Szimpatika – Borbás Marcsi: „Őrizzük meg a hagyományainkat”

Bemondóként kezdtél a Magyar Televíziónál. Milyen volt akkoriban tévésnek lenni?

Gyakran gondolkozom azon, egyáltalán hogy tudtunk akkoriban műsort szerkeszteni, dolgozni. Ma a felkészülés századannyi időbe sem kerül, mint akkor. Ez egyrészt nagyon jó, másrészről viszont rossz, mert azt is jelenti, hogy sokkal többet dolgozunk, sokkal inkább le vagyunk terhelve. Akkoriban nem hogy internet nem volt, de még vezetékes telefon se nagyon. Volt olyan, hogy az interjúalany szomszédjával egyeztettük le, hogy az két héttel később reggel kilencre bejön hozzánk. Biztosak voltunk benne, hogy ott lesz, és valóban meg is érkezett a stúdióba. Természetesen technikailag jóval fejletlenebb volt minden. Emlékszem, többször előfordult a stúdióban, hogy a Japánból érkezett vendégek udvariasan megtapsolták a régi eszközeinket, csodálatosnak tartották, hogy ezekkel még készülhet adás. Számukra múzeum volt az egész.

Nehéz elképzelni egy mai gyereknek, hogy mit is csinált egy bemondónő. Szép emlékeket őrzöl arról az időszakról?

Nagyon szerettem, bár én azért nem voltam klasszikus bemondónő, amilyen például Kertész Zsuzsáék generációja, ráadásul én néhány hónap után már műsorvezető lettem. De bemondóként kezdődött a karrierem, ez pedig hatalmas kaland és felelősség volt. Nagyon sokat köszönhetek annak az időszaknak. Ma már kevesen tanulják meg, hogyan kell ugyanazt az információt elmondani tizenöt másodpercben, két percben és öt percben. Akkor gyakorlatilag mi voltunk a „változtatható elem” a műsoridőben, velünk lehetett „gumizni”. Előfordult, hogy az utolsó pillanatban derült ki, hogy néhány másodperc még maradt, és ezt nekünk kellett kiigazítanunk, tehát miattunk indultak pontosan a műsorok.

Ezek szerint te magad írtad meg a szövegedet, és aztán bővítetted vagy kihúztál belőle az idő függvényében?

A szöveget mi írtuk, de ott már nem volt idő kihúzni belőle, improvizálnunk kellett, ha változás volt. Sokszor lehetett előre tudni, hogy csúszás van, de gyakran csak néhány másodpercünk volt újratervezni. Például két élő közvetítés között nem lehetett előre megmondani, mennyit kell majd beszélned. Nagyon észnél kellett lenni, nekem pedig ez óriási tanulópénz volt.

Volt nagyobb bakid, ami emlékezetes maradt?

Egyszer a Vidéki Anglia című gyönyörű természetfilm-sorozatban egy sólyomrezervátumot mutattak be, én pedig beolvastam, hogy a nézők egy sólyomszem rezervátumot ismerhetnek majd meg. Észre se vettem, és senki másnak se tűnt fel, még az adásvezetőnek se. Később a bátyám hívott fel, hogy rákérdezzen, hol van ez a rezervátum, Hosszútoll és Csingacsuk között? Ilyen apróbb bakik előfordultak néha, de szerencsére olyan sosem volt, ami igazán kínos lett volna. Egyébként nagyon alacsony a vérnyomásom, ami ebben a szakmában kifejezetten előnyös. Épp addigra lesz ideális, mire adásba kerülök, és akkor fog a legjobban az agyam. Szóval én abszolút az élő adások embere vagyok.

Nem hiányzik egy olyan élő adás, ahol egy csillogó showműsor háziasszonya vagy?

Az élő adás azért nem hiányzik, mert a nagy, élő adásnapokat, például a Szent Mihály-napi, és a Jónak lenni jó című műsort most is én vezetem. Ezek olyan nagy volumenű műsorok, amelyek kielégítik az ilyen jellegű vágyaimat. Egy showműsor persze nagyon jó lenne, de tulajdonképpen a mai televíziózásban nincsenek ilyenek. A szakma csúcsát jelenleg az olaszok és franciák jelentik számomra. A francia televízió tartalmilag lenyűgöző, és náluk az az alapelv, hogy mindig egy kicsit a nézői igények felett teljesítenek. Az olaszoknál pedig a kivitelezés, a stílus és a közvetlenség kápráztat el.

Az egyik legnépszerűbb gasztronómiai műsort vezeted, ugyanakkor szembemész a mostani trendekkel: te mindenből a hagyományosat készíted el, és az általában nem az, amit egészségesnek gondolnak az emberek.

