Veréb Tamás: „Mindenki egy Arénabeli koncertről álmodik”

2017. 04. 03.
Szerző: Kalmár András
A népszerű musicalszínésszel, az Operettszínház művészével, akit hamarosan Quasimodo szerepében láthatunk, márciusi számunkban olvashattak interjút.


Volt a családodban zenész vagy énekes, esetleg színész?


A nagymamámon kívül, aki a Magyar Rádió gyerekkórusában énekelt, nincs senki a felmenőim között, aki a művészetek felé irányított volna. Nagy meglepetés volt a családomnak, amikor öt-hat évesen elkezdtem Zámbó Jimmyt, Stevie Wondert és Michael Jacksont énekelgetni. Később népdalversenyekre jártam, s a klasszikusokat is szerettem. De kedvelem a magyar popzenét is, Caramelt, Rúzsa Magdit. Sokat jelentett, hogy az első tehetségkutató indulásakor már tízéves voltam, hatott rám a zenei kultúra, és a műsorokból számomra ismeretlen előadók dalait ismerhettem meg. A szüleim örültek, hogy én ezt ennyire szeretem csinálni, hiszen az ő foglalkozásuk egyáltalán nem volt a zenéhez köthető. Szerették hallgatni, ahogy énekelek, de nyilván elfogultak voltak. Aztán a biztatásukra zongorázni kezdtem, szolfézsra jártam, később pedig beindultak a népdalversenyek.

A gyerekek vagy imádják a szolfézst, vagy menekülnek előle. Neked bejött?

Nagyon jó tanáraim voltak, a zongoratanárnőmet imádtam, és a szolfézstanárnő is nagyon kedves volt, szóval sosem utáltam bejárni az órákra. Ráadásul az eleje még nagyon egyszerű, mint az első osztályos matek: akkor még mindenkinek tetszik, később lesz nehéz. Hasznát is vettem ezeknek az óráknak, amikor elkezdtem énekversenyekre járni.

Ezeket a versenyeket meg is nyerted?

Talán nem illik ezzel dicsekedni, de tény, hogy a korosztályomban szinte mindig az első helyen végeztem. Megvolt bennem a szorgalom, elég ügyes technikám volt, és ami a legfontosabb, hogy gyerekként jól el tudtam adni magam. Rengeteg népdalt énekeltem, de az különösen emlékezetes volt, amikor az A csitári hegyek alatt című dalt kérték tőlem. Sokan azt mondták, hogy ezt nem lehet elvárni egy hétéves gyerektől, de állítólag olyan szépen és tisztán adtam elő zenei kíséret nélkül, hogy nem volt kérdés, megnyerem a versenyt. Nekem persze tetszett, hogy sikerem van, de aztán lezárult ez a korszak is, és kilencévesen elkezdődött a színházi életem.

Mi volt az első darab, amelyikben játszottál?

Az Isten pénze című musicalben kaptam szerepet. Miskolcon laktunk, és az ottani Nemzeti Színház kezdett el foglalkoztatni. Imádtam, mert izgalmas volt az egész, a castingtól a próbákon át az előadásokig.

Azért egy harmadikos gyereknek megterhelőek lehettek a próbák és az esti előadások. Hogy bírtad?

Nem emlékszem arra, hogy ezzel bármilyen gondom lett volna, egy gyereknek nagy dolog, hogy fenn lehet este tízig, ráadásul a felnőttek között. A többi gyereknek biztosan több szabadideje volt, de én annyira élveztem, amit csinálok, hogy nem éreztem tehernek, és nem volt hiányérzetem. Sikereim voltak, ez mindenért kárpótolt.

Volt olyan színész, akire példaképként tekintettél?

Nagyon szerettem a kollégáimat, mindig mindenki segítőkész volt. A Kölyök című musicalben, egy Chaplin-darabban például a zseniális Bakai Lászlóval játszhattam együtt. Ő alakította Chaplint, én pedig a címszereplőt. Tőle rengeteg segítséget kaptam, odafigyelt arra, hogy egy gyerekkel játszik együtt. Emberileg is nagyon szerettem, nem csak kollégaként. Hálás voltam neki, mert ez már egy komoly feladat volt, drámai darab, amiben volt ének, tánc, és közben három órán át a színpadon kellett lennünk. De a többi kollégámnak is rengeteget köszönhetek.



