Tompos Kátya: „Jólesik, ha elismernek”

2016. 07. 08.
Szerző: Marosi Viktor
A magyar és orosz felmenőkkel rendelkező színésznő énekesnőként is egyre elismertebb. Elmondása szerint a zene rengeteg görcsöt oldott fel benne, ma pedig már lemezt készít. Tompos Kátyával 2016 júniusában beszélgettünk karrierjéről, családi terveiről és arról is, hogy miért utcazenélt Párizsban.

Édesanyád orosz, édesapád magyar származású. Gyerekkorodban milyen volt egy családi beszélgetés?

Hol oroszul, hol magyarul szólaltak meg a szüleim. Apukám Oroszországban ismerte meg anyukámat, később Magyarországra költöztek, anyukám pedig lassan megtanult magyarul. Ha valakinek csak oroszul, vagy magyarul jutott eszébe valami, akkor úgy mondta. Ezáltal sok mindenre fogékony lett a fülem. Amikor közösségbe, magyar gyerekek közé kerültem, akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy van egy olyan nyelv, amit ők nem beszélnek. Néha magyarul, néha pedig oroszul szólaltam meg, amit nem nagyon értettek, és ettől később zárkózottabb lettem. Kicsit idegennek éreztem magam, nem tudtam, hogy jó, vagy rossz-e az, hogy két nyelven tudok megszólalni.

Kevesen tudják, hogy Párizsban utcazenéltél is. Ez az útkeresésed része volt?

A gimnázium után, ha valakinek fogalma sem volt, hogy mit akar csinálni, bölcsész szakra jelentkezett, így én is. Kacérkodtam ugyan a művészettel, de mivel nem volt művész a családban, bele se gondoltam, hogy én az lehetek. Orosz Zoltán harmonikaművésszel kezdtem először komolyabban koncertezni, aki azt mondta, hogy az énekléssel kellene foglalkoznom. Énekelni nem tudtam, nem volt hozzá önbizalmam, nem jártam tanárhoz, és azt se tudtam, hogyan kell kiállni a színpadra. Később a franciatanárom ajánlására beneveztem egy sanzonversenyre a Francia Intézetbe, ahol Zoli zenekara kísért engem. Helyezést is elértünk, és később kijuthattam La Rochelle-be egy nemzetközi zenei diáktalálkozóra. Aztán Bordeaux-ban kiálltam az utcára, és elkezdtem francia sanzonokat énekelni – franciáknak. Volt, aki megállt és tapsolt, és volt, aki továbbment. Megtapasztaltam, milyen az, amikor valakit érdekelsz, és azt is, amikor valakit egyáltalán nem. Művészként nem az a dolgod, hogy a reakciókra figyelj, hanem hogy azzal foglalkozz, amit elő kell adnod. Tudjál befelé koncentrálni, de közben érzékeld a külvilágot is. Az utcazene rengeteg görcsöt oldott fel bennem.

Ma mennyire tudsz a közönségtől, vagy a szakmától elvonatkoztatni?

Nehezen tudok magamnak hazudni, érzem, ha valamin még dolgoznom kell. Ha nem vagyok elég felkészült, azt nehezen bocsátom meg magamnak, de ilyen mostanában szerencsére egyre kevésbé fordul elő. Jólesik, ha elismernek, de a felelősségtudatom is erősebb, hiszen meg szeretném mászni a következő lépcsőfokot is.

A színházban a zenei, vagy a prózai teljesítményt tartod fontosabbnak?

A kettő egyformán fontos. Sose értettem, amikor egy színész félvállról vette az éneklést, hiszen ez ugyanúgy hozzá tartozik a szakmához, mint a prózai teljesítmény. Ha több prózai szerepet játszom, törekszem arra, hogy zeneileg is érjenek kihívások.

Hrutka Róberttel közös lemezt is készítettetek Keresztül Európán címmel. Hogyan ismerkedtetek meg?

Ő írta a Valami Amerika második részének zenéjét, amiben az egyik főszerepet játszottam, s a forgatásokon találkoztunk. Ismeri a művészlelket, így könnyű vele együtt dolgozni. Meghívott a saját zenekarába vendégnek, de sokáig túl elfoglalt voltam ahhoz, hogy összejöjjön a közös munka. Aztán jött egy szabadabb időszak, és megkerestem. Amikor a közös lemezünket felvettük, rengeteg kétségem volt magammal kapcsolatban, de Robi mindig átsegített a mélypontokon. Nekem azelőtt nem volt a lemezkészítésben tapasztalatom, neki viszont igen. A lemezfelvételekkel egyidőben én tíztől kettőig próbáltam a színházban, aztán beültem a kocsiba és mentem a stúdióba. Ott viszont egészen más minden, mint egy koncerten. A felvétel megmarad, de én minden alkalommal mást szerettem volna csinálni.

2005-ben végeztél a Színművészetin, aztán rövid ideig a József Attila Színház, majd a Bárka tagja voltál, végül a Nemzetiben kötöttél ki Alföldi Róbert igazgatása alatt. A három, egymástól nagyon eltérő színház között könnyen ment a váltás?

