Kétélű kaland

2017. 03. 27.
|
Címkék: Anyaszemmel 
Bár már messze a tél, érdemes felidézni Anya szemével, milyen jó is volt a februári családi korizás!
Végre befagyott a tó, erre vártunk hetek óta, hogy mikor éri el végre a biztonságosnak mondott 10 cm-es jégvastagságot. Hála az évek óta nem tapasztalt mínuszoknak és annak, hogy itt nem esett jelentős mennyiségű hó, hihetetlen sima és gyönyörű lett a Velencei-tó. Gyerekkoromból emlékszem ilyenre, amikor keresztül-kasul lehetett korcsolyázni a szuper minőségű jégen, órákig kószáltunk az öcsémmel egy hátizsákkal és egy termosz teával…Gondoltam megmutatom ezt az életérzést kicsiny
családomnak is, úgyhogy elővettük a korcsolyás zsákot, és a sínadrágokat, hogy tartsunk egy leltárt, ki mit nőtt ki, mennyi az annyi, mit kellene beszerezni. Dávidkám (9) pipa, ő jár korizni a sulival, Rékának (6) direkt nagyobb korit hozott az angyalka tavaly, ruházat napi használatban, sisaknak a bicajos remek lesz, pipa! Bence (13,5) 20 cm-t nőtt a nyáron, lába Apáéval egyforma, az ő koriját használta, kell egy 44- es, sínadrág rövid, majd kölcsönadom az enyémet, nekem jó egy ódivatú is… A nagyobb fiúknak hirtelen más programja lett, nem tartanak velünk, de ahogy elnézem a sportfelszerelés készletünket, nem is baj, mert csak felváltva tudnának a jégre menni. Bori korijának tavaly levált a talpa, a ragasztás nem segített, sajnos kuka, 40-es női is a listára! Sosem volt még hokiütőnk, azt is jó lenne szerezni…

Apa és Bence sikeresen teljesítették a férfi szakasz hiányosságait, Apa kapott egy új korcsolyát, „ezt nem adom kölcsön” cetlivel, és három leértékelt hokiütő is érkezett, igaz balkezes, de a mi szintünkön szerintem mindegy. Női korcsolya nem volt két nagy sportboltban sem, így Bori is visszatáncolt a hidegre hivatkozva…

Igaz, a mínusz 12 fok és a szél nem kedvez a parton ácsorogni, úgyhogy csak öten indultunk a tóhoz, tetőtől talpig sarkvidékre öltözve, 2 termosz teával, 100-as papírzsepivel, zselés kézmelegítő párnákkal a zsebünkben. Az indulás így csak 10 percet vett igénybe, ugyan Apával mindketten leizzadtunk a készülődésben, de akkor még nem sejtettük, hogy a neheze a parton vár ránk, ahol jeges szélben próbáltuk elgémberedett ujjakkal befűzni a kisebbek koriját, miközben (én aggódva) kiabáltunk Bencének, hogy ne menjen messze, várjon meg minket.

Mire mindannyian a tó jegén voltunk, én nem éreztem a lábam a 30 éves műkoriban, a kezem pedig zsibbadt a kesztyűben, de fantasztikus volt a látvány és az érzés, hogy az öbölben, ahol nyáron fürdeni szoktunk, most egy „magán jégpályán” korcsolyázunk, a gyerekek és Apa önfeledten hokiznak, Réka ismerkedik a csúszós fogalmával, míg én a rég elfeledett forgásokat próbálgatom, persze aggódva kémlelve a repedéseket, a jég színét és hangjait…

Ha kíváncsi rá, hogyan látta ezt Apa, olvassa el az ő írását is!

Szóljon hozzá!

Augusztusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Besenyei Péter: El kell fogadni, ha nem sikerül

Júliusi magazinunkban interjút olvashatnak Besenyei Péterrel, azonban helyhiány miatt nem tudtuk közölni a teljes beszélgetést. Most itt a ...
Mrs. Farida Stephen
tegnap 17:36
Jó nap regisztrált magánpénz-kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítséget nyújtanak az emberek, cégeknek, akiknek ...

Fullajtár Andrea: „Rosszul tűröm az igazságtalanságot”

Most írja a doktori disszertációját, közben a Színművészeti Egyetemen tanítja a színészek következő generációját, esténként pedig a ...
MATTY
tegnap 13:47
Matty vagyok Chicago-ból, és itt vagyok ezen az oldalon, hogy köszönetet mondj Dr.Akpada-nak a jó munkához, amit a kapcsolatom ...

A borderline személyiségzavar

A borderline személyiségzavarról igen sokat lehet manapság hallani, ám a legtöbben teljesen hibásan használják a fogalmakat, így a ...
Andrea Rice
2017. 08. 10. 13:45
Hello, Te vagy az USA-ból, Dubaiból, Kanadából, Ausztráliából vagy az Egyesült Királyságból egy nagyon valódi hitelt keresve ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
viki
2017. 08. 10. 10:34
Kerem segitsen. Nem tudom mit tegyek, sajnos volt nogyogyaszati TOT SZALAG MUTETEM ES NEM SIKERULT, MAJD KISZEDTEK 25 NAPJA A SZALAGOT , ES SAJNOS ...

6 természetes orvosság a vérnyomás gyors csökkentésére

A hagyományos megoldás erre a szinte növekvőjárvány-szerű betegségre egyszerűen csak annyi, hogy az orvosok még több ...
Eross Jozsef
2017. 08. 09. 17:24
Nekem 160/140 mar a hazbol sem merek kimenni csak szdelgek mint a pipe.

A 10 leghatékonyabb házi gyógymód az ízületi gyulladás kezelésére

Az orvostudomány fejlettségének köszönhetően ma már sokféle módszer létezik az ízületi gyulladás tüneteinek kezelésére. Megéri ...
zsoka
2017. 07. 29. 21:08
Valaki esetleg tud valami jó megoldást a bal csuklom vagyis a hűvejk ujjam minden kisebb mozdulatra hasit,már több orvosnál voltam de mind az ...

Lúgosító zöldségek, gyümölcsök, gabonák és tejtermékek

Annak érdekében, hogy hatékonyan elsajátítsuk a lúgosító életmódot, ismernünk kell azokat a táplálékokat, melyek lúgosítják vagy ...
Andi
2017. 07. 23. 13:24
A köles előnyei nem állnak meg annál a ténynél, hogy lúgos és gluténmentes, tápanyagban gazdag gabona.

A csalántea hatása az egészségre

Tibetben sok más hasznos, természet adta lehetőség között a csalánt is kiemelt gyógyhatású növényként emlegetik. Leveleit kiszárítva ...
Dr. Kovács Tibor
2017. 07. 20. 13:36
Az biztos, hogy nem árt csalánt fogyasztani, hisz elképesztő mennyi mindenre hatásos. A gyógynövények királya! Nagyon pontos a cikk, és ...

Dr. Garamvölgyi László: A bűncselekményeket jobb megelőzni!

Az ismert rendőrségi szakértővel májusi lapszámunkban készítettünk interjút.
Toth L
2017. 06. 29. 14:49
Sikerült volna fényt deríteni egy rejtélyre? József Attila 4 búcsúlevelet hagyott hátra a halála reggelén.

Palya Bea: Csak azt szabad csinálni, ami igaz és őszinte

Hogyan segít a félelmek legyőzésében a zene? Mit jelent egy népdal egy kamasznak? Miért fontos mozgásban tartani az életünket? Ezekeről, ...
Gyönös Károly
2017. 06. 26. 14:49
Nagyon birom a Palya Beát. Igazi nagy sztárnak fogja magát kinőni.