Winkler Nóra: „Szeretem, ha sokszínű az életem”

2015. 09. 14.
Szerző: Kalmár András
Arcát szinte mindenki ismeri, hiszen hosszú ideig dolgozott sikeres műsorvezetőként a Magyar Televíziónál. Bár jó érzéke van a matekhoz és a Közgázra készült, végül mégis újságíró lett. Volt lapigazgató, később saját kommunikációs ügynökséget alapított, ma pedig árverésvezetőként kamatoztatja tudását, de bármit is csinál, mindig a kultúra közelében marad. Winkler Nórával 2015 augusztusában beszélgettünk.

Hogyan kerültél az aukciók világába? Az ismert embereket sok mindenre felkérik, de egy árverés levezetése nem mindennapi dolog.

Közös baráti társaságba jártunk Kieselbach Tamással, aki egyszer megkért, legyek tárcsaolvasó az aukcióin. A tárcsaolvasó a licitek zárásakor megismétli, hányas számú tárcsával, mennyiért kelt el egy kép. Izgultam, hisz egy teljes Vígszínháznyi közönség előtt zajlott, de jól ment, így elkezdtem csinálni. Később Tamás azt mondta, szerinte az árverésvezetés igazán nekem való feladat lenne, kezdjem el megtanulni. Először kinevettem, olyan abszurd volt, de megfogadtam a tanácsát.

Mi az, amit egy árverésvezetőnek tudnia kell?

Alapkövetelmény, hogy képes legyél párhuzamosan rengeteg dologra figyelni. Amikor elkezdtem komolyan felkészülni, volt egy trénerem, aki a kegyetlenségig csináltatott velem koncentrációs gyakorlatokat, de erre szükség is volt. Folyamatosan figyelned kell, ki licitál, ki hol ül, hol vannak a tárcsák, és közben meg kell teremtened a jó hangulatot. Bizonyos képeknél lassítani kell, bizonyos szekciókban gyorsítani. Tudnod kell, mikor lehetsz vicces, mikor nem. Vannak telefonos licitek, vételi megbízásokat teljesítünk, papírokat adogatnak a kezedbe. Előfordulhat, hogy a nyolcadik sorban egy néni rosszul lesz, de az is megesik, hogy a fiúk, akik behozzák a képet, fejjel lefelé tartják, vagy a kivetítőn nem az a kép van, amire épp licitálnak. Ezek mind megtörténhetnek egyszerre, a közönségnek pedig azt kell látnia, hogy te teljesen uralod a helyzetet, miközben hihetetlen mennyiségű dolog történik egyszerre. Itt apró dolgoknak is nagy jelentősége van, és hosszú idő, mire megtanulod, hogy kik a vevők, kivel szabad bizalmasabb hangot megütni, ki az, aki szeret látszani és kinek kell éppen csak szemmel jelezni, hogy benne van a licitben.

Ez olyan, mint egy komoly sportteljesítmény. Hogy lehet erre szellemileg és fizikailag felkészülni?
Semmi fontosat nem csinálok az árverések előtt, sőt, ha tehetem, már előző nap is pihenek, és igyekszem nagyon fitt lenni. Egyébként is sokat sportoltam egész életemben, de az aukciók előtti két hétben különösen odafigyelek magamra. Eljárok futni, különböző erősítő gyakorlatokat végzek, és jógázom, fizikailag és mentálisan is olyan állapotba kell kerülnöm, hogy tökéletesen tudjak koncentrálni. De van egy sajátos izgalom, amit ha megérzek az aukció előtt, tudom, hogy igazán jól vagyok, és minden rendben lesz.

Ez az izgalom tévés műsorvezetőként nem kerített hatalmába?

Tény, hogy ott is nagyon sok mindenre kellett figyelni. Miközben konferálsz egy élő adásban, elképesztő dolgokat mondanak a füledbe: nem találjuk a bejátszót, beszélj még fél percet, állj egy kicsit balra, mert árnyékolod a vendéget... Ilyenkor nem szólhatsz vissza, csak mondod tovább a szöveged. Rád szólnak, hogy elég volt, ilyenkor le kell zárni a mondatot hirtelen, és közben kifelé semmi nem látszódhat a zavarodból. Meg kell tanulnod nyugalmat árasztani magadból, hogy mindig úgy tűnjön, ura vagy a helyzetnek, a legnagyobb káoszban is. Biztos vagyok benne, hogy a kétféle munkám nagyban segítette egymást. Amikor elkezdtem árveréseket vezetni, sok dologban már tudatos voltam. Az a koncentrációs képesség pedig, amelyet az aukciók során sajátítottam el, nagyon jól jött élő adásban.

