H i r d e t é s

Kényszerteljesítmény

2010. 06. 22.
Szerző: Szimpatika
|
Címkék: Anyaszemmel 
Na ennyit rólunk mint szülőkről, és arról, hogy nem beszélünk bizonyos dolgokról...
H i r d e t é s

Nehéz nem agyalni rajta, hiszen csak foglalkoztat a dolog, hogy miért nem sikerül az én értelmes, okos fiamnak letenni az angol írásbelit. Tudom, hogy nem foglalkozott különösebben a nyelvtannal, és én - mint általában - rábíztam a felkészülést, mondván, hogy eddig sem nagyon kellett külön tanulnom vele, majd szól, ha segítség kell. De most túl lazán vettem legnagyobb fiamat, egy kicsit szorítanom kéne a gyeplôn, túl sok a zenekari próba, a szerelem, a haverok, a buli, kevés a figyelem, a tanulásra szánt idô…

Bár jókor kap észbe a drága anyuka, hiszen itt a nyár a nyakunkon, ha eddig Nagyfiúként kezeltem Ádámot, akkor Apának van igaza, és némi felelôsségvállalást is a nyakába kéne raknunk a kis “felnôttnek”. Miután ez a nyelvvizsga ügy kiderült, némi aggodalommal kérdeztem rá a várható évvégi bizonyítványra, de állítólag nem lesz meglepetés. Hú, de megnyugodtam…

Hatodikos Bori lányom bizije is billeg még egy picit, pedáloznia kell, hogy meglegyen a kitûnô, de ô az a maximalista fajta, talán a természetismeretet is sikerül felhúznia (hogy lehet ez a tárgy a mumus?). Ahogy felsôs lett, neki is szembe kellett néznie azzal, hogy nem elég az órákon figyelni, bizony tanulni kell, nem is keveset, hiszen ha csak egyszer is elmarad a szavak magolása, nem ért semmit a következô német töri órán. Ezért van néha, hogy nála is ég a lámpa még fél tízkor, amikor a húga már egy órája alszik, én persze sajnálom, de örülök, hogy ilyen komolyan veszi a tanulást.

Az alsósaink még egy másik dimenzióban élnek, már ami a tanulást illeti, hiszen általában készen vannak a leckével a napköziben, Rozikámtól csak a német szavakat kell kikérdezni, de ezt szívesen megteszik a nagyok vacsi közben… Bencém már nehezebb eset, pénteken nem írnak leckét, mert az “játszónap”, így minden hétvégén van egy kisebb konfliktus a leckeírásból, és sajnos mostanában az olvasásból is. Szerintem gyakorolnia kellene (bár lehet, hogy a lányok elkényeztettek e téren), Apa szerint viszont hagynom kéne, hiszen még csak elsôs, úgyhogy nagy feladat kitalálnom, milyen olvasmányokkal motiváljam az én makacs hétévesemet majd egész nyáron… A bizonyítványosztásra nagyon készül mindkét kicsi, fôleg Bencééknél nagy jelentôséget ad ennek a tanítónéni, hiszen az elsô tanulással töltött évét ismerik el az iskola elôtt. Nagyon szorítok, hogy kapjon az én kisfiam is jutalomkönyvet, neki ez rengeteget jelentene (ahogy persze nekem is), és ezzel a szünidei olvasás is megoldódhatna…

Szóljon hozzá!

Februári AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Megint válság!

Sőt, ha jobban belegondolunk: permanensen... A fogyasztás mindent visz, észrevétlenül. Átütemezünk, racionalizálunk, magunk előtt "görgetünk" a jobb idők reményében, hogy aztán a cech mindig annyi, vagy még több legyen. Hát élet ez? Sajnos az.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások

  • Csabi: ja a vizsgálatokat a tejtermelők támogatták kamu az egész (tegnap 23:06) Tejfogyasztás és daganatok
  • RXera: Jellemző Magyarországra! A média mozgat bennünket, nem a szívünk, és a tudatunk! Hideg van! És akkor!? Örüljünk, mert most ugyebár ... (2012. 02. 03. 18:56) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • Netti: Igen.....ez egy ilyen ország!!!A pánik országa!Semmire nincsenek felkészülve, se a -30, se a +30 fokra sem, de pánik -hangulat kelltésében ... (2012. 02. 03. 17:10) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • anya: Mátyás királyt a Duna jegén koronázták meg, tehát igen csak hideg lehetett. (2012. 02. 03. 17:01) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • teljesen mind-1: mikor én gyerek voltam akkor is esett ekkora hó akkor is volt ilyen hideg sőt még hidegebb és nem 1-2 napig hetekig mégsem volt katasztrófa ... (2012. 02. 03. 16:47) Mikor ér a fővárosba a havazás?