Volt olyan jelenet, amelyiktől tartottál?


Sok nehéz dal volt benne, de már gyerekként sem voltam görcsös. Sokszor láttam olyat, hogy gyerekek nem találják fel magukat egy helyzetben, és ugyan néha nálam is előfordult, alapvetően mégis gördülékenyen zajlottak az előadások. A szüleimmel sokat beszélgettünk arról, hogyan kell kezelni a váratlan szituációkat, szóval nem voltak félelmeim, nagyon élveztem az egészet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek mind egy gyerek szintjének megfelelő feladatok voltak, és amikor játszhattam a Valahol Európában című darabban, vagy a Carmenben, akkor éreztem, hogy jól megy, és teljesen beleszerettem a színházba.

Hogyan kerültél Pestre?

A gimnázium mellett hétvégenként feljártam Földessy Margit színitanodájába. Nem volt egyszerű megoldani az utazást, kezdetben édesapám hozott fel autóval, aztán a nagymamámmal vonatoztam, később pedig már egyedül jártam, és a hosszú út ellenére nagyon élveztem. Soha nem mondtam, hogy most épp nincs kedvem elmenni hozzá. Azt is szerettem, hogy bejárhatom Pestet, villamosozhatok Budán. Margit személye, a stúdió hangulata és a csapat sok pluszt adott. Sok darabot csináltunk együtt, például Margit megrendezte a Hairt, amelyben Bergert játszhattam. Ez volt az első fiatal felnőtt szerepem, tizenhat évesen.

Az egy igazi álomszerep.


Így van, ráadásul én akkor éltem a lázadó korszakomat. Bár nem voltam vérbeli rocker srác, de ez abszolút hozzátartozott a jellemfejlődésemhez. Margit nagyon jó támasz volt, aki mindig őszintén elmondta, hogy az adott jelenet jó volt-e, vagy sem. Többször játszottuk a darabot, de nem volt olyan nagy drukk bennünk. Tinédzserként nem volt mit elbuknunk, ez csak egy tanulási folyamat része volt. Az is sokat segített, hogy Margit tanárként, és nem rendezőként foglalkozott velünk, szóval emlékezetes időszak volt számomra. Aztán egy nyár alatt hirtelen két szerepet is kaptam: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Robin Hood című musicalben, valamint a Szegény gazdagokban, amit később a József Attila Színházban játszottunk. Mindkettő fiatal felnőtt szerep volt. Kezdetben furcsa volt, hogy már nem gyerekeket kell alakítanom. Ezt is nagyon szerettem.

Soha nem akartad felfedezni a színészet más oldalait, például a prózát vagy a filmezést?

Érdekelnek más műfajok is, gyerekként játszottam egy-két filmben, például a Tréfában, amit Zsámbékon forgattunk. Tizenhárom évesen nagy élmény volt, hogy három hétig egyedül lehettem, távol a családtól. De visszatérve a kérdésre: most is foglalkoztat akár a prózai színház, akár a filmezés. Játszottam már néhány filmben kisebb szerepet, de a nagy lehetőség még várat magára. Talán majd a közeljövőben erre is sor kerül.

Nem tartasz attól, hogy beskatulyáznak, és később esetleg nem tudsz új dolgokat kipróbálni?

Erre még nem igazán tudok válaszolni, de abban biztos vagyok, hogy én sem akarok beleragadni abba, hogy csak musicalszínész legyek. Nagyon szeretem a műfajt, de sokkal több mindent akarok megélni és kipróbálni. Ezért is vállaltam el a szereplést a Sztárban sztár című műsorban, egy másik arcomat is meg akartam mutatni a közönségnek. Fővonalnak nagyon jók a musicalek, de szeretném, ha megismernék a szerepek mögötti énemet is. Ebben az is motivál, hogy otthonról is azt hallom, hogy több lábon kell állni – de gondolom, ez sok családban elhangzik.

Arra gondolnak, hogy próbálj ki más műfajokat, vagy hogy válassz más foglalkozást?

