Ezzel az étrenddel védhetjük a memóriánkat

2015. 09. 23.
|
A demencia, azaz az időskori elbutulás gyakorisága világszerte emelkedik, és hátterében gyakran állhat az Alzheimer-kór. Az időskori elbutulás okait ugyan sokszor nem ismerik, de az életmóddal, ezen belül pedig a táplálkozás tudatos formálásával sokat lehet tenni ellene.

A demencia előfordulásának gyakorisága csökkenthető, ha megelőzik a cukorbetegséget vagy megfelelően kezelik azt. Emellett segít a hipertónia, azaz a magas vérnyomás elfogadható értékre (140/90 Hgmm) csökkentése és a dohányzás elhagyása – erre Martin Prince, a londoni King’s College professzora hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Alzheimer Társaság legutóbbi jelentésében

A professzor tanulmányában arra is rámutat, hogy az Alzheimer-kór és a demencia kisebb eséllyel jelentkezik azoknál, akik vigyáztak az agyuk egészségére. Graham Stokes professzor, a Bupa (angol gyökerű nemzetközi egészségügyi hálózat) demenciaközpontjának vezetője szerint mindez elérhető az agy aktívan tartásával, rendszeres tornáztatásával, egészséges étkezéssel és a sporttal is.

Memóriavédő étrend

Az emberi szervezet által felhasznált energia 20-25 százalékát az agy veszi igénybe, és – a súlyos éhezést kivéve – csak a vérben lévő cukrot tudja hasznosítani, más tápanyagot nem. Ezért kiemelten fontos, hogy az étrend elegendő szénhidrátot is, főként keményítőt (például lisztből készült termékeket, burgonyát) is tartalmazzon. Ezeknek összességükben a napi energiaszükséglet 50-55 százalékát kell kitenniük.

Közismert tény, hogy a vércukorszint hatással van a hangulatra és a szellemi teljesítményre is, egy közelmúltban végzett vizsgálat pedig kimutatta azt is, hogy a szénhidrátfelvétel fizikai aktivitás során is képes fokozni az éberséget és javítani a hangulatot.

Sajnálatos rizikó

Az étrend összetétele és az agyi funkciók, valamint a kognitív teljesítmény közötti összefüggéseket már több alkalommal is vizsgálták. Ezek alapján a Táplálkozás–Életmód–Testmozgás (TÉT) Platform tudományos tanácsadói arra hívják föl a figyelmet, hogy a krónikus megbetegedések, mint például a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák, a hipertónia, a középkorúak elhízása, a dohányzás bizonyítottan rizikófaktort jelentenek a demencia kialakulásának szempontjából. Ezzel szemben a kiegyensúlyozott táplálkozás, ezen belül a fehérjék, zsírok, azaz inkább növényi olajok, szénhidrátok kívánatos arányú felvétele, a bőséges vitamin és ásványi anyag ellátottság, a rendszeres testmozgás és szellemi aktivitás javíthatja a kognitív teljesítményt.

A mediterrán étrend – sok növényi alapú fogás, köztük salátafélék és gyümölcsök, kevés sovány hús, több hal, nem zsíros tej és tejtermékek, teljes kiőrlésű gabonafélék, az ételkészítéshez növényi olajok használata – kifejezetten segíti a demencia megelőzését.

Az okot még keresik

A szakértők szerint ennek hátterében két – egyelőre még nem bizonyított – elmélet áll. Elképzelhető, hogy az agyban lévő inzulinreceptorok fejtenek ki ilyen hatást, vagy maga a vércukorszint-emelkedés módosítja az agy glükózfelvételét. A legvalószínűbb azonban az, hogy több, esetleg még nem ismert ok is állhat a táplálék komplex memóriajavító tulajdonságának hátterében.

