H i r d e t é s

A cukorbetegség megelőzhető egészséges táplálkozással

2010. 08. 05.
Szerző: Szimpatika
|
A cukorbetegségre való hajlamot rengetegen hordozzuk magukban. Európában jelenleg 50 millió, világszerte mintegy 246 millió beteget tartanak számon, pedig a betegség könnyen megelőzhető lenne.
H i r d e t é s
A cukorbajosok száma egyre csak nő. Fokozottan veszélyeztettetek azok, akiknek a családjában előfordult már ez a betegség. Azt viszont kevesen tudják, hogy napi fél óra mozgás, egy kis fogyás és a megfelelő táplálkozás segítségével akár megelőzhető ez a betegség.

Mindenekelőtt fontos, hogy tartózkodjunk a finomított cukor fogyasztásától. Ez azt is jelenti, hogy le kell mondanunk a cukros üdítők és az édességek fogyasztásáról is. Helyette együnk gyümölcsöket. Önmagában a fogyasztás nem váltja ki a cukorbetegséget. Okozóként leginkább a túlsúlyt, a kevés mozgást és a helytelen táplálkozást nevezik meg. A cukor maga nem tesz cukorbeteggé, de a túlzásba vitt fogyasztása túlsúlyhoz vezet, ami később diabéteszt okozhat.

Fehér kenyér helyett fogyasszunk teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket. A fehér rizst cseréljük le barnára. Minél kevésbé finomított a termék, annál alacsonyabb a glikémiás indexe, és nagyobb a rosttartalma. A gabonafélék ugyanis a felső béltraktusban többek közt mérséklik a glükózterhelésre fellépő vércukor-emelkedést.

Glikémiás index(GI): A táplálékok sorrendjét jelenti 0-tól 100-ig a vércukorszintre gyakorolt hatás alapján. Minél alacsonyabb egy étel GI-értéke, annál kevesebb glükózt juttat a véráramba, s ennek megfelelően a hasnyálmirigynek is kevesebb inzulint kell termelnie ahhoz, hogy a glükoz eljusson a sejtekhez.

Fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt, hogy különböző nutriensek, más néven tápanyagok jussanak a szervezetünkbe. Ajánlott a keményítőben szegény zöldségeket, például spenótot, brokkolit, sárgarépát, zöldbabot enni. Az utóbbi például szabályozza az inzulin jelenlétét a vérben. Cukorbajosoknak pedig ajánlott napi háromszor zöldbabhéj-teát fogyasztani.

Törekedjünk arra is, hogy minél kevesebb zsírt fogyasszunk, a legelőnyösebb, ha telítetlen zsírsavakban gazdag ételeket eszünk. Tehát ajánlott a zsírszegény tej és tejtermékek fogyasztása. A zsíros húsok fogyasztása nem javallott, annál inkább üdvös a telítetlen zsírsavakban gazdag hal heti többszöri fogyasztása.

Elsőre talán nem tetszik mindenkinek a beszabályozott táplálkozás. Valóban nehéz lemondani a nagy lakomákról, süteményekről, tortákról, de egészségünk érdekében megéri. A fent felsorolt alapanyagokból ugyanúgy lehet ízletes fogásokat készíteni, miközben megóvjuk az egészségünket.

Hozzászólások

erzsó

2010. 08. 05. 20:22
Igen nagyon kell vigyázni a táplálkozásra, magam is oda figyeltem és volt eredménye nem is kicsi.A leirtak-hoz hasonlóan figyeltem magamra és volt eredménye

Szóljon hozzá!

Februári AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Megint válság!

Sőt, ha jobban belegondolunk: permanensen... A fogyasztás mindent visz, észrevétlenül. Átütemezünk, racionalizálunk, magunk előtt "görgetünk" a jobb idők reményében, hogy aztán a cech mindig annyi, vagy még több legyen. Hát élet ez? Sajnos az.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások

  • meszaros.ildiko@vipmail.hu: Minden megjelenő ijesztő témákban a kiút föl sincs említve. Csak pld. a túlnépesedés: sokan a gyermekek közül meg sem érik talán a ... (tegnap 17:14) Kinőttük a Földet, valamit tenni kéne!
  • Éva: Nagyon hasznos, amit csinálnak. (tegnap 10:09) Az ősi medicinák titkai
  • Csabi: ja a vizsgálatokat a tejtermelők támogatták kamu az egész (2012. 02. 04. 23:06) Tejfogyasztás és daganatok
  • RXera: Jellemző Magyarországra! A média mozgat bennünket, nem a szívünk, és a tudatunk! Hideg van! És akkor!? Örüljünk, mert most ugyebár ... (2012. 02. 03. 18:56) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • Netti: Igen.....ez egy ilyen ország!!!A pánik országa!Semmire nincsenek felkészülve, se a -30, se a +30 fokra sem, de pánik -hangulat kelltésében ... (2012. 02. 03. 17:10) Mikor ér a fővárosba a havazás?