A kormány mögött – Apaszemmel

2017. 04. 15.
|
Címkék: Apaszemmel 
Idén tavasszal két gyermekünk is elkezdi a jogosítvány megszerzését. Utánaszámoltam: egy kisebb vagyonba fog kerülni.
A jelenlegi számításaim szerint a következő tíz évben nagyjából másfél millió forintot fogok elkölteni a hat gyermekem vezetői engedélyére (egy minimális inflációval és két-három pótvizsgával kalkulálva). Uff. Én vállaltam a nagycsaládos életformát, de ez borzasztó sok pénz. A mai világban viszont mindenkinek meg kell tanulni vezetni, mert az autós közlekedés a mindennapok kötelező eleme. Olyan találmány ez, mint az internet, vagy akár a mobiltelefon - néha kidobnám az ablakon, de van, és használjuk.



A közlekedési kultúrának is a kulturált életvitel részének kellene lennie, de szerintem baromi késő ezt felnőtt fejjel elkezdeni. Szülőként már egész kicsi korban taníthatjuk gyermekünket az alapvető KRESZ ismeretekre, de egy KRESZ vizsgára és az egészségügyi vizsgára fel kell készülni a hivatalos tanfolyamokon, akár online is. Nem csupán költséghatékonyságból javaslom a mindenkori oktatási döntéshozóknak azt, hogy lehetne a Nemzeti Alaptanterv része, hanem azért is, mert gyalogosként is tisztában kell lenni minden közlekedési szabállyal. Illetve kötelező jelleggel tartanék a középiskolában egy alapfokú egészségügyi tanfolyamot MINDENKINEK! Egy ismert közlekedésbiztonsági szakértő egyszer egy interjúban kiemelte, hogy ha minden jogosítvánnyal rendelkező ember emlékezne a korábban elsajátított újraélesztésre, akkor több millió potenciális életmentő közlekedne nap mint nap az utakon.

Az elmúlt 25 évben sokat alakult az oktatás, előnyére és hátrányára egyaránt. Az iskolai nyelvoktatás például rengeteget fejlődött. Mára azt tapasztalom, hogy ha valaki rendesen tanul idegen nyelveket a középiskolában, akkor 16-18 éves korára egy, de inkább két nyelvből középszinten levizsgázik. Bár a mindennapos testnevelés nem pótolja az „értelmes” testmozgást, de legalább van, és szintén térítésmentes. Azt kívánom, hogy a gyermekeink tanuljanak idegen nyelveket és programozást, és ha már a világsztrádán tájékozódni kell, akkor készülhessenek az autósztrádán való közlekedésre is!

Szóljon hozzá!

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Eper – a tavasz kincse

A tavasz és a közelgő nyár első igazi jele, hogy megjelenik a piacokon a friss, illatos eper. Nemcsak nagyon finom, de az egészségünkre is ...
Manka
2017. 05. 23. 10:39
Remélem nem tette tönkre a termést az időjárás.. "szedd magad" földön szoktunk pár kilót szedni, lekvárnak, dzsemnek. Ha vacak a termés, ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Mr. T.
2017. 05. 22. 21:35
Tőzegáfonya kapszula. Páromnak bejött régóta rendszeresen alkalmazza, amikor kell. Elvileg nem engedi a hólyag és a húgycső falán ...

A kalcium-magnézium egyensúly hatása az egészségre

Szervezetünk a kalciumot megfelelő mennyiségű magnézium hiányában nem képes optimálisan felhasználni. A magnézium és a kalcium az érem ...
Kori
2017. 05. 21. 11:11
Nem értem ha még százalékosan se írják le, hogy kb mi a helyes akkor minek ez a cikk ? :/

Agyserkentő gyógyteák Gyuri bácsi ajánlásával

Az iskolaév kezdetén aktuális téma a tanulás, koncentrálás, szellemi tevékenységünk és agyunk teljesítőképessége. Fiatalkorban a ...
Fer1
2017. 05. 20. 10:57
Vannak további hasznos természetes agyserkentők: http://egeszseg-vilag.hu/termeszetes-agyserkentok/

Mikor és hogyan érdemes inhalálni?

Ismét itt a tél, a gyakori alsó és felső légúti megbetegedések időszaka. Szakértőnk, Dr. Hidvégi Edit PhD gyermek- és felnőtt ...
Orlov Kálmánné
2017. 05. 19. 23:47
T.Cím! Én még sosem használtam inhalátort, szeretném megkérdezni, hogy COPD betegségre lehet-e használni? Elég gyakran van nehéz ...

Van megoldás az évek óta tartó térdfájdalomra

Az évek előrehaladtával szinte nincs is olyan ember, akinél ne jelentkeznének különböző reumatológiai fájdalmak. A legtöbben ezen belül ...
Ágnes
2017. 05. 18. 12:35
Sajnos nekem is vannak gerincproblémáim, méghozzá igen súlyosak. A lumbágószakaszon gerincsérv - kiszakadva -, ami nyomja az ideggyököt, ez ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
Imi
2017. 05. 16. 19:23
2014-ben beadattam, gondom nem volt előtte, ha csak nem a gyakori fejfájás. Az most nem gyakori már. A vakcina Svájcban készül a doboza ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
Éva
2017. 05. 15. 09:04
Tisztelt Doktor úr! Allergiás vagyok a beadott epirubicin accord inzulinra.Erre csak a kezelések során jöttem rá.Nem tudom tartani egy órán ...

Veszélyben a kötőhártya

Itt a nyári allergiaszezon, és a strandidőszak is, ám mindössze egy-két nap után nem tudjuk élvezni tovább a pihenést, mert a szemünk ...
Pap Marianna
2017. 05. 15. 03:11
A szembetegség nálam is gyakran előfordul sok praktikát már kipróbáltam de mindig gyakran ujra olyan tüneteket érzek ami az alergiához ...

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
mókuska
2017. 05. 12. 08:17
Kedves D Vitamin Ez jó,ha már nem zug annyira a füled,nekem már elegem van ebböl.Elég volt a gagyi orvosokbol is,adják vissza az ...