A családod reál beállítottságú, te is a Közgázra készültél, végül mégis újságíró lettél, ugyanakkor a számoknál kötöttél ki.

Híres mérnökcsalád a mienk, evidens, hogy a számokkal jóban legyünk. De a Közgáz-felvételimnél elbizonytalanodtam, vajon biztosan ezt akarom-e, és azóta kiderült, jó megérzés volt, nekem más az utam. Az aukciók vezetésénél nem feltétel, hogy matekzseni legyél, bár engem az üzleti élet mindig is érdekelt, és ez az, összetett kulturális termékek kereskedelme. Piaci helyzet, ahol eladsz, tehát tudnod kell, hogyan működik ez a világ. Úgy érdemes csinálni valamit, ha megvannak a céljaid vele, világos, kinél és mit szeretnél elérni, csak így lehetsz sikeres. Például amikor a Kultúrházat csináltuk az M1-en, először egy érdektelen délutáni műsorsávot kaptunk volna. Hittem abban, hogy tudunk olyan műsort csinálni, ami egy sokkal jobb műsoridőben is komoly nézettséget produkál, olyan kulturális tartalmat akartam készíteni, ami kvázi piaci helyzetben is megállja a helyét.

Az árverésvezetők jellemzően férfiak vagy inkább nők?

Meggyőződésem, hogy ez egy női foglalkozás. Alapkövetelmény a párhuzamos figyelem, ez pedig inkább női tulajdonság. Nem szeretek általánosítani, hogy a férfiak ilyenek, a nők meg olyanok, de ehhez a munkához racionalitás mellett érzelmi nyitottság és rafinéria is kell, ez a nőknek jobban megy.

Vagyis valójában nem is maga az eladni kívánt tárgy győzi meg a potenciális vevőt, hanem az árverésvezető?

A tárgy győzi meg a vevőt, de az, hogy ő meddig küzd egy képért vagy műtárgyért, sokban múlhat azon, milyen hangulat van a teremben. Középszerű festményt komoly gyűjtő nem fog megvenni csak azért, mert jó aura van a teremben, de az mindekire hat, ha egy árverés pörög. A hangulat megteremtése pedig abszolút az árverésvezetőn múlik.

Rengeteg jótékonysági és civil árverést vezetsz. Az ilyen eseményeken te is szenvedélyesebb vagy? Gondolom más érzés látni az elégedett műgyűjtőket, és más tudni, hogy a befolyt pénzből például beteg gyerekeket táboroztatnak.

Inkább úgy mondanám, egy fontos ügy önmagában is megmozgat. Minden aukciót, amit vállalok, teljes erőbedobással csinálok, de tény, hogy engem is másképp motivál, ha karitatív ügyre gyűjtünk pénzt. Jó érzés, ha értékes tárgyakat közvetítesz jelentős műgyűjtőknek, és tudod, milyen csodás gyűjteménybe kerül majd az a ritkaság. De más tudni, hogy ha jó sikerül az este, egy csomó gyereknek és a családjaiknak lesz valamivel könnyebb az életük. Ilyenkor nagyon igyekszem a jelenlevőket mind meggyőzni, hogy emeljék a tárcsáikat.

De hiszen azért megy el mindenki, mert segíteni szeretne a vásárlással, nem?

Nem mindig. Ha ez egy vacsoraest, akkor már a magas részvételi díj kifizetése is támogatás, és a vendégek egy része inkább csak szemléli az árverést. Én viszont próbálom őket is bevonni a licitekbe. És olyan terem is van, ahol az aukciót mint műfajt be kell vezetni, rendes emberek ülnek az asztaloknál, de még sose emelgettek tárcsákat, tehát az a feladatom, hogy kedvet kapjanak. Ezekkel szemben egy klasszikus festményárverés közönsége tudja, mi egy aukció, vásárolni jött, vagyis ott pár elemmel nem kell már foglalkoznom.

