Így fogyókúrázhat hatékonyan!

Szerző: Szimpatika
A zsírokban szegény diéta hatásosabb a súlycsökkenés eléréséhez, mint a szénhidrátbevitel csökkentése - erre a megállapításra jutottak amerikai kutatók.
A tudósok aprólékosan megvizsgálták a kutatásban részt vevő, ellenőrzött diétát követő embereket: minden morzsányi ételt, testedzéssel töltött pillanatot és levegővételt figyelembe vettek.


Az amerikai Országos Egészségügyi Intézetben vizsgált, zsírokban szegény és szénhidrátokban szegény étrendet tartók körében a kutatás során azt tapasztalták, hogy a kevesebb kalóriabevitel nyomán súlycsökkenés következett be, de azok vesztettek többet a súlyukból, akik kevesebb zsírt fogyasztottak.

Korábban is felmerült, hogy vajon a derék körüli "úszógumi" leküzdésének legjobb módja-e a szénhidrátbevitel csökkenése, mivel az megváltoztatja a szervezet anyagcseréjét. Az elmélet szerint a kevesebb szénhidrát fogyasztása miatt csökken az inzulinszint, aminek következtében a test zsírtartalékai csökkennek.

A BBC News beszámolójában Kevin Hallt, a diabétesszel, emésztési- és vesebetegségekkel foglalkozó amerikai székhelyű országos intézet kutatóját idézi, aki elmondta: ha az ember kevesebb szénhidrátot fogyaszt, valóban csökken a testében felhalmozott zsír, de korántsem annyira, mintha a zsírok bevitelét korlátozná.

A kutatás során 19 elhízott embernek először napi 2700 kalóriás étrendet állítottak össze. Ezt követően két hétig harmadára fogták vissza a napi kalóriabevitelt a színhidrátok vagy a zsírok csökkentésével.

A kutatók mérték a belélegzett oxigén és a kilélegzett széndioxid mennyiségét, valamint azt is, hogy mennyi nitrogén volt a kísérletben résztvevők vizeletében. Az adatok ismeretében számolták ki, hogy pontosan milyen kémiai folyamatok játszódnak le a testben.

A Cell Metabolism folyóiratban publikált eredmények szerint hat nap diéta után a zsírokban szegény táplálékot fogyasztók átlag 463 grammnyi testzsírt vesztettek, 80 százalékkal többet, mint azok, akik szénhidrátban szegény étkeket ettek. Utóbbi csoport átlagos testzsírvesztesége 245 gramm volt.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a való életben, ahol nem ellenőrzi senki szigorúan a diétát, az emberek több súlytól szabadulhatnak meg a szénhidrátbevitel csökkentésével. Hall szerint, ha valaki könnyebben tart be egy diétát, mint egy másikat, és azt folyamatosan képes követni, akkor azt kell választania. "Viszont ha a zsírokban szegény étrend bejön valakinek, akkor nem kell számolnia az anyagcsere-változás hátrányaival" - mondta.

A Tufts Egyetem szakértői, Susan Roberts és Sai Das úgy vélte, az új tanulmány sok szempontból cáfolta, hogy az alacsony szénhidrátbevitelű étrend jobb lenne, de a hosszú távú hatások még nem világosak. Robertsék szerint az a legfontosabb üzenet, hogy vannak olyan szénhidrátok, amelyekkel semmi baj, különösen a teljes kiőrlésű gabonák és alacsony glikémiás indexű ételek.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!