A fiatalokat is érinti a gyengülő memória

2015. 10. 31.
|
A magyarok több mint 60%-a tapasztal időnként feledékenységet, közel ennyien rendszeresen küzdenek koncentrációs zavarral, az ingerlékenység, mentális kimerültség pedig tízből legalább hét embert érint. A Trend Inspiráció Műhely reprezentatív felméréséből az is kiderül: a 30-49 évesek nem tudnak arról, hogy az agyi kiserek vérkeringésének zavarai őket is érinthetik, valószínűleg ez az oka annak, hogy a felnőtt magyar lakosság mindössze 34%-a tesz csak lépéseket agyi egészségének megőrzése érdekében.

A magyar felnőtt lakosság 92%-a fontosnak tartja a szellemi teljesítőképességet – derül ki egy nemrég végzett reprezentatív kutatásából. A megkérdezettek többsége tapasztalja magán valamilyen rendszerességgel az agyi vérkeringés - és emiatt az agyi oxigénellátás - romlására utaló tüneteket: a legtöbben ingerlékenységről, mentális kimerültségről számoltak be, de a válaszadók 63%-át a romló memória és a koncentrálási zavarok is érintik. Általános tapasztalat, hogy azok, akiket érintenek az agyi vérellátás említett problémái, 75%-ban stresszesen élik meg a mindennapokat: kevésbé optimisták, jóval hajszoltabbak, mint azok, akik nem számoltak be hasonló panaszokról. A feledékenység a nők, valamint a 40 év alattiak számára bizonyul leginkább zavarónak.

A kutatás rámutatott: a 30-49 évesek nem tudnak arról, hogy az agyi vérellátás zavarai már őket is érinthetik. „Mindössze 15%-uk gondolja úgy, hogy már 30 év felett is gyengülhet a memória, és csak harmaduk (34%) tesz valamit agyi vérkeringése fenntartása érdekében. 27%-uk csak tervezi, hogy jobban figyel erre a területre, 30% nem is gondolt még erre, további 9% pedig úgy véli, nincs szüksége rá” – mondta el dr. Vida Zsuzsanna PhD neurológus.

Azok, akik alkalmaznak valamilyen módszert, jellemzően az egészséges táplálkozásra (20,5%) illetve a sportolásra (18,2%) figyelnek oda, étrend-kiegészítőt 15%-uk szed, az agyi vérkeringésre és az idegsejtek működésérére jótékonyan ható készítményeket azonban mindössze 5%-uk használ. Egyéb válaszként a rejtvényfejtést és az olvasást jelölték meg. „Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozással, rendszeres mozgással, valamint agytornával valóban hatékonyan léphetünk fel az agyi öregedés folyamata ellen, de pozitív változásokat érhetünk el természetes hatóanyagokat tartalmazó, agyi vérkeringést fokozó étrend-kiegészítőkkel is” – hívta fel a figyelmet dr. Vida Zsuzsanna. Hozzátette: kis odafigyeléssel a mentális fittség sokáig megőrizhető. „A páfrányfenyő levelének kivonata, azaz a ginkgo biloba serkenti az agyi vérkeringést és hozzájárul a sejtek oxigénnel és tápanyagokkal történő ellátásához, az érhálózatra gyakorolt hatása miatt pedig a memóriát is javítja” – mondta el a neurológus.

Szóljon hozzá!

Februári AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

A jó szex alapjai: mi kell a nőnek, és mi a férfinak?

A szeretkezés evolúciós és történelmi szempontból elsődlegesen a fajfenntartást szolgálta, de az embereknél ennél sokkal összetettebb ...
mecseki lászló
2017. 02. 17. 02:31
emil miért akarod elhitetni hogy felveszed a versenyt egy sybiánnal? figyeld meg Ági kimondja "egy nőnek annál több kell mint egy jó pasi ...

A herpesz természetes kezelése

A herpesz rendkívül fájdalmas, napokig, hetekig sok kellemetlenséget okozó bőrleváltozás, mely a téli hónapokban különösen sokakat ...
Oláh János /Nógrádsipek, Tel.: 32/389-173/
2017. 02. 11. 23:33
Herpesz ellen: Több gyógyszertárban kapható herpesz elleni krémet kipróbáltam már, de általában erősítették a sebesedést. Ezért saját ...

A 10 leghatékonyabb házi gyógymód az ízületi gyulladás kezelésére

Az orvostudomány fejlettségének köszönhetően ma már sokféle módszer létezik az ízületi gyulladás tüneteinek kezelésére. Megéri ...
szabóné
2017. 02. 08. 17:23
Egy éve beadták az atlasta infúziót csontritkulásra.Azóta iszonyatos fájdalmaim vannak a fogaim letörtek.Nagyon kérek mindenkit ne engedje ...

A ligetszépeolaj gyógyító titka

A ligetszépe gyógyító titka a növény érett magvaiból nyert olajban rejlik. Két létfontosságú, többszörösen telített zsírsav ...
Zsóka
2017. 02. 06. 14:45
Kedves Szimpatika! Érdeklődni szeretnék, hogy a Dr. Chen ligetszépe kapszula jó minőségűnek számít e, olcsó ára ellenére? Vagy ...

Egy csodálatos gyógynövény a rákos sejtek ellen

Mivel napjainkban a rák az egyik leggyilkosabb betegség a világon, a kutatók folyamatosan próbálnak rá újfajta gyógymódokat találni.
Gizus
2017. 01. 27. 22:09
Tényleg nagyon kevés az információ. Keresem már napok óta hogy milyen mennyiségben kellene szedni inkább a cseppeket mint a kapszulát, de ...

A kalcium-magnézium egyensúly hatása az egészségre

Szervezetünk a kalciumot megfelelő mennyiségű magnézium hiányában nem képes optimálisan felhasználni. A magnézium és a kalcium az érem ...
íyccyíc
2017. 01. 27. 11:17
szat se tudnak

A csalántea hatása az egészségre

Tibetben sok más hasznos, természet adta lehetőség között a csalánt is kiemelt gyógyhatású növényként emlegetik. Leveleit kiszárítva ...
anita
2017. 01. 24. 22:39
milyen hatással van a hajra? :)

Égő fájdalom a térdben: az ízületi kopás jele

A csontok és az ízületek korral járó elhasználódása miatt a mozgás, a sport sokszor fájdalommal járhat. Ha nem figyelünk oda a fájdalom ...
Zsuzsó
2017. 01. 24. 14:34
Nem merem ígérni, hogy az izületi fájdalom elmúlik, de az én módszerem megér egy próbát. Reggelenként dagadtak és fájdalmasak voltak az ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
kildiko
2017. 01. 22. 17:53
Ha valaki tud segiteni, kernem en is a vakcina elerhetoseget. kildiko.intactrame@gmail.com

Szemkönnyezés: ez okozhatja!

A szemkönnyezésnek (epiphora) számos oka lehet. A szemek könnyezése lehet az idős kor velejárója, allergia tünete, illetve paradox módon a ...
Molnár Íbolya
2017. 01. 21. 21:51
Régóta folyik a szememből a könny,sok orvos látta és idáig senki nem segített.Legutóbb akupunktúrás kezelést kaptam,de csak a pénzem ...