Még a rák ellen is segít a bringa

2017. 04. 25.
Szerző: Szimpatika
A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát - állítják a kutatók a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányukban.
A Glasgow-i Egyetem szakemberei a UK Biobank elnevezésű egészségügyi tanulmány több mint 264 ezer - átlagosan 53 éves - önkéntesét vonták be a kutatásukba. (A projektet annak idején azért indították, hogy a krónikus betegségek, így a szívbetegségek, a rák vagy a diabétesz megelőzését, diagnózisát és kezelését javíthassák.)
A résztvevőket arra kérték, hogy jegyezzék fel milyen módon - sétálva, kerékpárral, autóval, vagy tömegközlekedéssel - jutnak el a munkahelyükre, majd haza a mindennapokban. A követéses tanulmány öt éve alatt a szakemberek nyomon követték az alanyok kórházi kezeléseit, valamint az elhalálozásokat.



A különböző befolyásoló tényezők figyelembe vételét követően a szakemberek arra jutottak, hogy a munkába sétálás - amennyiben a megtett távolság eléri a csaknem 10 kilométert hetente - a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának, valamint az ezen betegségek okozta halálozások alacsonyabb kockázatával van összefüggésben. Ugyanakkor a rák okozta halálozás kockázata ebben az esetben nem alacsonyabb, mint azoknál, akik autóval, vagy tömegközlekedéssel jutnak el a munkahelyükre.

Az eredmények szerint azoknál volt a legalacsonyabb a kardiovaszkuláris betegségek előfordulásának a kockázata, akik kerékpárral jártak munkába, és esetükben a rák okozta, valamint minden egyéb okból bekövetkező halálozás kockázata is alacsonyabb volt. A kutatók szerint annak is jótékony hatása lehet az egészségre, ha valaki az autót, vagy a tömegközlekedést, valamint a sétát és a biciklizést ötvözve jut el a munkahelyére. A szakemberek ugyanakkor rámutattak, hogy megfigyeléses tanulmányról lévén szó, nem tudnak biztos összefüggést kimutatni ok és okozat között.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!