Szimpatika

De fordítva is gondolom: nincs olyan lelki történés, melynek ne lennének testi következményei ugyanígy. Alkoholfüggés, játékszenvedély, dohányzás – minden függésnek van egy testi és egy lelki vetülete. Ezt tudományosan úgy mondják, szomatopszichikus, tehát testi történés lelki következményekkel, vagy pszichoszomatikus, lelki, testi következményekkel.

Azt gondolom, az egész dohányzás-probléma pszichológiai szempontból nem megoldott. A kérdés: miért dohányzik egy ember? A válaszadást nehezíti, hogy nem ismerünk olyan kultúrát, egyet sem, amely ne használt volna valamilyen drogot, füstölőt, dohányzó szertartást, mindegy, hogy az indiánok békepipájára gondolunk vagy a misztériumjátékok önkívületi állapotaira. Mindig volt valami, ami hozzásegítette az embert valamilyen másfajta lelkiállapot, néha másfajta tudatállapot kialakításához is.

A dohányzás nem tudatállapotot változtat, de lelkiállapotot igen. Hogyan szokik rá a cigarettára? Vagy úgy, hogy koravén attitűdök vonzzák, szeretne már nem gyerek lenni, elkezd felnőtteket majmolni, mert úgy gondolja, a felnőtt élet szabadabb, függetlenebb, és ennek egyik szimbóluma, hogy bagó lóg ki a szájából.

Vagy egyéb érzelmi motiváció van. Magam úgy szoktam rá, hogy halálosan szerelmes voltam egy nálam idősebb egyetemista lányba, én akkor gimnazista voltam, és a lány dohányzott. Kezdetben az motivált, hogy tüzet adhattam neki, megkínálhattam cigarettával. Majd én is kipróbáltam és így egy szerelem sodort bűnbe. Sok minden nem is a cigarettának, dohányzásnak szól, hanem a szertartásnak.


Volt nekem egy főnököm, erős dohányos, egyszer betett egy cigarettát a szájába, én meg meggyújtottam neki a gyufát. Erre azt mondta: ne fosszál meg a rágyújtás örömétől! Ez a dohányzás integráns része volt számára. A cigaretta, a gyufa; tüzet csihol, meggyújtja; leszívja az első slukkot, kifújja: ez egy szertartás volt a számára, és nem tartotta udvarias gesztusnak tőlem, hogy tüzet adok neki.

A dohányzásnak van egy feszültségcsökkentő hatása. Én sokkal többet dohányzom, amikor nagyon koncentráltan dolgozom – ha nem, akkor napok eltelnek, hogy nem gyújtok rá. Nagyon sok embernek van olyan igénye, hogy szexuális aktus után rágyújt, ott is feszültség levezetés, oldás a cél. Sokan étkezés után igényelnek egy cigarettát. Ezek mind valamilyen hatást eredményeznek, ami a közérzetet javítja, jobbá teszi. Ha rászokott, akkor igénnyé válik. Mint minden, amire rászokik az ember. A szervezet rááll erre és olyan, mint az alkohol. Igényli s ezért nehéz leszokni.

Füst Milán is sokat foglalkozott lélektani kérdésekkel. Írt egy tanulmányt, többek között a dohányzásról is. Ebben azt írja, hogy az ember feszült helyzeteiben (szorongás, lelkesedés, aktivitás, tevékenység, félelem) oldani szeretné a túlságosan nagy feszültséget. A dohányzás a legegyszerűbb módszer, mert kéznél van, előveszem, rágyújtok. Nem kell sehova mennem, semmit se csinálnom, leinnom se kell magam, azonnal a rendelkezésemre áll feszültségcsökkentésként.

S ha több dolog nyomaszt, pl. lakásgondok, pénztelenség, féltékenység, szomjúság stb., és valaki meghív egy pohár sörre, a többi gondot is jobban tűröm. Lehet, hogy igaza van, a könnyen elérhetőség számít. Minél stresszeltebb egy társadalom, annál inkább megnő a feszültségoldásoknak az igénye, de átterelhető másfajta feszültségoldásokra is. Nem könnyen, de semmi sem könnyű, ami már szokássá vált, vagy beivódott az ember mechanikus reakciói közé.

