Páratlan égi jelenséget figyelhetünk meg ma éjszaka

Szerző: Szimpatika
Igazán látványosnak ígérkezik az idei Perseida-maximum, azaz a Perseidák nevű meteorraj szokásos augusztus 12-13-i csúcsaktivitása. Az óbudai Polaris Csillagvizsgáló derült idő esetén szerdán este 21 és 24 óra között várja a hullócsillagok szerelmeseit a különleges jelenség megfigyelésére.
A meteorok megfigyeléséhez nem szükséges semmilyen távcső. Aki úgy gondolja, hozzon magával polifoamot, hálózsákot, kerti széket, hogy kényelmesen szemlélhesse a meteorokat – olvasható az eseményt szervező Magyar Csillagászati Egyesület közleményében. A teraszon Kereszturi Ákos a Pluto felfedezéséről, Tóth Imre Üstökösök és meteorrajok: Perseidák 2015 címmel tart előadást, majd a Nemzetközi Űrállomás átvonulása figyelhető meg. A kupolában 21 órától Szaturnusz, a gyűrűs bolygó címmel tartanak megfigyelést.

Fotó: MTI/Sóki Tamás
Figyelem! Ha hullócsillagot látnak, kívánjanak nagyobb állami támogatást a csillagászatnak! – buzdítanak a közleményben. A Perseidákat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik, a rómaiak által halálra kínzott ókeresztény mártír után, akinek ünnepnapját augusztus 10-én tartja az egyház.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!