A kulturális újságírói éned és a realista gondolkodásod ebben a műfajban csúcsosodott ki?

Ebben is. Akkor találkozott ez a két dolog először, amikor az Octogon építészeti-design magazin lapigazgatója voltam. Világszínvonalú tartalmat csináltunk, az én feladatom az volt, hogy ez üzleti vállalkozásként is működjön. Ezek a kihívások érdekelnek ma is. A kortárs irodalom legfontosabb díjával, az Aegon Művészeti Díjjal dolgozom, írókat, esteket, könyveket, magát a jelenkori irodalmat változatos formában „adjuk el” a közönségnek. Hasonló a feladatom az Artmagazinnal – hogyan lehet érdekesen, vonzón bemutatni a művészetet. És a Kultúrház esetében is ezt céloztuk, hogy túl azokon, akik eleve nyitottak, megnyerjünk új közönségeket. Olyan izgalmasan mutassunk meg dolgokat, hogy egy nem fanatikus múzeumba-színházba járót is elkezdjen érdekelni. Annyira jó érzés, hogy ez megvalósult. Számomra döbbenetes, hogy ha műsort vezetek, vagy egy beszélgetős estet, de akár a piacon is, a mai napig odajönnek vadidegen emberek, mennyire szerették a műsort. Ez jó, mert ma is hasonló dolgok foglalkoztatnak.

Ebben a szakmában is megfigyelhetőek divatok és trendek? Van olyan, hogy egy művész vagy korszak hirtelen keresettebb lesz?

Óvatosan jelenteném ki, hogy egy időszaknak van trendje. Vannak gyűjtők, akik ráállnak egy bizonyos korszakra vagy festőiskolára, és csak azt keresik. Előfordul, hogy egy konkrét korszakról, mondjuk a Nyolcak csoportról épp látható egy jó kiállítás a Nemzeti Galériában, amely aztán külföldön is jól szerepel, és ettől az aktuális árveréseken megnő a művészek iránti érdeklődés, és az áraik is. De nem váratlan vagy őrült módon. Vannak elmozdulások, de ettől nem lesz százszoros szorzó egy képen. Ez ennél alaposabb „iparág”.

Mennyire népszerűek a kortárs művek? Tudjuk, hogy sokan egyből elvesztik az érdeklődésüket a kortárs szó hallatán.

Igen, ez egy külön kihívás. Topor Tündével, az Artmagazin főszerkesztőjével, akivel munkán túl barátnők is vagyunk, szoktunk páros tárlatvezetéseket tartani. Ezek elég népszerűek, de akkor aztán pláne, ha klasszikus anyagot mutatunk be. Pedig a kortársban az egyedien érdekes, hogy veled egy időben történik. Valamit látsz, amit a korhangulatból magad is érzel, tehát bizonyos szempontból sokkal több közöd van hozzá, mint egy csodálatos tájképhez 1920-ból. Mégis, ami régi, ami tankönyvekből már ismerős, vonzóbb. Holott irtó érdekes a saját tereidről, érzeteidről, félelmeidről vagy örömeidről képeket nézni. Mindenesetre jól kell tudni becsomagolni azt, ami kortárs, kicsit többet kell rajta gondolkodni, hogy megnyisd az embereket felé.

Ráadásul egy árverés a kortárs művészek számára versenyhelyzet is.

Pontosan. Nehéz, ha egy jótékonysági est végén ott ülnek veled a művészek, és valakinek nem ment el a képe. Kortárs árverések esetében mindig sokat gondolkodom és felkészülök mindenkiből, kitalálok valamit, ami az adott közönségnek legjobban megnyitja a szívét és a pénztárcáját. A Bátor Tábor javára zajló aukció előtt tartok egy tárlatvezetést az anyagban – jó látni, hogy azok a művek, amelyekről jókat tudok mesélni, jól is szerepelnek az aukción. Az emberek történetekre rezonálnak.

Ettől függetlenül egy zseniális kortárs festményre soha nincs akkora kereslet, mint egy értéktelenebb, de száz évvel ezelőtti képre, nem?

