Hiperaktivitás és tanulási fogyatékosság

A hiperaktív gyerekek nehezen illeszkednek be az iskolai közösségbe, zavarják az órákat, tanítási időben többször elhagyják a helyüket és sétálnak az osztályteremben, aminek sem a pedagógusok, sem az osztálytársak nem örülnek.
A figyelemhiányos gyerekek figyelme csak rövid ideig köthető le, könnyen elterelődik a feladatról. Ha egy felnőtt csak velük foglalkozik, akkor huzamosabb ideig is képesek összpontosítani, de összességében elmondható, hogy a koncentrációs képességük mindig gyengébb a kortársaikénál.

Ez a hiányosság rányomja a bélyegét a tanulási képességükre és az iskolai előmenetelükre is. Az ADHD-s gyerekek idővel megtanulják, hogy végig kell ülniük a tanórákat, de az önfegyelem ilyen jellegű elsajátítása nem változtat azon, hogy nem tudnak tartósan figyelni és koncentrálni a tananyagra. A hiperaktív gyerekek számára a betegségükből adódóan a legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem tudnak időre elkészülni a feladatokkal. Ennek lehet az az oka, hogy későn kezdenek neki azok megoldásának, vagy munka közben elterelődik a figyelmük és ezért nem tudják befejezni a feladatokat a megadott idő alatt. Általában az érintett gyerekek kézírása csúnya, a feladatlapok maszatosak, gyűröttek, így a tanárok tévesen vagy lustának, vagy trehánynak minősítik őket. Azonban nem ez az egyetlen terület, ahol félreismerik a hiperaktivitással küzdőket. Gyakori tévhit, hogy az ADHD-tól szenvedőknek az intellektusuk is alacsony. Az intelligencia szint és a hiperaktivitás között azonban nincs összefüggés. Hivatalos intelligenciateszttel végzett mérések bizonyítják, hogy magas IQ ellenére is lehet egy gyermeknek figyelemzavara, illetve hogy a gyenge koncentrálási képesség nem nyomja rá a bélyegét az értelmi képességekre.

Komoly iskolai problémákat okozhat, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar gyakran társul számolási zavarral (diszkalkulia), olvasási nehézségekkel (diszlexia) vagy írás közbeni betűtévesztéssel (diszgráfia). Ezekre a problémákra már egészen korán, óvodás korban fény derülhet, mivel az érintett gyerekek viszonylag későn kezdenek beszélni, hangokat, szavakat tévesztenek, illetve a kézügyességük is gyengébb az átlagosnál. Ilyen jellegű panaszok jelentkezése esetén már az iskola megkezdése előtt érdemes szakember segítségét kérni. A fenti tanulási nehézségek kialakulása megelőzhető, ha a szülők és a pedagógusok időben észlelik a problémát és szakember bevonásával segítik a hiperaktív gyermekek beilleszkedését az iskolai életbe.

Forrás: WEBBeteg - Dr. Muszil Dóra, pszichiáter

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!