Unokáink se?

2016. 05. 26.
Szerző: Novák Péter
|
Az épített örökség és természeti környezetük kézenfekvő benyomások civilizációnk mibenlétéről, így szűkebb pátriánk tekintetében identitásunk jelképei is. Már ameddig!

Bízom benne, hogy a címtöredék még sokakban idézi fel Ráday Mihály legendás urbanisztikai műsorát, miszerint Unokáink sem fogják látni, avagy városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát. Felejthetetlenül kacifántos egy iniciálé, nota bene ihletője maga a valóság, ti. a budai vár Szentháromság terének szegletében álló műremek nem egyszer szenvedte vandálok pusztítását.

Ez van, a barbárok mindig is a kapuban álltak.

A kereken harminc évig (!) prosperáló tévés magazin példásan teljesített, hol oknyomozott, hol feltárt, hol megoldott a közszolgálat jegyében, de még szervezetekbe tömörülő mikroközösséget is aktivizált, messze megelőzve korát az infokommunikációnak. Magától értetődő mifelénk, hogy teljesítményéért az ötletgazdát kitüntetik, majd érdemei elismerése mellett megszüntetik, mármint a műsort, de azt indoklás nélkül. Nem fér bele a készülékbe, vagy mi van?

Semmi. Történt, ami történt, ráadásul az évtized elején, mondhatni „hol van már a tavalyi hó”! Többek között pótolhatatlan műemléképületeink falaiba szivárogva, hogy a lényegre térve indokoljam a dokumentumsorozat váratlan nosztalgiáját.

Tán nincs olvasója ezen országosan terjesztett havilapnak, ki ne szembesülne a múlt monumentumainak permanens állagromlásával településén, vagy vonzáskörzetében. Túl érzelmeken és esztétizáláson, adófizető állampolgárként sem árt tudatosítani, hogy nem csak méltatlan, de egyben drága mulatság a hanyag ingatlankezelés.

Előbb-utóbb komoly rést üt bárki költségvetésén, akár a mostani nullák a számjegyelőtag nélkül. Igen, állok elébe a számonkérés számonkérésének és a köztudottan legatyásodott önkormányzatok jókívánságainak havastul, unokástul. Már-már teljes joggal szegezik a kérdést, mégis miből? Hol nemhogy pénz, de már energia sincs a lokális közigazgatásra, nehéz nem intellektuális nyavalygásként értelmezni a műemlékvédelem hiátusát. Ugyan a megvalósult elképzeléseket sem lehet könnyű figyelmen kívül hagyni.

Ha van is ilyen, hagyjuk. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, és magam is a kritizált értelmiségi attitűd könnyedségével suhanok el olyan meghatározó témaspecifikumok mellett, mint a szabályozás.

Jó, hogy a paragrafusok al-kal-mat-lan-sá-ga okán, de ez így tényleg nem fair.

Nem lehet fennakadni a kiválasztottak kapcsolati tőkéjének, lobbi- és még ki tudja miféle tevékenységeinek szövevényes hálózatán! Bár a végén kiderülhet, hogy valakik komolyan vették a pályázatokban, a tulajdonosi szerkezetek átalakításában, ad abszurdum a civil összefogásban rejlő lehetőségeket, majd menedzselték is azokat. Átláthatóan, szakmunkát és lelkesedést delegálva a projektbe. Khmm.

Most meg írhatják ki világ szégyenére, hogy „valakinek” támogatásával.

Ha értik mire gondolok... Legalább mentalitásunk megváltoztatására, legalább az igény igényének kifejezésére – ha másra nem is, erre mindig van lehetőség.

Épített környezetünk állapotai olykor mindennél jobban árulkodnak a lélek állapotait illetően. Kerülve a további személyeskedés látszatát, egy triviális, de hatásos példával élek: csak mindenki képzeljen maga elé egy nyilvános illemhelyet.

Bírjuk még gyomorral, de ahogy tenmagunk, úgy leépülnek épületeink is. Ebben az értelmezésben minden elhanyagolt kultúrtörténeti helyszín a negatív tartományban is látványos. S valóban, bár görög volt a falóban (sic!), eszme nélkül hiába eszmei érték, nem ér többet egy lyukas garasnál.

A kollektív érdektelenség a milliárdjainkból finanszírozott renoválásokat is ellehetetleníti; vagy ismét az enyészet útjára lépnek, vagy kisajátítódnak valaminek a nevében. Tetszettek volna használni, belakni, visszajárni. Hol van ez a kritérium, a megvédés, az élőlánc, a lelkiismereti szembesítés utcai harcához képest?

