H i r d e t é s

Teljesítménykényszer -apaszemmel

2010. 06. 23.
Szerző: Szimpatika
|
Címkék: Apaszemmel 
Idén már 4 bizonyítványt foghatok a kezembe. Lassan kezdek hozzászokni a szöveges értékeléshez, de becsülöm a tanárokat, mert én biztosan feladnám. Egy sablonból hogyan lehet kiválasztani 30 teljesen különböző kis személyiségre a megfelelő jellemzőket?!
H i r d e t é s

Ádámnál még voltak osztályzatok 3. osztályban, azt egyszerűbb volt szülőként feldolgozni, Borinál már olvasása érthető, önálló munkára képes, hangképe tiszta volt olvasható, de családom felmenőinek kérdésére, hogy milyen lett a bizonyítvány, nem tudtam egyértelműen válaszolni.

Anyámnak egyszer mondtam is, hogy szuper, a gyerek önálló munkára is képes! De a bizonyítványát egy hosszabb beszélgetés alkalmával tudom csak elemsélni. A hosszabb beszélgetésnek szülőanyám természetesen örült, mivel egyfolytában az a baja, hogy ritkán hívom – persze nem mondja -, és ritkán beszélek vele.

A magatartás és szorgalom szöveges értékelést megértem, de vannak tantárgyak, ahol az újfajta bizonyítvány megértése legalább akkora feladat a szülőnek, mint egy kisebb dolgozatra való felkészülés. Jelenleg 2 alsó tagozatos gyerekem van, ezért fel kell kötnöm a nadrágot ahhoz, hogy valóban megértsem, gyermekeim tudnak-e összeadni, tudják-e milyen állatok élnek hazánkban, és folytathatnám. Jó, túlzok, hiszen Borinál tanultam, Rozinál már tudom, Bence elsős bizije meg rutinszerű szövegértés lesz, akárcsak egy nyelvvizsgán.

Apropó! Nyelvvizsga! Ádám! Nem beszélhetnék róla, mert megígértem a családnak, de nem bírom magamban tartani. Semmi különös, csak annyi, hogy elsőre nem jött össze. Persze én megmondtam, hiszen a vizsga előtti napon is sikerült 11-re hazaérnie, amikor is bátorkodtam megjegyezni, hogy - így meg fognak vágni, fiam! Van már egy német középfokú vizsgája, de az angol az „muszáj", meg jövőre harmadikos, akkor ne erre menjen az energia, közeleg a felvételi... Egyszóval nem ment át, majd közösen úgy határozTAM, hogy a nyári munkájából törleszti a pótvizsga díjának a felét.

-Következetlen vagy! - kaptam a fejemhez. - Megsajnálod Bencét a házifeladatok mennyisége miatt, Ádámmal meg kifizetteted a pótvizsgáját?!

Persze, hogy megsajnálom, hiszen most töltötte be a 7. évét, és az írott K betű leírása baromi nehéz feladat! Ádám meg 16 múlt, és csak a vizsgadíj felének előteremtését várnám el, mert tudnia kell, hogy felelősséggel tartozik bizonyos dolgok iránt. Húhh! Nem akarok közhelyes apuka lenni!

Őszintén remélem, hogy a nagybetűs felelősség még várhat. Talán pont azon az estén 11-kor nem figyeltem eléggé Ádámra, hiszen egy olyan nap végén történt, amikor leállt egy szerverünk és... Bla,bla, bla!

Szóval lehet, hogy azért jött haza 11-kor, mert  már régen nem voltam vele, ott, akkor, azért, miért?


Szóljon hozzá!

Februári AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Megint válság!

Sőt, ha jobban belegondolunk: permanensen... A fogyasztás mindent visz, észrevétlenül. Átütemezünk, racionalizálunk, magunk előtt "görgetünk" a jobb idők reményében, hogy aztán a cech mindig annyi, vagy még több legyen. Hát élet ez? Sajnos az.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások

  • Csabi: ja a vizsgálatokat a tejtermelők támogatták kamu az egész (tegnap 23:06) Tejfogyasztás és daganatok
  • RXera: Jellemző Magyarországra! A média mozgat bennünket, nem a szívünk, és a tudatunk! Hideg van! És akkor!? Örüljünk, mert most ugyebár ... (2012. 02. 03. 18:56) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • Netti: Igen.....ez egy ilyen ország!!!A pánik országa!Semmire nincsenek felkészülve, se a -30, se a +30 fokra sem, de pánik -hangulat kelltésében ... (2012. 02. 03. 17:10) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • anya: Mátyás királyt a Duna jegén koronázták meg, tehát igen csak hideg lehetett. (2012. 02. 03. 17:01) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • teljesen mind-1: mikor én gyerek voltam akkor is esett ekkora hó akkor is volt ilyen hideg sőt még hidegebb és nem 1-2 napig hetekig mégsem volt katasztrófa ... (2012. 02. 03. 16:47) Mikor ér a fővárosba a havazás?