Az kizárt, hogy vége!

2016. 08. 03.
|
Balázs eleinte el sem akarta hinni, hogy Lili az övé. Kizárt, hogy épp az ő nyakába ugrik, amikor találkoznak, hogy épp őrá függeszti halványkék szemét, és le se veszi róla a randi végéig.

Kizárt, hogy ez a csodalány épp az ő viccein nevet, amiket még csak nem is szánt viccnek, és kizárt, hogy épp őhozzá bújik kiscicásan a moziban. Kizárt, hogy pont az ő nyakába csimpaszkodik a megállóban, hogy épp az ő fülébe sugdos forróságokat, ha társaságban vannak, hogy őt irigyli a többi srác, mikor táncolni mennek, hogy az első borsólevest is pont neki főzte, pedig utál főzni, de csakis Balázsnak, most az egyszer.

Egyértelmű volt, hogy Lili lesz a felesége. És a gyerekei anyja. És az unokái nagyanyja. Legalább négy gyerekük lesz, három gyönyörű lány, pont mint Lili, és egy erős, okos fiú, aki rettentő sokat fog keresni, és úgy néz majd ki, mint a régi mesekönyvben a királyfi, izmos és cuki, piros palástban. Szóval lesz egy nagy házuk egy mezőn, meg hat kutya, meg két ló, vagy már van is, csak még nem értek oda időben, ahol ez már valóság. Teltek az évek, Balázs egyre többet melózott az egyetem mellett, gyűjtött a lóra meg a házra, meg a Lilivel töltött hétvégékre, Lili néha nem ért rá, azt mondta, a barátaival is muszáj lenni, de majd bepótolják, övék az egész élet. Aztán még kevesebbet ért rá, és már a vicceken se nevetett annyit, pedig ezek már igazi viccek voltak, Balázs jó előre kigondolta őket, az odabújások is megritkultak, a nagy igéző bámulások is, de még így is olyan jó volt.

Aztán egy nap Lili előállt azzal, hogy ez így már elég uncsi, szóval hogy nem elég pörgős már, vagy hogy is mondják szépen, persze, nem Balázs a hibás, és nem is ő, de értse meg, annyi minden van még, amit fel kell fedezni, a szerelemnek meg múlnia kell, a dalban is benne van. Balázs, mintha süket volna, csak fogta tovább Lili kezét, húzta ugyanúgy magához, vitte a kedvenc helyükre, mert az kizárt, hogy ez a sok hülyeség, az uncsi meg a múlás jelentene valamit. És újabb hetek teltek, és Lili még ritkábban ért rá. És pont akkor történt az is, hogy egy buliban, ahová Balázs már megint egyedül ment, volt egy lány, aki kártyából jósolt, és azt mondta Balázsnak, téged megcsalnak barátom, jobb, ha leszállsz a felhőkből. De Balázs csak nevetett, kit érdekelnek a jóslatok, mert az kizárt, hogy Lili már nem az övé, hisz ő az egyetlen, a minden, ő a felesége és négy gyermeke anyja, csak oda kell érni.

Lili mostanában amúgy elég gyakran beszélt egy bizonyos Rókáról vagy Rókusról vagy kiről, aki irtó jó fej, persze, csak haver. Aztán teltek az újabb hetek, Lili néha megint felvetette, hogy ez már elég uncsi meg izé, de azért néha bújt még, és fülbe is sugdosott. Aztán egy nap, amikor felugrott Balázshoz, de tényleg csak egy percre, mert hogy rém el van havazva, ott felejtette a laptopját, amiből előzőleg elfelejtett kilépni, és ott volt minden e-mail, visszamenőleg, évekre. És mikor elment, Balázs nem akart belenézni, tényleg nem, de végül mégiscsak, aztán az lett, hogy hajnalig olvasta a leveleket. Ez a Róka vagy Rókus, ez volt minden második meg harmadik levél címzettje és feladója, és igen, erősen szerelmes levelek voltak ezek, cseppet sem barátiak, és forró éjszakákról is szó volt benne. Meg arról, hogy a Balázs már szörnyen uncsi, és vége, csak Lili sajnálja még megmondani szegény baromnak, meg a jövőről is sok szó esett, amikor majd férj és feleség lesznek, mármint a Lili meg a Róka, és négy gyerekük lesz a házban a mezőn, három kislány meg egy fiú, aki olyan lesz, mint a mesében a piros palástos királyfi. És akkor Balázs becsukta a gépet.

Az elválások hasonlatosak a gyászhoz. Valakit elveszítünk, vele az összes álmot, tervet, a szép emlékek igazát, valódiságát, a reményt, hogy létezik még boldogság. A pszichológusok szerint az elválást épp olyan nehéz elfogadni, mint a halál tényét, először sokkos állapotba kerülünk, majd megpróbáljuk nem elhinni a történteket, és mindent elkövetünk, hogy valami módon kiderüljön, csak rossz álom volt a szakítás, és mehet tovább minden úgy, mint azelőtt. Aztán, miután kiderül, hogy a másik valóban elhagyott, feltörnek az érzelmek, felváltva a fájdalom, a düh, a kétségbeesés vagy az őrjítő féltékenység. Végül jön az önvád, hogy nem vagyok elég jó. Mindezek testi tünetekkel is gazdagodhatnak, álmatlanság, étvágytalanság, gyomor- és fejgörcsök törhetnek ránk, de a jó hír, hogy idővel mindez lecsillapodik, és újra meglátjuk felbukkanni a napot. Egészséges esetben legfeljebb hat-hét hónapra van szükségünk ahhoz, hogy feldolgozzuk egy kapcsolat elvesztését, ha ennél tovább húzódik a krízis, akkor úgynevezett „érzelmi megakadásról” van szó, és pszichológushoz kell fordulni.

