Ezért alakul ki a rövidlátás

Az elmúlt 15 évben drámaian nőtt a myopia, vagyis a rövidlátás gyakorisága. A legrosszabb helyzetben a kelet-ázsiaiak vannak, ahol az iskolás gyerekeknek mintegy 80 százaléka szorul szemüvegre. Az USA-ban minden negyedik gyereket érintett, míg itthon – óvatos becslések szerint – ez 10-15 százalékra tehető. Az emelkedés várhatóan folytatódik és 5 év múlva a föld lakosságának harmada lehet rövidlátó.
A szakemberek szerint a genetikai adottságokon túl, ennek több oka is lehet. Ha szemet egyfolytában és intenzíven folyamatos közelnézésre kényszerítjük, például a számítógép, az okostelefon, a tablet túlzott használatával, akkor alkalmazkodási görcs alakulhat ki a szemben, amivel növeljük a rövidlátás kockázatát. Persze nem a képernyő az igazi probléma, hanem a távolság, amire használjuk azt. Az ilyen hosszú ideig tartó közelre nézés nem természetes állapot szemünk számára. Japánban a gyermekkori rövidlátás már olyan komoly probléma, hogy Karija város törvényben szabályozta az iskolások telefonhasználatát. A diákoknak este 9 óra után át kell adniuk az okostelefonjukat a szüleiknek. Az ajánlással nem a telefontól, hanem a hosszas közelre nézéstől próbálják megvédeni gyerekeiket a gondos japánok.

A közelnézésen kívül az is probléma, hogy sokat vagyunk zárt térben. A rövidlátás kialakulásában ez is jelentős kockázatot jelenthet. A kutatások több kontinensen is alátámasztják, hogy a szabadban való tartózkodás segít a rövidlátás kialakulásának megelőzésében. Ennek oka lehet, hogy a szabadban erősebb a fényintenzitás és kevesebbet nézünk közelre. Az igazi választ a problémára azonban még nem találták meg a tudósok.
Egereket vizsgálva találtak ugyan némi bizonyítékot arra, hogy a napfény indítja be az agyban a dopamintermelést, ami gátolja a szemgolyó hossztengelyének kóros növekedését, ám ez embereknél nem volt bizonyítható. Ahhoz, hogy a szabadban tartózkodás megelőző hatása valóban kialakuljon, a megfigyelések alapján legalább heti 10-14 órát kellene kint tartózkodnunk. Szülőként azzal tehetünk a legtöbbet gyermekünk látásáért, ha minél több időt töltünk vele a szabadban. Nem lehetnek olyan illúzióink, hogy gyermekeink életéből kizárhatjuk a számítógépet, telefont, tévét. Annyit tehetünk csupán, hogy hosszabb monitorbámulás esetén rendszeresen figyelmeztetjük őket, hogy tartsanak pár perc szünetet és csináljanak valami olyat, amihez nem közelre kell nézniük.

Forrás: napidoktor.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!