Szerintem az organikus táplálkozás tekinthető egészségesnek. Nagyon sokat dühöngök azon, hogy mindenféle táplálkozási irányzatok jelentek meg az utóbbi években, és biztosan mindennap jön valami új dolog, ami azt ígéri, hogy elmúlik a rákod, vagy örökké fiatal maradsz, ha csak ezt vagy azt eszed. De majdnem mindegyik trend valójában egy üzleti fogás. Ha megnézzük az én generációm nagyszüleinek táplálkozását, akkor észrevehetjük, hogy az ő étrendjükben a ma megjelenő irányzatok esszenciálisan benne voltak. Olyan, mintha abból emelnének ki szeleteket, és mindig ráhúznának valami új bizniszt. Számos vidéki településen az emberek megérik a 95-100 évet, itt Magyarországon, nem a perui hegyek között! Nincs ebben semmi misztikum. Ezek az emberek egészségesen öregszenek meg, és magába az öregségbe halnak bele, mert sokkal egészségesebben táplálkoztak egész életükben, mint mi. Sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel, nemzetközi szinten is követem a kutatásokat a sajtóban, és azt gondolom, ezt a táplálkozást kell alapul venni.

Konkrétan mire gondolsz?

Egyrészt nagyon fontos, hogy a helyi élelmiszereket kell fogyasztani, amit a közvetlen környezetünkben termelnek meg. Az idénynek megfelelő terményeket fogyasszuk, tehát karácsonykor ne akarjunk paradicsomot – a télnek megvannak a maga tökéletes zöldségei. Fontos a többféle alapanyag és ezek megfelelő arányának megtalálása is. Akik mindennap húst esznek, mert a mostani divatos diétájuk ezt diktálja, gyakorlatilag megölik saját magukat. Az emberi szervezet képtelen ennyi fehérjét lebontani, ezzel tönkreteszik a májukat, a veséjüket. A gabonafélék közül a lakosság szinte csak búzát és fehérlisztet fogyaszt, az állati eredetű ételek közül csak csirke-, vagy pulykamellet, a zöldségek közül pedig csak a primőröket, amik nem tartalmazzák a megfelelő tápanyagokat. Mi magyarok nagyon egyoldalúan táplálkozunk. A nagyszüleink csak növényi eredetű táplálékból egész életük során 700-800 félét ettek. A mai ember táplálkozásának 85%-a négyféle összetevőből áll. A nyolcszáz féle soknak tűnik, de ők megették az erdő-mező összes növényét, a rengeteg kásának való gabonát, a gombákat.

Erre Magyarországon most is megvan a lehetőség...

A magyar vetőmag például világhírű, és hálásak lehetünk azért, hogy hányféle tápanyaghoz juthatunk itt hozzá. Csak a babból 4400 félét gyűjtöttek össze, kukoricából is több száz féle létezik. Ma az omega3 zsírsavról sokat hallunk, hogyan kell pótolni. Régen ezzel nem volt probléma, mert rengeteg velőt ettek az emberek, megadták a bélrendszernek, amire szüksége volt. Gyakorlatilag megették az állat minden részét. Nagyon érdekes, hogy 2015-ben a világ csúcsgasztronómiájának is az volt a jelszava, hogy a „fülétől a farkáig”. Tehát jó felé haladunk, szép lassan visszafordul a világ, és azt sem kell gondolni, hogy csak Magyarországon van baj - máshol se fényes a helyzet a táplálkozás tekintetében. A nagyobb baj, hogy vészesen fogy a Föld humuszkészlete, már csak húsz évre elegendő, és erről nagyon kevés szó esik. Hiába bio valami, ha nincs a földben tápanyag. A zöldségekben már most sincs elég ásványi anyag és vitamin. Azért van annyi túlsúlyos ember, azért eszünk túl sokat, mert nem jutunk elég tápanyaghoz. De a nagyobb mennyiséggel csak kalóriából viszünk be többet a szervezetünkbe, ásványi anyagokból és nyomelemekből nem.

Érdekes, hogy ezt mondod, a humusz-kérdésről Bálint gazda is mesélt, méghozzá részletesen, a tavaly márciusi számunkban. De visszatérve a problémához: mit tehet az, aki ezzel mind egyetért, és változtatni szeretne, de egyszerűen nincs ideje másra, csak hogy leugorjon a sarki kifőzdébe vagy gyorsétterembe, esetleg megvegye a félkész ételeket a közértben?

A mai ember mindig kifogásokat keres. Arra, hogy mit adok enni a családomnak, mindig kell időt szakítani. Rengeteg egészséges dolgot ugyanannyi idő elkészíteni, mint az egészségtelen változatát. A legfontosabb az, hogy sokszínűen táplálkozzunk. Be kell illesztenünk mindenféle típusú ételt az étrendünkbe, hogy egészségesek maradjunk, hiszen a mai nagy betegségek 99 %-a alapvetően hiánybetegség.

