A kályha melegénél - apaszemmel

2016. 02. 24.
|
Január közepén bontottuk le a karácsonyfát és a meggyőző érvem az volt a kisebbek felé, hogy amikor kiszáradt a törzse, akkor az aprított fán tudunk majd bográcsban főzni finomakat. Lehet, hogy baj, de én az 5 éves lányommal és a 8 éves fiammal szoktam fát vágni. Ezért ők a felügyeletem mellett használják a fejszét. Nekem is engedte apám, csak be kellett tartani a szabályokat.

A gyámügy és az olvasók megnyugtatására azért elmondanám, hogy tizenkét év alatt láncfűrészt nem használhatnak!

Az egész ott kezdődött, amikor ténylegesen a vidéket választottuk, akkoriban írtam „…hogy megvettem életem első talicskáját, sövénynyíróját, stb… ” Hát az igazán nagy változást az első otthon töltött téli szünet hozta meg.

Megleptük magunkat egy kályhával. Először azt hittem, hogy egy öntöttvas használati tárgyról van szó, de nem. Azt eredményezte, hogy hétvégeken és a szünnapokon reggel kimegyek a szabadba és fát vágok. Elképesztően jó testmozgás és nagyon kikapcsol. Ehhez rendre partnerre találok Dávidban és Rékában, mivel ők is szeretik aktívan kezdeni a napot. Nem úgy, mint kamasz testvéreik, mire ők lecammognak a nappaliba, már rég befűtöttük a kicsikkel a házat.

Az új kályhával pár hasáb fával a ház első kétharmadában nem kapcsolnak be a radiátorok. Ez a tény azért is megnyugtató, mert rengeteg forrásból lehet azt olvasni, hogy 25 év múlva kimerülnek a gázkészletek. De ha 50 évre elegendő a földgáz, a gyermekeim életében már szinte biztosan megszűnik ez a fajta energiaforrás. Ami azért megdöbbentő, mert ez Réka esetében annyit jelent, hogy ha korán szül gyermeket, akkor esetleg már nagymama lesz. Persze ilyen erővel mindenen aggódhatnék, mert nő a munkanélküliség, az emberek pénze fogy és egyre nagyobb a szakadék a társadalmi rétegek között. És tudom, hogy azokon a rétegeken, akiknek nem jut fűtésre és alapvető élelemre, rettenetesen nehéz lehet segíteni központi intézkedésekkel….

Szóval mázlista vagyok! Mert egy kályha előtt társasozni és beszélgetni bizony mindenkinek megnyugtató. Olyannyira, hogy egyre kevésbé szeretek kilépni a saját világunkból, a gyermekeimet pedig néha féltem elengedni. Otthon biztonság van, figyelem és a biztonságos favágáshoz szükséges fegyelem. Ezekből pedig „odakint” egyre kevesebb jut.

Szóljon hozzá!

Júliusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
BEVERLY LOAN COMPANY
tegnap 22:47
Hello Loan Finder, Pénzügyi szabadságot keres? Vannak adósságai, szükség van egy kölcsönre, hogy új vállalkozást indítsanak? Vagy ...

Lúgosító zöldségek, gyümölcsök, gabonák és tejtermékek

Annak érdekében, hogy hatékonyan elsajátítsuk a lúgosító életmódot, ismernünk kell azokat a táplálékokat, melyek lúgosítják vagy ...
Andi
2017. 07. 23. 13:24
A köles előnyei nem állnak meg annál a ténynél, hogy lúgos és gluténmentes, tápanyagban gazdag gabona.

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
SARAH WILLIAMS
2017. 07. 20. 14:54
Sky World hitel cég, adunk kölcsönök kamatlába 0f 3%.   Jó nap, uram / ma vagyok. Magánvállalkozás vagyunk és alacsony kamatozású ...

A csalántea hatása az egészségre

Tibetben sok más hasznos, természet adta lehetőség között a csalánt is kiemelt gyógyhatású növényként emlegetik. Leveleit kiszárítva ...
Dr. Kovács Tibor
2017. 07. 20. 13:36
Az biztos, hogy nem árt csalánt fogyasztani, hisz elképesztő mennyi mindenre hatásos. A gyógynövények királya! Nagyon pontos a cikk, és ...

A bűncselekményeket jobb megelőzni, mint utánuk helyszínelni.

Dr. Garamvölgyi Lászlóval, az ismert rendőrségi szakértővel készített, májusi lapszámunkban megjelent interjú már online is olvasható.
Toth L
2017. 06. 29. 14:49
Sikerült volna fényt deríteni egy rejtélyre? József Attila 4 búcsúlevelet hagyott hátra a halála reggelén.

Palya Bea: Csak azt szabad csinálni, ami igaz és őszinte

Hogyan segít a félelmek legyőzésében a zene? Mit jelent egy népdal egy kamasznak? Miért fontos mozgásban tartani az életünket? Ezekeről, ...
Gyönös Károly
2017. 06. 26. 14:49
Nagyon birom a Palya Beát. Igazi nagy sztárnak fogja magát kinőni.

A nyugalom és az egyenletes súlycsökkenés szere

Keleten évszázadokig a zöld teát használták nyugtató, testsúlyszabályozó és gyógyhatása miatt, ugyanis levelében megtalálható egy ...
Jenei Istvánné
2017. 06. 14. 20:00
Kipróbáltam az L-theanint, nagyon jó hatású az alvásomra.

Mikor és hogyan érdemes inhalálni?

Ismét itt a tél, a gyakori alsó és felső légúti megbetegedések időszaka. Szakértőnk, Dr. Hidvégi Edit PhD gyermek- és felnőtt ...
Sövegjártó Gábor
2017. 06. 10. 18:46
az inhalátort természetesen lehet használni a copd re söt ajánlatos én berudál cseppet használok és általába segit

Gyakran elsírod magad? Megmondjuk, miért.

Életünk része a sírás és a nevetés. Az emberek között vannak sírósabbak, vannak nevetősebbek, így hát alighanem egyéniség kérdése ...
balicsaba
2017. 06. 05. 06:48
Balicsaba vagyok szegedröl,van egy kis problémám amivel önökhöz fordulok, van amikor birom egy pár napig rendesen, van amikor esténként rám ...

Eper – a tavasz kincse

A tavasz és a közelgő nyár első igazi jele, hogy megjelenik a piacokon a friss, illatos eper. Nemcsak nagyon finom, de az egészségünkre is ...
Manka
2017. 05. 23. 10:39
Remélem nem tette tönkre a termést az időjárás.. "szedd magad" földön szoktunk pár kilót szedni, lekvárnak, dzsemnek. Ha vacak a termés, ...