A csókbetegség nyomában

2015. 09. 19.
|
Nyállal terjed, komoly eltéréseket okozhat a vérképben, valamint a máj és a lép megnagyobbodásával is járhat. A csókbetegségként vagy Pfeiffer-féle mirigylázként is emlegetett mononukleózisról Dr. Vadnai Mariannával, a Nyírő Gyula Kórház főorvosával beszélgettünk.

Milyen tünetek alapján lehet felismerni a mononukleózist?

Elég nehéz diagnosztizálni a betegséget, mert nagyon hasonlít egyéb vírusbetegségekhez, a náthához, meghűléshez. A mononukleózis rossz közérzettel, levertséggel és hőemelkedéssel jár, akárcsak a legtöbb vírus vagy az influenza. Esetenként torokfájás, mandulagyulladás, fej- és hátfájás, izom- és ízületi fájdalmak is jelentkezhetnek. Akkor szoktunk elkezdeni gyanakodni, ha a tünetek hosszú időn keresztül elhúzódnak, vagy látható nyirokcsomók jelennek meg különböző helyeken. Ilyenkor indul el a részletesebb kivizsgálás.

Mik a következő lépések a vizsgálatok során?

A pácienst részletesen meg kell vizsgálni, megnagyobbodott nyirokcsomókat keresni a testen, amelyek leggyakrabban a nyakon jelentkeznek, de a hónaljban is előfordulhatnak. Emellett ki kell kérdezni, hogy a környezetében jelentkeztek-e hasonló tünetek. Főként fiatalok körében szokott előfordulni a mononukleózis, és közöttük gyorsabban is terjed a betegség. Ezután következnek a laborvizsgálatok, amelyek többnyire alátámasztják a gyanút. Sokszor ijesztő eltérések szerepelhetnek a vérképben. Néha még a leukémiával, fehérvérűséggel is összetéveszthetőek a leletek eredményei, valamint a májfunkciók nagyon rossz értékeket mutathatnak. Ilyenkor kezdünk el vírusbetegségeket keresni a háttérben. A Cytomegália és az Epstein-Barr vírus okozhatnak hasonló tüneteket. Végül ultrahang vizsgálatot is végzünk, amely során felfedezhető a megnagyobbodott máj és lép.

Előfordulhat, hogy félrekezelik a betegséget?

Ha valaki lázas lesz, fáj a torka és megnagyobbodott nyirokcsomók jelennek meg rajta, de nem tudják, hogy mononukleózisa van, akkor esetleg antibiotikumot írhatnak fel neki a házi orvosok. Ilyenkor tele lesz a teste kiütéssel – innen is felismerhető a csókbetegség. Ezért is nagyon fontos, hogy a lázra ne adjunk rögtön antibiotikumot anélkül, hogy a háttérben álló okokat kivizsgálnánk.

Milyen úton lehet elkapni a mononukleózist?

Fiatalok körében gyorsan továbbadható a fertőzés. Csókbetegségnek is hívják, mert nyállal terjed a vírus, vagyis akár csókolózással, akár egymás után ivással, evéssel elkapható. Tanulmányok is jelentek meg arról, hogy kollégiumban vagy más zárt közösségben akár járványszerűen is jelentkezhet a mononukleózis, vagy más néven a Pfeiffer-féle mirigyláz. Ha enyhe tünetekkel jelentkezik a betegség, előfordulhat, hogy a páciens észre sem veszi, hogy megfertőződött. Sok a tünetmentes eset, emiatt a megbetegedések csak szórványosak ahhoz képest, hogy mennyien eshetnek át a fertőzésen.

Hogy gyógyítható a csókbetegség?

A mononukleózisnak nincs gyógyszeres kezelése, védőoltás sincs ellene forgalomban, fájdalom- és lázcsillapítókat lehet szedni a tünetek enyhítésére. A betegség rendszerint magától gyógyul, főként pihenésre és nyugalomra, valamint megfelelő folyadékpótlásra van szükség. A lép védelme az elsődleges feladat, hiszen a bal bordaív alatt található nyirokszervet vékony tok veszi körül, ezért amikor megnő a mérete, külső behatásra könnyen megsérülhet, ami akár belső vérzéshez is vezethet. Emellett az egyéb fertőzésektől kell tartózkodni, mivel ilyenkor az immunrendszer védekezőképessége csökken.

Mire kell még figyelni a mononukleózisos fertőzés után?

Minden májkárosító hatású anyag bevitelét kerülni kell. Normális, egészséges étrendet szoktunk javasolni. A leletek negatívvá válásáig az alkoholfogyasztást, valamint azokat a gyógyszereket, amiket a máj bont le, érdemes mellőzni. Fontos, hogy amíg a belső szervek (a máj és a lép) vissza nem bújnak a bordakosár alá, vagyis nem védettek, addig kerülendőek a hasi traumával fenyegető sportok. Ilyenek például a küzdősportok és minden olyan mozgásforma, ahol a szerveket ütés érheti. Emellett a tömegközlekedésben és az utcán is figyelni kell, hogy ne érje ütés a betegek bal oldalát, ahol a sérülékeny lép található.

