedett gyógyszerekre is kifejti hatását. A magzati károsodás elkerülése érdekében még a legbanálisabb betegségek esetén is indokolt a kezelőorvos felkeresése!

A kontroll nélkül beszedett lázcsillapító hatású gyógyszerek még terápiás dózisban is veszélyesek lehetnek, azon túl, hogy a gyógyszerek nagy része átjut a placentán, azok módosíthatják a szülés során a kívánt állapotokat (pl. vérzékenység, szülés elhúzódása, méhfal izomzatának gyenge összehúzódása) idősebb korban a szervezet egyes részei lelassulnak, átalakulnak.

Influenzás, megfázásos megbetegedések esetén a terápia egyik fontos eleme a folyadék pótlása, ami napi több liter ivóvíz elfogyasztását jelenti. Lázas állapot esetén ugyanis a szervezet vízvesztése fokozott. Idős korban nagyobb az előfordulási valószínűsége a gyomor- és bélrendszeri betegségnek, erre ibuprofen szedésekor figyelni kell. Májbetegség esetén pedig a paracetamol tartalmú készítményeket kell kerülni.

Ebben az életkorban gyakrabban fordulnak elő társult betegségek, ami befolyásolhatja a beszedett gyógyszerek tulajdonságait és hatását, így a lázcsillapítókét is. Különös odafigyelést és szakember segítségét igényli az olyan eset is, amikor a beteg számos más betegségre ható gyógyszert szed. A gyógyszerkölcsönhatások kiszűrése csak szakember segítségével valósítható meg biztonsággal. Ennek egyik színtere a gyógyszertár lehet.

Forrás: A cikkben felhasznált tudományos információk a Gyógyszerész Továbbképzés című kiadványban megjelent cikkekből származnak.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!