Az agynak tehát szénhidrátra van szüksége ahhoz, hogy jól működhessen, hiányában pedig komolyabb problémák is jelentkeznek. Rövid távon például fejfájás, koncentrációs zavar, idegesség, feszültség és szédülés jelentkezhet, hosszabb távon pedig jelentősen növelheti a demencia bekövetkeztének esélyét azáltal, hogy az agy nem jut megfelelő mennyiségű cukorhoz a vérkeringésből. Nem kívánatos azonban a szükségesnél több szénhidrát, elsősorban cukor rendszeres fogyasztása sem, mivel ez a szabályozó mechanizmusok kimerüléséhez és ezzel együtt az agyi tevékenység sérüléséhez is vezethet.

Forrás: Magyar Nemzet Online

Szóljon hozzá!

Júniusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
milan chris
tegnap 21:51
Megbízható hitel ajánlat !!! Itt van egy lehetőség a pénzügyi problémákkal küszködők és azok számára, akik Pénzügyi ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
Lajos 62,5
2017. 06. 24. 13:22
Lehet, hogy nagy találmány ezt megítélni nem tudom. Az egészségügyi kormányzat ha használ, megtérül miért nem támogatja? Talán mégsem ...

Apaszemmel: Kölcsön-gyerek

Amikor ezt a családi rovatot elkezdtük, az volt a laptulajdonosok kérése, hogy írjunk a mindennapjainkról. Legtöbbször így is teszünk, és ...
MARTHA MARQUEZ
2017. 06. 24. 00:08
Hello, kölcsönt keres? Ön a megfelelő helyen van. Képesek vagyunk arra, hogy kölcsönöket nyújtsunk vállalkozásának kibővítéséhez, ...

A nyugalom és az egyenletes súlycsökkenés szere

Keleten évszázadokig a zöld teát használták nyugtató, testsúlyszabályozó és gyógyhatása miatt, ugyanis levelében megtalálható egy ...
Jenei Istvánné
2017. 06. 14. 20:00
Kipróbáltam az L-theanint, nagyon jó hatású az alvásomra.

Mikor és hogyan érdemes inhalálni?

Ismét itt a tél, a gyakori alsó és felső légúti megbetegedések időszaka. Szakértőnk, Dr. Hidvégi Edit PhD gyermek- és felnőtt ...
Sövegjártó Gábor
2017. 06. 10. 18:46
az inhalátort természetesen lehet használni a copd re söt ajánlatos én berudál cseppet használok és általába segit

Gyakran elsírod magad? Megmondjuk, miért.

Életünk része a sírás és a nevetés. Az emberek között vannak sírósabbak, vannak nevetősebbek, így hát alighanem egyéniség kérdése ...
balicsaba
2017. 06. 05. 06:48
Balicsaba vagyok szegedröl,van egy kis problémám amivel önökhöz fordulok, van amikor birom egy pár napig rendesen, van amikor esténként rám ...

Eper – a tavasz kincse

A tavasz és a közelgő nyár első igazi jele, hogy megjelenik a piacokon a friss, illatos eper. Nemcsak nagyon finom, de az egészségünkre is ...
Manka
2017. 05. 23. 10:39
Remélem nem tette tönkre a termést az időjárás.. "szedd magad" földön szoktunk pár kilót szedni, lekvárnak, dzsemnek. Ha vacak a termés, ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Mr. T.
2017. 05. 22. 21:35
Tőzegáfonya kapszula. Páromnak bejött régóta rendszeresen alkalmazza, amikor kell. Elvileg nem engedi a hólyag és a húgycső falán ...

A kalcium-magnézium egyensúly hatása az egészségre

Szervezetünk a kalciumot megfelelő mennyiségű magnézium hiányában nem képes optimálisan felhasználni. A magnézium és a kalcium az érem ...
Kori
2017. 05. 21. 11:11
Nem értem ha még százalékosan se írják le, hogy kb mi a helyes akkor minek ez a cikk ? :/

Agyserkentő gyógyteák Gyuri bácsi ajánlásával

Az iskolaév kezdetén aktuális téma a tanulás, koncentrálás, szellemi tevékenységünk és agyunk teljesítőképessége. Fiatalkorban a ...
Fer1
2017. 05. 20. 10:57
Vannak további hasznos természetes agyserkentők: http://egeszseg-vilag.hu/termeszetes-agyserkentok/