Betegségről árulkodhat az arcbőrünk

Szerző: Szimpatika
Számtalan elváltozás jelenhet meg a bőrön, amely aggodalomra ad okot, másokat azonban észre sem veszünk ezek közül. Néha azonban muszáj orvoshoz fordulnunk – hogy mikor, azt Dr. Kálmán Gábor bőrgyógyász, kozmetológus segítségével foglaltuk össze.

Néha megjelennek a bőrünkön olyan elváltozások, amik nem anyajegyek, de mégis ott vannak, feltűnőek, furcsák. Mit kell tenni ilyenkor?
Ezek az elváltozások nagyon sokfélék lehetnek, így nem tudok általános receptet mondani arról, mi a teendő. Viszont általánosságban véve mindenképpen érdemes odafigyelni az összes bőrelváltozásra, ezek ugyanis egyrészt önmagukban is lehetnek veszélyesek, másfelől tünetei lehetnek más, belső szervi problémáknak.

Például mire gondol?
A legtipikusabb ebből a szempontból a máj, ahol a problémákat szinte minden esetben valamilyen bőrön megjelenő tünet jelzi előre. Ennek az az oka, hogy amennyiben a májfunkciókban változás áll be, megváltozik a szervezet anyagcseréje, másként folyik a méregtelenítés, és így könnyebben felhalmozódnak a mérgező anyagok a testben. Ez ezer különböző folyamatot indít be, és a hormonháztartásra éppúgy kihat, mint például a különböző anyagok, így a vitaminok felszívódására is, de még hosszasan lehetne sorolni. A legjellemzőbb bőrtünet a különféle májbetegségek esetén a besárgulás, a sárgás árnyalat megjelenése először, ami azt hiszem, eléggé közismert is.

Ennek mi az oka?
Nagyobb mennyiségű epefesték kering a vérben, mint normális esetben. De egyébként nem ez az egyetlen tipikus bőrtünet májbajok esetén, mert például intenzív viszketés is gyakran jelentkezik ilyenkor. Szintén nagyon jellemző különböző, szintén sárgás csomócskák, tasakok megjelenése a szem környékén, de a tenyér és a talp pirosodása is beszédes jel, ilyenkor mindenképpen érdemes elmenni egy kivizsgálásra. És persze léteznek jellemzően a túlzott alkoholfogyasztás következtében jelenő bőrtünetek is: vörös foltok a hasi és mellkasi tájékon, viszketés, egy pontból robbanásszerűen szétfutó, piros bőrelszíneződések jellemzően az arcon, a barnás színű májfoltok… Utóbbiak esetében ugye már az elnevezés is beszédes. Általánosságban elmondható, hogy az alkoholizmus – és egyébként a túlzott dohányzás is – roppant csúnyán meglátszik a bőrön, és az esetleg meglévő bőrbetegségek, például a pikkelysömör vagy az ekcémás elváltozások tüneteit is nagyban felerősíti.

A májon kívül melyik szerv „jelzi” még külső tünetekkel, hogy baja van?
Például a vesebetegségek esetén is jellemzőek a bőrtünetek. Itt viszont nem élénk sárgaság, hanem ennek egy sápadt, „vizenyős” jelleget öltő változata a tipikus, amely egyszersmind a bőr kiszáradásával, bőrhámlással, korpásodással is jár. Néha még hólyagszerű elváltozások is megjelenhetnek jellemzően a fej egyes részein. Az epeproblémák szintén kiütköznek a bőrön, ez jellemzően viszketést jelent, mivel az epesavak itt rakódnak le. A pajzsmirigybetegségek is roppant beszédesen árulkodnak magukról: hosszanti vagy keresztirányú csíkok jelennek meg a körmökön, kiszárad a bőr, emellett pedig hullani kezd a szemöldök, netán foltokban a haj is. De ugyanígy bizonyos konkrét betegségeknek is nagyon jellemző bőrtüneteik vannak.

Például minek?
A diabéteszt mondanám elsőként, amely először a lábon produkál bőrtüneteket. Ezek barna vagy sárga foltok ugyanúgy lehetnek, mint esztétikailag talán még kellemetlenebb, pikkelyszerű foltok. Ezek száraz elváltozások, amelyek ráadásul csúnyán viszketnek is.  A lábujjakon fekete színelváltozások jelenhetnek meg, ezek adott esetben levedzenek és igen rossz szagot is árasztanak magukból. A körmökön is megjelenhetnek különböző színű – leginkább kékes vagy lilás – foltocskák. A betegség előrehaladottabb stádiumaiban pedig vörös foltok jelennek meg immáron nemcsak a végtagokon, hanem akár az arcon is. Egyéb tünetek mellett pontszerű kiütésekkel adhat hírt magáról az agyhártyagyulladás, illetve egyes hematológiai betegségek is produkálhatnak efféle bőrtüneteket. Jellemzően élénk színű „terhességi csíkok” jelenhetnek meg bizonyos hormonzavarok esetén. Emellett a stressz hatására is jelentkezhetnek bőrtünetek, kiütések, ekcémás elváltozások, zsírosodás vagy szárazság. Sőt, a stressz ugyanúgy hat a meglévő bőrbetegségekre, mint például az italozó életmód: még jobban „belobbantja” ezeket.

Úgy tudom, a ráknak is lehetnek bőrtünetei.
Igen, így van. A legtipikusabb, már konkrét rákmegelőző állapotnak számító betegség a Paget-kór, amely ekcémaszerű, vöröses, rózsaszínes foltokkal jelentkezik a bőrön, később fehéres felrakódásokkal, kellemetlen viszketéssel, túlérzékenységgel, amelyek ráadásul növekszenek is. Ezek az elváltozások általában a nemi szervek környékén jelennek meg, ami külön kellemetlenné teszi őket. Belső szervek daganataira utalhat az övsömör, bizonyos göbök, süppedések, a bőrfelszín egyenetlenné válása, és még számos egyéb tünet. A leukémia is látszik az emberen: ilyenkor ugye eleve kevesebb a vörösvértest a szervezetben, ami a bőrön sápadtság formájában jelentkezik, de itt is jelentkezhet viszketés kísérőjelenségként. A melanómának pedig van egy igen jellegzetes körömtünete, amikor sötét vonalak jelennek meg a köröm alatt.

Ha már itt tartunk, miről árulkodik a körmünk, mik a legjellemzőbb elváltozások, amelyek betegség esetén megjelennek?
A legismertebb ezek közül talán a körmök elkékülése, amely oxigénhiányos állapotra, tüdőbetegségre utal. De a májbetegségeknek is lehetnek körömtünetei, tipikusan ilyen például a körmök kifehéredése. A körömágy sápadtsága egyébként szívbetegségre vagy hematológiai rendellenességre is utalhat, a sárgaság pedig pajzsmirigy-problémákra. A pikkelysömör pedig szinte minden esetben a körmök elváltozásaival indul, ezek igen jellegzetes változások: egyenetlenné válik a felszín, recés lesz, könnyen beszakad, és így tovább.

Kell-e aggódni a jellegzetes apró fehér pöttyök miatt, amik néha megjelennek a köröm alatt?
Jellemzően nem, de azért ne vegyük félvállról ezeket sem, mivel minden esetben valamilyen hiánybetegségről tanúskodnak: vashiány, kalciumhány, netán az A- vagy a C-vitamin hiánya okozza. Ilyenkor célszerű elmenni egy laborvizsgálatra, és utána már viszonylag egyszerű a dolgunk.

Forrás: mypin.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!