A József Attila Színházban leginkább zenés darabokban játszottam. Annak ellenére, hogy le voltunk terhelve, családias légkör alakult ki, én pedig lelkes pályakezdőként élveztem a munkát. Ez a rövid időszak meghatározta a színházi életem további alakulását. Később szerettem volna kimoccanni a komfortzónámból, kipróbálni más utakat, s így kezdtem a Bárkában játszani, ahol hamar társulati tag lettem. Elbizonytalanodtam és feltettem a kérdést, hogy miért kellett ez a váltás, de utólag beigazolódott, hogy jól döntöttem. Tetszett a Bárka Színház világa, de nehezen küzdöttem meg vele, miközben egy évig párhuzamosan játszottam a József Attila Színházban is. Nem voltak konfliktusaim, de mindkét helyen furcsán néztek rám, miért nem döntöm el, hová is tartozom.

Amikor Alföldi lett a Nemzeti Színház igazgatója, egyértelmű volt, hogy mész vele?

Nekem nagyon jó volt a Bárkában, érdekelt, hogy mi lesz ott Alföldi után is, de szívesen kipróbáltam volna a Nemzetit. Olyan addig nem volt, hogy valakit követtem volna, szeretem magamnak megtalálni a megfelelő utat. Egyedül az énekmesterem, Bagó Gizella az, akitől bármit bármikor elfogadok. Színházilag nem köteleződtem el soha.

Jársz castingokra, vagy a rendezők megtalálnak anélkül is?

Nem keresem a casting-lehetőségeket. Ha hívnak, akkor megyek. Egyszer jelentkeztem egy filmbe, mert valaki mondta, hogy mindenképpen küldjem el a portfóliómat. A rendező nagyon kedves volt, csináltunk próbafelvételeket is, de végül tök hülyén éreztem magam, hiszen nem én kellettem nekik, hanem a munka kellett nekem. Szerencsére volt mit csinálnom, s azt gondoltam, ha majd valaki dolgozni szeretne velem, pontosan tudni fogja, hogy rám van szüksége. Ha meg nem, akkor sincs semmi gond. A rendezők szeretik azt látni, amit előre elképzeltek.

Ma már könnyebben alakítod az időbeosztásod, vagy előfordul, hogy túlvállalod magad?

Ha le vagy szerződve egy színházhoz, akkor elsősorban a társulat felé vagy elkötelezve, de ha szerencséd van, jut idő másra is. Ha kihasználsz minden időt, amit nem a színházban töltesz, akkor könnyen elfoglalt emberré válhatsz. Szeretem, amikor egy bizonyos időszakban egyetlen dologra kell koncentrálni, de ilyen soha nincs. Mint ahogy olyan sincs, hogy két jó munka egymás után következik.

Ha egyszerre sokfelé kell megfelelned, hogyan kezeled a stresszt?

Ma már idejében felismerem a stesszközeli állapotot és elkezdek tenni ellene. Sokat vagyok színpadon, folyamatosan érnek terhelések és formában kell lennem. Igyekszem minél többet meditálni, jógázni, eleget aludni. És szeretek felkészülni, mert ha felkészült vagyok, nem érhetnek meglepetések. Mindenképpen fontos, hogy formában legyek.

Amikor Hrutka Róberttel turnéra készültök, hogyan egyeztet a zenekar és a színház?

Vannak súrlódások, de szerencsére a Nemzeti Színházban mindent elkövetnek, hogy stimmeljen a program. Örülnek neki, hogy zenével is foglalkozom, úgy vannak vele, hogy ami működik, az miért ne menjen. Én ezt minden igazgatóm felé jeleztem, és eddig mindenki nyitott volt rá.

A társadalom által diktált női szerep rád mennyire érvényes?

Azzal egyetértek, hogy a nő feladata a férfit támogatni, és hogy gyerekeket szüljön neki. De az életútját minden nő másképp járja végig. Például van olyan nő, aki szeretne gyereket, de nem lehet neki. És persze az is egy jó kérdés, hogy megtalálja-e élete során azt a férfit, akinek gyereket szülne. Nem mindegy az sem, hogy ki milyen példát hoz a családjából. Sok boldog családot látok, akiknél nem probléma, hogy a nő karrierépítés helyett gyerekeket nevel, de látom sokszor az ellenkező példát is. A nőknek rövidebb a biológiai ideje, gyereket szülni nem lehet akármikor. De én talán nem is a szélsőségekről beszélnék, hiszen rengeteg nő úgy is ki tud teljesedni a karrierjében, hogy közben gyereket nevel. Én idővel ezt az utat szeretném választani.

A családoddal milyen a kapcsolatod?

Apukám sajnos meghalt egész kicsi koromban, így anyukám nevelt fel. Itt élt egy számára idegen országban, a barátaitól, rokonaitól messze. A Tomposok részéről azonban hatalmas a család, apukámék tízen voltak testvérek, és velük szoros kapcsolatot ápolok, így gyakran ellátogatok hozzájuk Villányba.

A kíváncsi férfiakat mennyire engeded közel magadhoz?