Nehéz egy dohányos ember helyzete, mert van valami megalázó a dohányzás tiltásában és üldözésében. Nem lehet úgy kezelni egy cigarettázó embert, mint egy alkoholistát vagy mint egy drogost. Persze, lehet tőle infarktust kapni, tüdőrákot – egyik dohányos sem olyan hülye, hogy ezt ne tudná –, de az sokára lesz. Ez egy nagyon fontos kérdés. Mondok egy egész más példát. Szólok egy gyárosnak, hogy ne szennyezze a vizet, mert 40 év múlva nem lesz természetes ivóvíz Európában vagy Magyarországon, és óriási összegekért kell majd előállítani. Ezt ő érti, de ez 40 év múlva lesz. A profit meg most jön… A most mindig erősebb, mint egy jövőbe vetített szorongás.

Nézzék meg a gyerekeket. Ha egy kisgyereknek azt mondom, elmegyünk cukiba, de zuhog az eső, mire azt mondom, majd holnap – földhöz veri magát és sír, hogy becsaptam. De egy általános iskolás már tudomásul veszi, mert benne van a kiváró türelemnek a lehetősége, ami nincs meg sok felnőtt emberben sem. Ami nagyon hosszú idő után következik be, annak nincs annyi visszatartó hatása, mint ami azonnal. Ha infarktusa van valakinek, és a két cigaretta után kapja a következő szívrohamot, akkor abbahagyja, mert azonnali a hatás. És ez riasztja.

Ennek is van egyfajta szerepe. És nem helyes egy kalap alá venni a droggal, alkohollal, és egy „üldözött” kategóriába sorolni be embereket. Az embernek joga is van ahhoz, hogy rongálja önmagát, senki nem írhatja elő, hogy a gyomorfekélyemet kezeltetnem kell. Nincs jogom fertőzni más embereket, de hogy én a különböző bajaimmal mit vállalok fel és mit nem, az az én életem. A régi kérdés: mégis kinek az élete? Jogom van-e öngyilkosnak lenni? Jogom van-e az eutanáziához? Nagy viták szerte a világon. Jogom van-e dohányzással tönkretenni a szervezetemet, vagy a sportolással, míg ott halok meg a pályán?

Nehéz kérdés. Komolyabban venném a kérdést, ha mérnék a stroncium szintet a levegőben, de olyan magas szintű már, hogy inkább nem mérik. Ezt szabad? Az autó káros kipufogógáza: az mehet? Az a szorongástömeg, stressz, agresszió, amit ránk zúdítanak: azt szabad?

Amikor Indiában éltem, elmondtam egy jógatelepen egy indiainak, hogy Európában minden nap hússzor megtámadják a lelki nyugalmamat, itt meg minden támogatja. Értette és mellém adott egy fiatalembert, aki kísérgetett engem, egy fiatal jógit, és én ott is dohányoztam.

Jött velem és szidott, hogy egy ember, aki keleti bölcselettel és jógával foglalkozik, miért rongálja a szervezetét? Azt mondtam neki: maga itt él egy jógatelepen, távol a várostól, csendben, nyugalomban, adományokból, dolgoznia sem kell. Teszek egy ajánlatot: jöjjön el velem Pestre, tartsa el magát, majd megnézem, hogy rágyújt-e vagy sem. Elgondolkodott, meghajolt és azt mondta: „igaza van, az ön útja nehezebb”. Ugyanis az is számít, hogy hol élek, milyen terhelések közepette.

Hosszabb ideig Pető András asszisztense voltam, nagyon sokat tanultam tőle, mindenféle szempontból. Azt mondogatta: „nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a betegség!”. Ezt mindig mondtam a medikusaimnak én is. Azt is mondta: felnőtt vagy. Gyerekként elsodort a dohányzás, de most már tudod a konzekvenciákat. Mit kapsz a dohányzástól, és mit fizetsz érte, döntsd el! Jogod van szabadon dönteni, de csak akkor, ha vállalod a következményeket.