A szüleim polgári foglalkozást szántak nekem, de ahogy egyre komolyabbá vált a színházi karrierem, nyilvánvaló lett, hogy ez nem működhet. Az viszont tény, hogy a mai világban muszáj többféle dolgot csinálni, és az embernek saját magát kell képeznie. Engem annyi minden érdekel, hogy tudom, ha nem nyitnék más műfajok felé, akkor egy idő után biztosan megbánnám azt, hogy például nem próbáltam ki magam zenei téren, amire gyerekként annyira készültem.

Volt egy zenekarod is…

A Suncity Rockets már feloszlott, de nagyon szerettem. Négyen írtuk a dalokat és a szövegeket, együtt találtunk ki mindent, üde színfoltja volt az életemnek. Most van egy Veréb Tomi zenekar, amellyel zenekaros koncerteket csinálunk a szokásos félig playback programok helyett, egyébként pedig épp egy könnyűzenei albumot készítek.

Hogy kerültél az Operettszínházhoz?

Érettségi után egy évig kerestem a helyem, még egy tévés tehetségkutatóban is szerepeltem. Ma már úgy gondolom, akkor nem az volt az utam. Később jelentkeztem az Operettszínházban egy castingra, ami jól sikerült, és úgy alakult, hogy épp szükség volt a többi darabban is egy olyan karakterre, mint én, így maradhattam. Ezzel párhuzamosan jelentkeztem a Miskolci Egyetem klasszikus ének szakára, nemrég fejeződött be a képzés, tavaly diplomáztam. Az egyetem fontos a tanulás és a végzettség szempontjából, közben rengeteg dolgot magába szív az ember. Viszont a színház olyan lehetőség volt, amelyet egy épeszű ember nem hagy ki, szóval a két dolog párhuzamosan zajlott. Mióta lediplomáztam, kicsit könnyebb az élet, mert nem kell hazajárnom Miskolcra az egyetem miatt.

A te generációdra fokozottan jellemző, hogy külföldön próbál szerencsét, énekesként erre sok lehetőséged lenne. Soha nem fordult meg a fejedben, hogy elmenj két évre például egy hajóra énekelni?

A gimnázium befejezése előtt foglalkoztatott ez a gondolat, mert terveim ugyan voltak, de még nem tudtam, milyen lehetőségeim adódnak majd itthon. Sok ismerősöm van, aki fél év alatt megkeres annyi pénzt, hogy utána fél évig megél belőle itthon, hallottam jó és rossz történeteket is. De engem alapvetően inkább maga az utazás izgatott, hogy világot lássak, ezért amikor úgy hozta az élet, hogy jó lehetőségeket kaptam itthon, inkább maradtam, ezt nem adnám semmiért. Bízom benne, hogy az utazás is megvalósul majd.

Mennyire könyöklős, helyezkedős a színházi szakma?

Érdekes, mostanában sokan megkérdezik tőlem, hogy milyen az Operettszínházban dolgozni, és tényleg annyira rosszindulatú-e mindenki. Azt tudom mondani, hogy szerencsére engem valamiért egész életemben elkerültek az ilyen helyzetek, az iskolában és a színházban is. Igyekszem pozitívan hozzáállni mindenhez. Nem vagyok gyűlölködő típus, valószínűleg azért sem, mert gyerekként csöppentem bele ebbe a világba, és a szüleim mindig elmondták, hogy csináljak mindent a legjobb tudásom szerint, de soha ne legyek féltékeny mások sikereire, hanem örüljek velük együtt. Gyerekként tapasztaltam néha rosszindulatot a társaim részéről, amikor drukkoltak, hogy beteg legyek, és ne tudjak elmenni egy-egy versenyre, de megszoktam, és már nem foglalkoztat. Igyekszem jó viszonyt ápolni a kollégáimmal, közvetlen kapcsolatban vagyunk, de nem kergetek hiú ábrándokat, hogy például a legjobb barátom színházi berkekből kerül majd ki. Nem bocsátkozom kellemetlen szituációkba, nem keverem a magánéletet a munkámmal. Abban hiszek, hogy ha jól csinálom a dolgom, nem sajnálom az időt, az energiát, és alázatos vagyok, annak meglesz az eredménye, engem mindig ez vitt előre. Azt vallom, hogy az a legnagyobb öröm, amikor elmondhatom egy-egy siker után, hogy ezt a saját munkámnak köszönhetem, hogy jól csináltam valamit. Épp ezért nem szoktam a darabok után meginni valamit a rendezőkkel csak azért, hogy pozícióba kerüljek. Szeretek tisztességes maradni, és biztos vagyok benne, hogy nem elégítene ki a siker, amit azért értem el, mert a nagybátyám odaszólt valahova…



Nagy dologra készülsz: a Szegedi Szabadtéri színpadon A Notre Dame-i toronyőrt mutatjátok be a nyáron. Játszottál már ekkora közönség előtt?

