Minden harmadik gyereket zaklatnak az interneten

2017. 06. 20.
|
Az UNICEF Magyarország kutatása szerint a 10-18 éves gyerekek 88 százalékának van profilja valamilyen közösségi oldalon, és minden harmadik gyereket ért már valamilyen piszkálódás, szekálás, zaklatás az interneten – hangsúlyozta Dr. Tausz Katalin, az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója. Segítséget csupán minden tízedik bajba került gyermek kér Magyarországon, az ilyen helyzetbe került gyermekek fele pedig inkább megpróbálja megvédeni magát.


Hivatalosan csak 13 éves kor fölött regisztrálhatnak a gyerekek a közösségi oldalakra, de az UNICEF felmérése szerint a 10-12 éves gyerekek több mint háromnegyedének van már profilja valamelyik oldalon.
Életre kelt chatek – ez a 2017-es kampányuk elnevezése. Az UNICEF és az Ipsos közös, 25 országban végzett kutatásából kiderül, hogy a 18 évesek 80 százaléka szerint valós veszély az interneten a szexuális vagy más jellegű zaklatás, de 10-ből 9-en úgy gondolják, hogy tudnak védekezni ellene.

A „cyberbullying” (internetes zaklatás) hatásai

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet reprezentatív felmérése szerint a magyar 5-8. osztályos gyerekek közel 80 százaléka az internetes bántalmazást súlyosabbnak tekinti a bántalmazás egyéb formáinál.
Tari Annamária, pszichoterapeuta a sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy az internetes zaklatás hosszútávú károkat okozhat a gyermekek személyiségfejlődésében, mert olyan mértékű agresszió érheti őket, amit nem tudnak kezelni. Az arctalanság mögé elbújva bármit leírnak egymásnak, sokkal durvább és sokkolóbb mondatokat, mint amiket valaha is kiejtenének a szájukon. Sok esetben a gyerekek egyszerre áldozatok és agresszorokká is válnak.
Az internet kockázatot, sérüléseket és csalódásokat is jelenthet, ami különösen fontos abban az életkorban, amikor az identitások próbálgatása zajlik. Nem biztos, hogy az online legagresszívabb kamasz felnőttként is olyan ember lesz, akit jobb elkerülni, de azért komoly aggodalomra ad okot, ha nagyon megtetszik neki ez a viselkedés. Ahol a nárcisztikus karakterek mondják meg a normát, ott vészesen megnő annak a lehetősége, hogy másoknak fájdalmat okoznak, miközben csak saját nagyságuk növelése a cél.


Dr. Demetrovics Zsolt, egyetemi tanár, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánja hozzátette, hogy a „cyberbullying” azért is destruktív, mert a gyermekek kortársaiktól kapják nagyrészt a szidalmakat, és nagyon kevés esetben beszélik meg a történteket szüleikkel vagy tanáraikkal. A szülők például úgy tudnak segíteni a gyermekeken, hogy rendelkezésükre állnak, nyitottak és támogatóak a problémák megbeszélésében.

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány az idei évben befolyt 1%-os felajánlásokból kiemelt figyelmet kíván fordítani Magyarországon a cyberbullying kezelésére és megelőzésére. Különféle új eszközökkel és szolgáltatásokkal fogja támogatni a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat.
A szervezet hagyományos hazai programjai közül a magyar gyerekeket megcélzó Ébresztő-óra jogtudatosító oktatási foglalkozásokat speciális online zaklatással kapcsolatos tanórákkal tervezi kiegészíteni.
A HelpApp mobilalkalmazást, melyen keresztül a gyermekek online kérhetnek segítséget, ha bántalmazás áldozataivá válnak, az UNICEF megújítja és az online bántalmazás veszélyeire való figyelemfelkeltéssel kibővíti.



Forrás: UNICEF Magyarország

Szóljon hozzá!

Júliusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
SARAH WILLIAMS
2017. 07. 20. 14:54
Sky World hitel cég, adunk kölcsönök kamatlába 0f 3%.   Jó nap, uram / ma vagyok. Magánvállalkozás vagyunk és alacsony kamatozású ...

A csalántea hatása az egészségre

Tibetben sok más hasznos, természet adta lehetőség között a csalánt is kiemelt gyógyhatású növényként emlegetik. Leveleit kiszárítva ...
Dr. Kovács Tibor
2017. 07. 20. 13:36
Az biztos, hogy nem árt csalánt fogyasztani, hisz elképesztő mennyi mindenre hatásos. A gyógynövények királya! Nagyon pontos a cikk, és ...

A bűncselekményeket jobb megelőzni, mint utánuk helyszínelni.

Dr. Garamvölgyi Lászlóval, az ismert rendőrségi szakértővel készített, májusi lapszámunkban megjelent interjú már online is olvasható.
Toth L
2017. 06. 29. 14:49
Sikerült volna fényt deríteni egy rejtélyre? József Attila 4 búcsúlevelet hagyott hátra a halála reggelén.

Palya Bea: Csak azt szabad csinálni, ami igaz és őszinte

Hogyan segít a félelmek legyőzésében a zene? Mit jelent egy népdal egy kamasznak? Miért fontos mozgásban tartani az életünket? Ezekeről, ...
Gyönös Károly
2017. 06. 26. 14:49
Nagyon birom a Palya Beát. Igazi nagy sztárnak fogja magát kinőni.

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
Lajos 62,5
2017. 06. 24. 13:22
Lehet, hogy nagy találmány ezt megítélni nem tudom. Az egészségügyi kormányzat ha használ, megtérül miért nem támogatja? Talán mégsem ...

A nyugalom és az egyenletes súlycsökkenés szere

Keleten évszázadokig a zöld teát használták nyugtató, testsúlyszabályozó és gyógyhatása miatt, ugyanis levelében megtalálható egy ...
Jenei Istvánné
2017. 06. 14. 20:00
Kipróbáltam az L-theanint, nagyon jó hatású az alvásomra.

Mikor és hogyan érdemes inhalálni?

Ismét itt a tél, a gyakori alsó és felső légúti megbetegedések időszaka. Szakértőnk, Dr. Hidvégi Edit PhD gyermek- és felnőtt ...
Sövegjártó Gábor
2017. 06. 10. 18:46
az inhalátort természetesen lehet használni a copd re söt ajánlatos én berudál cseppet használok és általába segit

Gyakran elsírod magad? Megmondjuk, miért.

Életünk része a sírás és a nevetés. Az emberek között vannak sírósabbak, vannak nevetősebbek, így hát alighanem egyéniség kérdése ...
balicsaba
2017. 06. 05. 06:48
Balicsaba vagyok szegedröl,van egy kis problémám amivel önökhöz fordulok, van amikor birom egy pár napig rendesen, van amikor esténként rám ...

Eper – a tavasz kincse

A tavasz és a közelgő nyár első igazi jele, hogy megjelenik a piacokon a friss, illatos eper. Nemcsak nagyon finom, de az egészségünkre is ...
Manka
2017. 05. 23. 10:39
Remélem nem tette tönkre a termést az időjárás.. "szedd magad" földön szoktunk pár kilót szedni, lekvárnak, dzsemnek. Ha vacak a termés, ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Mr. T.
2017. 05. 22. 21:35
Tőzegáfonya kapszula. Páromnak bejött régóta rendszeresen alkalmazza, amikor kell. Elvileg nem engedi a hólyag és a húgycső falán ...