Mennyi ideig húzódhatnak el a tünetek?

A fáradtság, a fejfájás és a láz általában hosszan jelentkeznek, a vérkép eredményei is csak hetek után kezdenek el a normál értékekhez közelíteni. Általában egy-másfél hónap alatt beszélhetünk teljes gyógyulásról. A fertőzés általában védettséget jelent, a betegség többszöri előfordulása ritka. Immunhiányos állapotban azonban a szervezetben rejtőzködő vírus bizonyos esetekben reaktiválódhat.

Szóljon hozzá!

Augusztusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Lúgosító zöldségek, gyümölcsök, gabonák és tejtermékek

Annak érdekében, hogy hatékonyan elsajátítsuk a lúgosító életmódot, ismernünk kell azokat a táplálékokat, melyek lúgosítják vagy ...
Ludányi Emőke
tegnap 17:46
Össze vagyok zavarva:a cikk szerint a köles az erősen savas gabonák közé tartozik,a hozzászólások szerint lúgosít:mi az igazság?-jó ...

Besenyei Péter: El kell fogadni, ha nem sikerül

Júliusi magazinunkban interjút olvashatnak Besenyei Péterrel, azonban helyhiány miatt nem tudtuk közölni a teljes beszélgetést. Most itt a ...
Mrs. Farida Stephen
2017. 08. 16. 17:36
Jó nap regisztrált magánpénz-kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítséget nyújtanak az emberek, cégeknek, akiknek ...

Fullajtár Andrea: „Rosszul tűröm az igazságtalanságot”

Most írja a doktori disszertációját, közben a Színművészeti Egyetemen tanítja a színészek következő generációját, esténként pedig a ...
MATTY
2017. 08. 16. 13:47
Matty vagyok Chicago-ból, és itt vagyok ezen az oldalon, hogy köszönetet mondj Dr.Akpada-nak a jó munkához, amit a kapcsolatom ...

A borderline személyiségzavar

A borderline személyiségzavarról igen sokat lehet manapság hallani, ám a legtöbben teljesen hibásan használják a fogalmakat, így a ...
Andrea Rice
2017. 08. 10. 13:45
Hello, Te vagy az USA-ból, Dubaiból, Kanadából, Ausztráliából vagy az Egyesült Királyságból egy nagyon valódi hitelt keresve ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
viki
2017. 08. 10. 10:34
Kerem segitsen. Nem tudom mit tegyek, sajnos volt nogyogyaszati TOT SZALAG MUTETEM ES NEM SIKERULT, MAJD KISZEDTEK 25 NAPJA A SZALAGOT , ES SAJNOS ...

6 természetes orvosság a vérnyomás gyors csökkentésére

A hagyományos megoldás erre a szinte növekvőjárvány-szerű betegségre egyszerűen csak annyi, hogy az orvosok még több ...
Eross Jozsef
2017. 08. 09. 17:24
Nekem 160/140 mar a hazbol sem merek kimenni csak szdelgek mint a pipe.

A 10 leghatékonyabb házi gyógymód az ízületi gyulladás kezelésére

Az orvostudomány fejlettségének köszönhetően ma már sokféle módszer létezik az ízületi gyulladás tüneteinek kezelésére. Megéri ...
zsoka
2017. 07. 29. 21:08
Valaki esetleg tud valami jó megoldást a bal csuklom vagyis a hűvejk ujjam minden kisebb mozdulatra hasit,már több orvosnál voltam de mind az ...

A csalántea hatása az egészségre

Tibetben sok más hasznos, természet adta lehetőség között a csalánt is kiemelt gyógyhatású növényként emlegetik. Leveleit kiszárítva ...
Dr. Kovács Tibor
2017. 07. 20. 13:36
Az biztos, hogy nem árt csalánt fogyasztani, hisz elképesztő mennyi mindenre hatásos. A gyógynövények királya! Nagyon pontos a cikk, és ...

Dr. Garamvölgyi László: A bűncselekményeket jobb megelőzni!

Az ismert rendőrségi szakértővel májusi lapszámunkban készítettünk interjút.
Toth L
2017. 06. 29. 14:49
Sikerült volna fényt deríteni egy rejtélyre? József Attila 4 búcsúlevelet hagyott hátra a halála reggelén.

Palya Bea: Csak azt szabad csinálni, ami igaz és őszinte

Hogyan segít a félelmek legyőzésében a zene? Mit jelent egy népdal egy kamasznak? Miért fontos mozgásban tartani az életünket? Ezekeről, ...
Gyönös Károly
2017. 06. 26. 14:49
Nagyon birom a Palya Beát. Igazi nagy sztárnak fogja magát kinőni.