A humorista otthon sosem viccel, a cipésznek pedig lyukas a cipője. Te gyakran főzöl otthon, vagy rád is igaz a fenti szabály?

Otthon is főzök, gyümölcsszezonban még lekvárokat és szörpöket is készítek. Bár most a könyvkiadás és a forgatások miatt csak hetente néhányszor jut rá időm. Szegény férjem a kárvallottja ennek, így most inkább diétázik, mert egyszerűen nem tud mit enni – hozzászokott az egészséges ételekhez, nem eszik meg akármit. Nem kell annyira elkötelezettnek lenni, mint én, de azért arra muszáj figyelni, hogy ne mérgezzük a gyerekeinket és a családtagjainkat.

A műsorodban azt látjuk, hogy minden elkészült ételt megkóstolsz. Nem okoz gondot, hogy ennyi mindenből kell enned?

A nézőknek úgy tűnhet, mintha mindent megennék, pedig én tényleg csak megkóstolom az ételeket. Egy 52 perces adást két nap alatt veszünk fel, tehát ez kétszer 14-16 óra forgatást jelent. Ez alatt öt-hat, maximum hétféle étel készül el, amit megkóstolok. Nem tehetem meg, hogy valamire azt mondjam, én ezt most nem kívánom. Nincs is időnk leülni nyugodtan enni; nagyon szeretjük készíteni ezt a műsort, de nekünk ez munka. Az a cél, hogy az emberek viszont elmenjenek, és kiélvezzék az étkezés minden percét.

Elkezdett itthon is divatba jönni a csúcsgasztronómia, májusban nálunk tartják a séfek Európa-bajnokságát, a Bocuse’dor-t. Neked mi a véleményed a fine diningról?

Én annak a híve vagyok, hogy őrizzük meg a saját hagyományainkat a gasztronómiában is. Sokan háborognak azon, hogy miért nem világhírű a magyar konyha. Én azt gondolom, hogy ez nézőpont kérdése. Ha azt nézzük, hogy mennyi egyedi ételt adunk a világnak, akkor szerintem világhírű. Ha viszont az ismertségét összehasonlítjuk az olasz vagy a francia konyháéval, akkor nyilván nem. Csakhogy épp arra kéne figyelnünk, hogy míg az olaszok a carbonara-t ezer éve ugyanúgy készítik, addig nálunk folyamatosan újragondolják az ételeket. Ahhoz, hogy valami világhírű lehessen, az adott népnek azt a receptet tűzzel-vassal védenie kell, hogy kőbe legyen vésve, és mindenki ugyanúgy főzze. Rengeteg lehetőség van az ételeink újragondolására, hiszen egy hatalmas olvasztótégelyben élünk, de szükség lenne öt-tíz olyan ételre, amelynek a receptjén senki nem változtat.

Hadd kérdezzek valami aktuálisat: báli szezon van. A fánk az egyetlen farsanghoz köthető étel? Vagy van ezenkívül más klasszikus farsangi étel is?

Az az egy viseli a nevében a farsangot, ezért azt emlegeti mindenki. Egyébként fánkban is nagyhatalom vagyunk, csak én ismerek legalább 25 féle itthoni fánkreceptet, tehát nagyon gazdag a fánkkínálatunk is, ráadásul nem is mind olajban sül. A könyvem mottója is ez: az teszi ki egy nemzet konyháját, ami a családok asztalán van. Hiszen bőven van miből válogatni, a receptjeinkbe keveredtek más népek ízei, ételei is, ettől gyönyörű. Én eddig kétezer tradicionális receptet gyűjtöttem össze, tehát hihetetlenül gazdag és változatos konyhánk van. Szeretem kinyomozni egy-egy étel eredetét, és nagyon élvezem, amikor rájövök, hogy ugyanaz az étel hányféle néven jelenik meg az ország különböző pontjain, vagy kiderül valamiről, hogy az a paraszti konyhából került át a polgári családok asztalára is, a cselédeknek köszönhetően. Ezek gyönyörű dolgok.

Van valamilyen terved ezzel a hihetetlen gyűjteménnyel? Ez egy hatalmas tudástár, amire alapozva akár még éttermet is nyithatnál.

Egyelőre nem tudom, most csak gyűjtök, egy részét megpróbálom közzétenni, aztán majd meglátjuk, mi lesz vele. Az étteremhez pedig még kedvem is lenne, de sajnos azzal a tempóval, ahogy én élem az életem, egyelőre nem tudok új dolgokba vágni. Egy percnyi időm sincs – bár ezt nem is bánom.

Fotók: Krisztics Barbara