Szimpatika – A legjobbat érdemled!

Nem is gondolnánk, hogy az ehhez hasonló, a szülői szeretet illékonyságát sugalló üzenet milyen végzetes következménnyel járhat egy gyerek, egy ember érzelmi fejlődésében. Sok felnőtt, aki elhagyatottságtól, sorozatos érzelmi csalódástól szenved, talán épp az ilyen mondatok miatt képtelen az egészséges párkapcsolatokra, méltó munkára, hiszen már kisgyermekkorában azt tanulta meg, hogy csak feltételekkel, vagy sehogy se szerethető.

Félek, ha nemet mondok, elhagy
A tizenkilenc éves Edina már nem hisz a szerelemben. Ő maga mondta. Méghozzá azért nem, mert rövidke élete során mindig olyan fiúkkal hozta össze a sors, akik kihasználták, majd se szó, se beszéd, eldobták. A kedves arcú, kifejezetten csinos és értelmes lány nem érti, miért történik mindig ez vele, holott ő mindent megtesz, hogy az aktuális fiú kedvében járjon.

Nagyon szeretnék végre egy komoly kapcsolatot, ahol mindketten szerelmesek vagyunk, és együtt tervezzük a jövőt – mondja. – Eleinte minden fiú úgy tesz, mintha nagyon tetszenék neki és szeretne. Még olyan is volt, aki a szemembe nézett, és azt mondta, szeret. Aztán jön a rimánkodás a szexért, meg a nagy ígéretek. Félek, ha nem fekszem le velük néhány napon-héten belül, lelépnek. Ezért inkább megteszem. De lelépnek így is. Van, amelyik az első éjszaka után, van, aki három-négy alkalom után. Úgy tűnnek el, mintha sose ismertük volna egymást, egyetlen magyarázat, egyetlen üzenet nélkül...

Nem nagy ügy egy kis verés
Edina esete nem egyedi. Számtalan fiatal nő jár hasonló cipőben, ahogy számtalan srác is inkább magányos, mintsem hogy megkockáztassa, hogy elutasítsák a közeledését. De az idősebb korosztály nagy csoportjára is jellemző, hogy méltatlan kapcsolatba ragadva élik az életüket, mert úgy vélik, nem érdemelnek ennél jobbat. A negyvenhez közeledő kétgyermekes Júlia már másodszorra került olyan férfi mellé, aki rendszeresen veri. Júlia tűr, és azzal érvel, hogy amikor a férfi józan, akkor kedves. És hogy nem olyan nagy ügy egy kis verés, örül, hogy ez a férfi legalább néha törődik velük, és befogadta az első kapcsolatból származó gyereket is. Az előző párjától csak úgy tudott megszabadulni, hogy az éjszaka leple alatt kiszöktek az ablakon át. Két éven át bujkáltak különböző barátoknál és anyaotthonokban, míg végre megismerte a mostani férfit, aki fűt-fát ígért. Eleinte kedves volt, verekedni csak akkor kezdett, amikor elvesztette az állását, és egyre több időt töltött a kocsmában. Hova mehetnék két gyerekkel, miből élnénk, kinek kellenénk, sorolja Júlia az annyiszor elismételt kérdéseket. Pedig most is ő tartja el a családot, most is ő fizeti az albérletet, csak épp pénzel még egy italozó, agresszív férfit is.

Se ára, se feltétele
Maarit Johnson stockholmi pszichológusnő több évtizede kutatja az önismeret fontosságát. Az önbecsülés szerinte olyan, mint a háznak az alapzat. Ha nem elég erős, a ház összedől, ám ha jól megépített és stabil, akár egy nagyobb földrengést is kibír. Az erős önbecsülés megvéd minket a válságok és csalódások időszakában, képessé tesz arra, hogy bármekkorát zuhanunk is, újra fel tudjunk állni. De abban is segít, hogy a különféle helyzetekben megfelelően viselkedjünk, és a megfelelő kapcsolatokat alakítsuk ki a megfelelő emberekkel. Ha valaki azt gondolja magáról, hogy értéktelen, és nem érdemli meg, hogy szeressék, vajon milyen partnert választ magának? Johnson szerint az önbecsülés nem más, mint az önmagunk iránti feltétlen szeretet, önmagunk tisztelete, a belső biztonság és bizalom, melyek életünk első két évében válnak sajátunkká. A szülők vagy gondozók viselkedése, szavai nyomán tanuljuk meg, hogy akkor is szerethetők vagyunk, ha rosszalkodtunk, és a szeretetnek nincs se ára, se feltétele. Az érdemek nélkül szeretve lenni érzés alapozza meg a későbbi önbecsülést, illetve azt, hogy értékesnek és megismételhetetlennek tekintsük önmagunkat, ahogy a környező világot is.
A számtalan önismereti, spirituális kurzusnak és könyvnek köszönhetően manapság gyakran halljuk, hogy meg kell tanulnunk szeretni önmagunkat. Önzés volna ez? Az az igazság, hogy aki önmagát nem szereti, az elfogadni is képtelen a szeretetet. Ugyanis nem hiszi el, hogy igaz. És ha elfogadni nem tudja, akkor hogyan adhatná? De talán van esély, hogy megváltozzunk, megjavuljon bennünk, ami anno elromlott. Talán az állhatatos szeretet, szerelem a gyógyír, ahogy József Attila írja Gyermekké tettél című versében: „Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled.”

Milyen az egészséges önbecsülésű ember?
– Képes arra, hogy szeretet adjon, és elfogadjon
– Képes rá, hogy őszintén beszéljen az érzéseiről
– Ismeri a saját korlátait, hibáit is, de ezekkel együtt is képes elfogadni önmagát
– Hisz és bízik abban, hogy az élet alapvetően jó
– Tisztelettel és megbecsüléssel bánik másokkal és önmagával, és ugyanezt várja viszont
– Képes fellépni és helytállni önmagáért
– Képes nemet mondani