Hogy ne a rossz érzés maradjon – és a megidézett WC vízióját is eloszlassam – a magam lakókörnyezetéből ajánlok káprázatos, gyönyörködtető, csillogó-villogó beruházást, csak azért is! Látogassanak el egyszer a Várkert Bazár díszkertjébe Budapesten, tegyenek egy sétát, ámuljanak és ájuljanak a fűbe, örvendezzenek Ybl Miklós kortárs építészeket meghazudtoló megoldásain, és a hálás utokór restaurációján, meg egyáltalán. Könnyen rabul ejtő az érzés, hogy akárhol lehetnének a nagyvilágban, lévén egyetlen magyar szót sem hallani.

De azért a miénk, és se nem kicsi, se nem savanyú. Hát még a fölötte álló épületegyüttes, melynek bármi is legyen jövője, nem veszítheti el köztér jellegét!

Már leendő unokáim végett sem.

Szóljon hozzá!

Júniusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

A nyugalom és az egyenletes súlycsökkenés szere

Keleten évszázadokig a zöld teát használták nyugtató, testsúlyszabályozó és gyógyhatása miatt, ugyanis levelében megtalálható egy ...
Jenei Istvánné
2017. 06. 14. 20:00
Kipróbáltam az L-theanint, nagyon jó hatású az alvásomra.

Mikor és hogyan érdemes inhalálni?

Ismét itt a tél, a gyakori alsó és felső légúti megbetegedések időszaka. Szakértőnk, Dr. Hidvégi Edit PhD gyermek- és felnőtt ...
Sövegjártó Gábor
2017. 06. 10. 18:46
az inhalátort természetesen lehet használni a copd re söt ajánlatos én berudál cseppet használok és általába segit

Gyakran elsírod magad? Megmondjuk, miért.

Életünk része a sírás és a nevetés. Az emberek között vannak sírósabbak, vannak nevetősebbek, így hát alighanem egyéniség kérdése ...
balicsaba
2017. 06. 05. 06:48
Balicsaba vagyok szegedröl,van egy kis problémám amivel önökhöz fordulok, van amikor birom egy pár napig rendesen, van amikor esténként rám ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
valaki
2017. 06. 03. 09:52
A vakcina hatékonyságát a fórum alapján nem lehet megítélni, itt mindenki kamuzik össze-vissza. Jó lenne ha olyanok írnának akik meg is ...

Eper – a tavasz kincse

A tavasz és a közelgő nyár első igazi jele, hogy megjelenik a piacokon a friss, illatos eper. Nemcsak nagyon finom, de az egészségünkre is ...
Manka
2017. 05. 23. 10:39
Remélem nem tette tönkre a termést az időjárás.. "szedd magad" földön szoktunk pár kilót szedni, lekvárnak, dzsemnek. Ha vacak a termés, ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Mr. T.
2017. 05. 22. 21:35
Tőzegáfonya kapszula. Páromnak bejött régóta rendszeresen alkalmazza, amikor kell. Elvileg nem engedi a hólyag és a húgycső falán ...

A kalcium-magnézium egyensúly hatása az egészségre

Szervezetünk a kalciumot megfelelő mennyiségű magnézium hiányában nem képes optimálisan felhasználni. A magnézium és a kalcium az érem ...
Kori
2017. 05. 21. 11:11
Nem értem ha még százalékosan se írják le, hogy kb mi a helyes akkor minek ez a cikk ? :/

Agyserkentő gyógyteák Gyuri bácsi ajánlásával

Az iskolaév kezdetén aktuális téma a tanulás, koncentrálás, szellemi tevékenységünk és agyunk teljesítőképessége. Fiatalkorban a ...
Fer1
2017. 05. 20. 10:57
Vannak további hasznos természetes agyserkentők: http://egeszseg-vilag.hu/termeszetes-agyserkentok/

Van megoldás az évek óta tartó térdfájdalomra

Az évek előrehaladtával szinte nincs is olyan ember, akinél ne jelentkeznének különböző reumatológiai fájdalmak. A legtöbben ezen belül ...
Ágnes
2017. 05. 18. 12:35
Sajnos nekem is vannak gerincproblémáim, méghozzá igen súlyosak. A lumbágószakaszon gerincsérv - kiszakadva -, ami nyomja az ideggyököt, ez ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
Éva
2017. 05. 15. 09:04
Tisztelt Doktor úr! Allergiás vagyok a beadott epirubicin accord inzulinra.Erre csak a kezelések során jöttem rá.Nem tudom tartani egy órán ...