Már volt szerencsém a Szegedi Szabadtéri Színpadon játszani az Elfújta a szélben. Előtte a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszottam, ahol szintén több ezer ember fér el a nézőtéren, ez is hihetetlen élmény volt. Szóval a nézők száma miatt nem vagyok stresszes. Inkább az volt furcsa, hogy ugyanaz a darab mennyire más színházteremben, mint szabadtéren előadva. Egy szabadtéri színpadon nyilván sokkal jobban kell gesztikulálni, hogy a 37. sorban is lássák, másfajta munkát igényel a színészektől. A darab próbái áprilisban kezdődnek, már nagyon készülünk rá. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos állomása lesz az életemnek, mert művészetileg is nagy kihívás egy ilyen karakter megformálása, ugyanis Quasimodót játszom. Az eddigi pályafutásom során főleg lírai karaktereket formáltam meg, például én voltam a legfiatalabb Rómeó. Quasimodo szerepe teljesen új élmény lesz, érzékeny karakter, és nagy feladat, hogy olyan figurát kell alakítanom, akiről mindenkinek van egy kép a fejében. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy tudjuk majd bemutatni azokat a személyiségvonásokat, amelyek csak rá jellemzőek. Az pedig külön nehézség lesz, hogy a színpadon utánoznom kell majd a testtartását, ami egyáltalán nem lesz kényelmes, a sminkről nem is beszélve. De egy színésznek mindig nagy élmény, ha kap egy új arcot, a jelmez és a színpadkép pedig mindig segít. Mindent meg fogok tenni, hogy a lehető leghitelesebb legyek.

Sportos alkat vagy, sokat mozogsz?

Nagyon szeretek sportolni, rengeteget biciklizem, az utóbbi időben pedig végre eljutok konditerembe is, gyakrabban, mint kosarazni, amit szintén kedvelek. A sport kikapcsol, és szükségem van rá, hogy kiszakítson a hétköznapokból. Szeretném kipróbálni az ejtőernyőzést, a bázisugrást. Nyáron azt terveztem, hogy megpróbálkozom a bungee jumpinggal, de az aktuális munkáim miatt végül nem jött össze.

Egy-egy munka miatt meg is van tiltva, hogy veszélyes sportot űzz?

Nincs kifejezett szerződésbeli megkötés, de az ember ilyenkor felelős önmagáért, nem is próbálkozik ilyesmivel, és igyekszik az észszerűség határain belül maradni. Ez ugyanolyan íratlan szabály, mint hogy nem vágatom le a hajam, vagy nem festetem be rózsaszínre egyik pillanatról a másikra. Ha belegondolunk, abszolút logikus, hogy például harminc kiló súlyfelesleggel már nem fogom eljátszani Rómeó szerepét.

Mit szeretnél elérni színészként, és mire vágysz a könnyűzenében?

Hálás vagyok érte, hogy sok szerepálmom már valóra vált: játszhattam Rómeót és Mozartot, most kipróbálhatom Quasimodót. Egyszer még az Elisabeth című musicalben szeretném eljátszani a Halál szerepét, mert azt nagyon izgalmas feladatnak tartom. Zenei téren pedig nem nehéz a válasz: hazai viszonylatban nyilván mindenki egy Arénabeli koncertről álmodik. Ha úgy adódik, később akár az Eurovízión is szívesen kipróbálnám magam, hogy külföldre is eljussanak a szerzeményeim. Ezért írunk most dalokat, és készítjük el a lemezt, amely reményeink szerit a nem túl távoli jövőben a boltokba kerül. Szerencsére egyre többen ismernek meg énekesként is. A legnagyobb vágyam az, hogy hogy a dalaimban olyannak mutatkozhassam, amilyen valójában vagyok.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!