Nehezen mernek közeledni hozzám. Ahhoz, hogy a saját világomban meg tudjak felelni bizonyos dolgoknak, időnként egy burokba kell zárnom magam. Néha leveszem a burkot, aztán újra felteszem. Ez nyilván nem segít a kommunikációban.

2014-ben Zorán egyik koncertjén vendégművészként léptél fel. Ennek mi volt az előzménye?

Zorán lányával, Szandrával a gimnázium alatt együtt jártunk Földesi Margit színitanodájába. Voltam náluk párszor, gitározgattunk, s olyankor Zorán segített nekünk. Nekem orosz, neki pedig szerb gyökerei vannak, és ez összehozott minket. A Budapest Klezmer Band-del többször is felléptem, aztán Jávori Ferenc Esküvő című szerzeményét később együtt énekeltük el. Így alakult, hogy azon az arénakoncerten is előadtuk ezt a dalt.

Előfordult már nálad, hogy alapértékként kezelted a sikert?

Fellépni az Arénában, vagy egy nagyobb tömeg előtt természetesen nagy élmény. A Valami Amerika 2. után sokan kérdezték, hogy mit fogok tenni, amikor felismernek az utcán. Igazából el se tudtam képzelni, hogy ez milyen lesz. Kimegyek a közértbe, és nézik majd, mit teszek a kosaramba? Engem ez frusztrált volna. Amikor aztán történt hasonló, szégyenkeztem. Az osztálytársaim persze azt mondták, „Mész az utcán, lobog a hajad és mindenki felismer…” Ez nekem nagyon furcsa volt, és eltelt pár év, mire megtanultam értékelni és jól kezelni a sikernek ezt az oldalát is. Néhány pályatársamon láttam, milyen nem akarok lenni, és inkább elkezdtem annak a példáját követni, akit elismerek, és akinek tetszik a sikerhez való hozzáállása. Egyre jobban azonosulok azokkal, akik néznek, mert én is az ő véleményükből épülök. Nem lenne jó elbízni magam, mert akkor biztosan jönne valami nagy pofon.

A karakterek, amiket játszol, nagyon különbözőek, nem lehet azt mondani, hogy be vagy skatulyázva.

Ez a jó a színészetben, mindenki mást néz ki belőlem. Ide nekem az oroszlánt is, amíg lehet. Az a dolgom, hogy mindenféle legyek, ettől szép ez a szakma.

Volt már arra példa, hogy besokalltál és szünetet tartottál?

Igen, amikor úgy éreztem, hogy nincs elég élményanyagom a munkámhoz, és ezért hiteltelen vagyok, mert magamat ismételgetem. Talán kívülről lineárisnak tűnik a pályám, de én nem érzem feltétlenül annak. Szükségem van a kezdetekre és a lezárásokra. 2014 például olyan termékeny év volt, amilyenre nem is számítottam. Rengeteget dolgoztam, díjakat kaptam, de tisztában voltam vele, hogy ez nem lesz mindig így, és valamiből töltekeznem kell. Ilyenkor nem feltétlenül pihenésre van szükség, mert egy újabb munka is feltölthet. Az utazás pedig arra jó, hogy lássam, mi történik a világban.

Ha most elutazhatnál, merre indulnál? Keletre vagy Nyugatra?

Nyugatra, és mindenképpen tenger mellé. Keleten többször voltam már, de most Olaszországba szívesen mennék, még a nyári szezon előtt. Mivel halak vagyok, szeretem a víz közelségét. Jó lenne idén kicsit hosszabb időre elutazni, de mindig akkor jön egy megkeresés, amikor éppen indulnék valahová, a lehetőséget pedig nem jó kihagyni. Egy háromhetes nyaralásnak megvannak a stációi – idő kell, hogy lelassulj, aztán elkezdesz tervezgetni, eszedbe jut a következő szerep, hogy azt hogyan kéne eljátszani… De ha már két hetet sikerül idén nyaralni, akkor nagyon boldog leszek.

Van egy alapvető életfilozófiád?

Szerintem az emberiség legnagyobb problémája az ego. Próbálok egyre inkább a saját elvárásaimnak megfelelni, és persze jó lenne, ha azok egyeznének a világ elvárásaival. Törekszem arra is, hogy minél kevesebb kompromisszumot kössek. Amikor a filmezés beindult, sok olyan ajánlattal kerestek meg, ami nem vitt volna előre. Ilyenkor csak a megérzésekbe lehet kapaszkodni, viszont ezt nem mondhatom egy rendezőnek. A spiritualitást szintén elengedhetetlennek tartom. Sokan nem hisznek a horoszkópban, de nekem eddig minden bejött, amit a horoszkópom mondott. A betegségek megelőzésében fontosnak tartom a jógát, vagy a meditációs gyakorlatokat. Annyi inger ér, hogy néha muszáj megtalálnunk a saját tempónkat.

Mi az, ami most leginkább izgalomba hoz?

A zenei terveim. Lesz egy új lemez Hrutka Robival, és készülünk egy estre is, de arról még könnyelműség lenne bármit is mondanom.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!