Szakítani szépen és tisztelettel

- Adjuk meg a módját annak, ahogy kimondjuk az utolsó mondatokat. Az sms, az email, a telefonba kiáltott vége nem méltó egy szép kapcsolat befejezéséhez.

- Ne vádoljuk a másikat, de ne is dicsérgessük. A saját érzelmeinkről beszéljünk.

- Ha ő vádolni kezd, hallgassuk végig türelmesen. Nincs értelme vitába bocsátkozni. Ha kérdései vannak, feleljünk őszintén, ezzel megkönnyíthetjük a gyászidejét. Nincs szörnyűbb, mint megválaszolatlan kérdéseken rágódni.

- Nincs értelme a búcsúszexnek, búcsúcsóknak. Csak elnyújtaná a fájdalmas időszakot.

- Egyelőre nem kell barátságban maradni. Aki tele van fájdalommal és sértettséggel, amúgy sem a legmegfelelőbb barát, viszont tovább reménykedik, hiába.

Szóljon hozzá!

Áprilisi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. áprilisi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

A gyömbér 10 gyógyhatása

A gyömbér egy természetes gyógynövény, amelyet fűszerként világszerte használnak. Több egészségügyi kutatás is bizonyítja, hogy a ...
BORSFAY MIKLÓSNÉ
ma 17:59
ÉN SZEDEM A WARFARIN VÉR HIGITÓT,ÉN NEKEM SZIV PROBLÉMÁM VAN BEVAN ÁPITVE AZ ÉR HELYET VALAMI ÉN EHETEM E

Huszonötször magasabb a vakok aránya a cukorbetegek körében

Ez derült ki egy átfogó, a látáskárosodás és a diabétesz közötti összefüggést vizsgáló magyarországi kutatásból, amelynek ...
Kreithné Balogh Ilona
2017. 04. 25. 18:21
Inzulinos cukorbeteg vagyok és sajnos nem tudom beállítani a cukorszintemet, mert hol nagyon magas 20 körül, hol nagyon alacsony 3,1. A ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Pethő Mária
2017. 04. 21. 15:21
Már nem lehet kapni Nitrofurantoint.

Új vakvezető rendszert fejlesztettek ki az Óbudai Egyetemen

Újszerű megoldást találtak az Óbudai Egyetem mérnökei a látássérültek akadálymenetes közlekedésének biztosítására. Elektromos ...
csiker péter
2017. 04. 20. 08:03
Előbb akadály menntes helyek kelleneek!Bpegyik fő pálya udvarai sem akadály mentesek!!!

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
Danny
2017. 04. 17. 18:51
van szüksége sürgős anyagi segítséget, kölcsön bővítése, az üzleti vagy a számlák befizetése? kínálunk mindenféle hitel cégek és ...

Noé családja

„Ez nem hobbi. Hobbiból focizom vagy kirándulok. Az állatmentés teher. Én lennék a legboldogabb, ha nem lenne rá szükség, ha nem lennének ...
Csovák Tünde
2017. 04. 14. 10:18
Csodálatos, alig várom, hogy nyugdíjas legyek, úgy érzem ezt szeretném akkor csinálni

A pajzsmirigyproblémák orvosolhatók

A pajzsmirigybetegség elsősorban a nőket érinti, és akár meddőséget is okozhat. A betegség gyakoribb formáját, a ...
Kovács Kettő Jánosné
2017. 04. 05. 11:55
"Túlműködés esetén a vérben a TSH, azaz a pajzsmirigyserkentő hormon szintje megemelkedik, alulműködéskor pedig lecsökken." - Ha a ...

Babalesen: mit tegyünk, ha késik a gyermekáldás?

Rengeteg kérdés merül fel, ha nem akkor és nem úgy alakul a bébiprojekt, ahogyan azt a kezdetekkor eltervezte a gyermekre vágyó pár. Sokszor ...
Jó hírem van
2017. 04. 03. 09:40
Természetes segítség, sok gyermekáldást váró páron segített: a NaProTechnologia- Tessék a neten rákeresni. Most már Magyarországon is ...

A 10 leghatékonyabb házi gyógymód az ízületi gyulladás kezelésére

Az orvostudomány fejlettségének köszönhetően ma már sokféle módszer létezik az ízületi gyulladás tüneteinek kezelésére. Megéri ...
Nelli
2017. 03. 30. 21:11
Én még írtam azt is, hogy mennyi problémát okozott nekem a bonviva injekció . Fogászati kezelésre jártam hónapokig és szerencsém volt.

Jó és rossz hashajtók

A székrekedés szinte népbetegségnek számít Magyarországon. A statisztikai adatok szerint előfordulásának gyakorisága az életkorral ...
Nagy Judit
2017. 03. 30. 20:24
Kérdezem,hogy a keserűsó hashajtónak káros-e?