D-vitaminnal a nátha és az influenza ellen

2017. 03. 17.
|
Címkék: D vitamin  Influenza  
Nemcsak a csontok és az izmok egészségét védi a D-vitamin pótlás, hanem óv az akut légzőszervi gyulladásoktól, köztük a náthától és az influenzától is - derítették ki a Londoni Queen Mary Egyetem kutatói. A British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmány 14 országban - köztük Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Japánban, Indiában, Afganisztánban, Ausztráliában és Kanadában - 11 ezer résztvevővel végzett 25 klinikai próba eredményeinek új elemzésén alapul.


„Ez a nagyszabású kutatási együttműködés az első döntő bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy a D-vitamin valóban véd a légzőszervi gyulladásoktól" - hangsúlyozta Adrian Martineau professzor, a tanulmány vezető szerzője.
„A D-vitamin pótlás védelmi hatásai a legerősebbek azoknál, akiknek szervezetében a legalacsonyabb a D-vitaminszint, és a pótlást napi vagy heti szinten kapják, nem pedig ritkábban" - magyarázta a professzor. Hozzátette még, hogy a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek folyamatos, alacsonyszintű D-vitamin bevitelt biztosítanak, amivel számos országban sikerült megszüntetni a nagymértékű D-vitaminhiányt.

A D-vitamin ezen új előnyének kimutatásával tanulmányuk megerősíti az élelmiszerek D-vitaminnal való dúsításának bevezetését olyan országokban, mint az Egyesült Királyság, ahol általános a súlyos D-vitaminhiány. A D-vitamin a szakemberek szerint oly módon véd a légúti fertőzésektől, hogy erősíti az antimikrobiális peptidek szintjét a tüdőben, mik aztán a kórokozók sejtmembránjában fejtik ki baktériumölő hatásukat.

A tanulmány eredményei egybeesnek azzal a megfigyeléssel, hogy a nátha és az influenza általában télen és tavasszal lép fel, amikor a szervezet D-vitaminszintje a legalacsonyabb. Ez adhat magyarázatot arra is, miért véd a D-vitamin az asztmarohamok ellen, amelyeket légzőszervi vírusok idéznek elő.
A szakemberek kimutatták, hogy a napi vagy heti D-vitamin pótlás felére csökkentette az akut légzőszervi gyulladás kockázatát azoknál, akiknek legalacsonyabb a D-vitamin szintje. Mérsékeltebben védi azokat, akiknek szervezetében magasabb a D-vitaminszint, esetükben 10 százalékkal csökkentette a légzőszervi gyulladás kialakulásának a kockázatát.
A kutatók szerint az akut légzőszervi gyulladás kockázatának csökkenése a D-vitaminpótlással egyenértékű az influenzaoltás védőhatásával.

A Szimpatika magazin áprilisi számában interjút készítettünk Dr Takács Istvánnal, aki részletesen válaszol a D-vitamin pótlásal kapcslatos kérdésekre.

Forrás: MTI

Szóljon hozzá!

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Eper – a tavasz kincse

A tavasz és a közelgő nyár első igazi jele, hogy megjelenik a piacokon a friss, illatos eper. Nemcsak nagyon finom, de az egészségünkre is ...
Manka
2017. 05. 23. 10:39
Remélem nem tette tönkre a termést az időjárás.. "szedd magad" földön szoktunk pár kilót szedni, lekvárnak, dzsemnek. Ha vacak a termés, ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Mr. T.
2017. 05. 22. 21:35
Tőzegáfonya kapszula. Páromnak bejött régóta rendszeresen alkalmazza, amikor kell. Elvileg nem engedi a hólyag és a húgycső falán ...

A kalcium-magnézium egyensúly hatása az egészségre

Szervezetünk a kalciumot megfelelő mennyiségű magnézium hiányában nem képes optimálisan felhasználni. A magnézium és a kalcium az érem ...
Kori
2017. 05. 21. 11:11
Nem értem ha még százalékosan se írják le, hogy kb mi a helyes akkor minek ez a cikk ? :/

Agyserkentő gyógyteák Gyuri bácsi ajánlásával

Az iskolaév kezdetén aktuális téma a tanulás, koncentrálás, szellemi tevékenységünk és agyunk teljesítőképessége. Fiatalkorban a ...
Fer1
2017. 05. 20. 10:57
Vannak további hasznos természetes agyserkentők: http://egeszseg-vilag.hu/termeszetes-agyserkentok/

Mikor és hogyan érdemes inhalálni?

Ismét itt a tél, a gyakori alsó és felső légúti megbetegedések időszaka. Szakértőnk, Dr. Hidvégi Edit PhD gyermek- és felnőtt ...
Orlov Kálmánné
2017. 05. 19. 23:47
T.Cím! Én még sosem használtam inhalátort, szeretném megkérdezni, hogy COPD betegségre lehet-e használni? Elég gyakran van nehéz ...

Van megoldás az évek óta tartó térdfájdalomra

Az évek előrehaladtával szinte nincs is olyan ember, akinél ne jelentkeznének különböző reumatológiai fájdalmak. A legtöbben ezen belül ...
Ágnes
2017. 05. 18. 12:35
Sajnos nekem is vannak gerincproblémáim, méghozzá igen súlyosak. A lumbágószakaszon gerincsérv - kiszakadva -, ami nyomja az ideggyököt, ez ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
Imi
2017. 05. 16. 19:23
2014-ben beadattam, gondom nem volt előtte, ha csak nem a gyakori fejfájás. Az most nem gyakori már. A vakcina Svájcban készül a doboza ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
Éva
2017. 05. 15. 09:04
Tisztelt Doktor úr! Allergiás vagyok a beadott epirubicin accord inzulinra.Erre csak a kezelések során jöttem rá.Nem tudom tartani egy órán ...

Veszélyben a kötőhártya

Itt a nyári allergiaszezon, és a strandidőszak is, ám mindössze egy-két nap után nem tudjuk élvezni tovább a pihenést, mert a szemünk ...
Pap Marianna
2017. 05. 15. 03:11
A szembetegség nálam is gyakran előfordul sok praktikát már kipróbáltam de mindig gyakran ujra olyan tüneteket érzek ami az alergiához ...

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
mókuska
2017. 05. 12. 08:17
Kedves D Vitamin Ez jó,ha már nem zug annyira a füled,nekem már elegem van ebböl.Elég volt a gagyi orvosokbol is,adják vissza az ...