Magyarországon ez így van, külföldön egy-egy sztárfestő lekörözi a klasszikusokat. De alapvetően egy kortárs alkotással azért bizalmatlanabbak az emberek, mert olyat akarnak vásárolni, ami már bebizonyította, mennyit ér. Egy régi művészt az validál, hogy tanulsz róla az iskolában, látod a képeit a falon, olvashatsz róla monográfiákat, látod múzeumi gyűjteményekben, tehát ez mind megerősít abban, hogy ami neked tetszik, arra a művészettörténet is „rábólint”. Egy kortárs mű nyitottságot igényel. Van, aki kivár, nézi, hosszabb távon is jó-e az, aki épp egy jót festett. De ismerek olyan vevőt is, akit egyáltalán nem érdekelnek ezek a távlatok: nem azért veszi meg a képet, hogy tíz év múlva drágábban adja el, az se érdekli, az unokája mit fog vele kezdeni, tetszik neki, oda akarja tenni az ágya fölé.

Valójában miért jó befektetés a műtárgy? Egyáltalán vannak olyanok, akik csak befektetésként tekintenek rá?

Akkor érdemes befektetésként műtárgyat venni, ha egyébként is ezen a területen mozogsz. Ha nincs energiád figyelni, nincs semmi hatásod arra, hogy a képekkel mi történik, beválogatják-e őket jó kiállításokra, szerepelnek-e jó múzeumokban, tehát ha a figyelmed nem kifejezetten erre a területre koncentrálódik, akkor nincs sok értelme műtárgyakba fektetni. Ezért szoktak képzőművészeti alapokat létrehozni, amiket egy-egy művészeti szakember vezet, aki követi az aukciókat, jóban van a kurátorokkal, és sok mindenre figyel. Ezzel sokat kell foglalkozni, ritka, hogy valaki megvesz egy képet ezer dollárért, és tíz lusta év után eladja kétmillióért.

Ilyen összegeknél azért neked is feljebb megy a pulzusod, nem?

Persze. Aukción személyes csúcsom Csontváry Szerelmesek találkozása című képe volt: 80 millióról indult és 230 milliónál állt meg. Emlékezetes volt. Persze tudtuk, hogy azon az árverésen ez lesz a legnagyobb dobás. Egy aukción általában nagy élet van, jönnek-mennek, beszélgetnek. Itt már az előző tételnél elcsendesedtek, a Csontvárynál az emberek szinte nem vettek levegőt, teljesen elnémult a terem. Emlékszem, még azt is hallottam, ahogy hozzáér a harisnyámhoz a ruhám.

Van olyan álmod, hogy egy konkrét művész munkáját vagy egy bizonyos műtárgyat szeretnél elárverezni?

Angolul aukciót vezetni, az izgatott! Magyarul a liciteket álmomból keltve is tudom, 20 ezertől 40 millióig bármikor felmodom, ha most megkérsz, közben rajzolnék neked egy bonyolult virágot a papírra – annyira automatikusan megy már a fejemben. Örültem, hogy nemzetközi közönség előtt is csináltunk aukciókat, és végre angolul kellett eladni. Elégedett vagyok, múzeumi színvonalú anyagokat árverezhetek, és egy jelentős aukciósháznál dolgozom.

Az árveréseken és a tévézésen kívül van még valami, amit szívesen csinálnál?

Szerencsére sokféle dolgot csinálok. Amikor eljöttem a tévétől, alapítottam egy kis ügynökséget. Mi csináljuk az Aegon Biztosító már említett művészeti díjának kommunikációját és stratégiai tervezését. A libri.hu-n most indult a Nóra polca oldal, ott kedvenc könyveimről írok. Saját Artmagazinunk mellett több lapnak is dolgozom, művészeti eseményeket szervezek vagy esteken beszélgetek. Pár éve a Design Hét keretében saját árverést is tartok, júliusban a Mercedes számára rakunk össze egy Formula–1-re időzített jótékonysági aukciót. Tévézni a felület hatékonysága miatt is szerettem, több százezer ember figyelt egy jó beszélgetést, amit egy fesztiválon élőben több száz tud, de ma már más módokon is el lehet jutni a közönséghez. És vannak további terveim is, mert szeretem, ha sokszínű az életem.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!