H i r d e t é s

Nyár, koncert, zajártalom

2010. 08. 12.
Szerző: Varga Julis
|
A zajártalom nem ismeretlen fogalom mai modern világunkban, sőt, egyre inkább terjedő és általánossá váló megnevezés.
H i r d e t é s
A városi forgalom zaja, egy-egy mulató társaság az ablakunk alatt, a hűtő, a számítógép és a légkondicionáló zúgása mind megterheli a szervezetünket és pszichénket. A városi ember nem nagyon tud olyan helyre menekülni, ahol nyugta lehetne a nem kívánatos zajoktól.

Nyáron ráadásul rosszabb a helyzet, amikor a nagy melegben kénytelenek vagyunk nyitott ablaknál aludni, és így azok a zajok, amiket az ablaküveg kiszűrne, akadálytalanul jutnak el a pihenni vágyókhoz.

De miért is olyan veszélyes a zaj?

A különböző magasságú, frekvenciájú és erősségű hangok máshogy hatnak a szervezetünkre, némelyek akár időszakos vagy állandósuló károsodást is okozhatnak a hallószervünkben, a központi és a vegetatív idegrendszerben is, ezért nem mindegy, hogyan tudunk ellenük védekezni. A zaj károsító hatása függ a hangmagasságától, az időtartamától, az időbeli megoszlásától, az ember nemétől és életkorától is.

A nagy zaj rossz hatással lehet a pihenésre is. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a legmagasabb, az éjszakai pihenést még biztosító zajterhelés 40 decibel. Ezzel szemben Budapesten a zajterhelés jóval e fölé esik, nem beszélve arról, hogy az igazán pihentető alvás alatt a zajterhelésnek 15-20 decibel körül kéne maradnia, ami a suttogó beszéd, vagy az óraketyegés hangerejének felel meg. Megoldás lehet a füldugó.

Ám nem csak alvás közben leselkedik ránk a zajártalom veszélye. Ha napközben folyton nagy zajterhelésnek vagyunk kitéve az idegessé, stresszessé tehet minket. Az irodákban például napközben 60 decibel erősségű lehet a  zaj, ami igen megterhelő lehet ha évekig ilyen környezetben tartózkodunk. Ugyan tartós károsodást nem okoz, de pszichés zavarokat igen.

A zajártalom által előidézhető súlyos károsodás küszöbe 85 decibel, a fájdalomhatár pedig 120-130 decibel körül mozog. Ha ez így nem mondana semmit, akkor álljon itt példának az, hogy egy nagyobb koncert vagy diszkó hangereje általában 100-110 decibel, ami így hangosabb lehet, mint a légkalapács a maga 100 decibeljével. A petárdák nagyjából 130 decibel erősségű hangot adnak ha felrobbannak, akárcsak a léghajtásos repülőgépek felszálláskor, ami viszont már egyszeri behatásra is súlyosan károsíthatja a hallósejtjeinket.

Azaz nem éri meg gyerekeket vinni egy nagyobb fesztiválra, mert úgysem fogják élvezni, ráadásul sokkal érzékenyebbek a nagy zajra, mint mi. A halláskárosodás pedig alattomosan támad, észrevétlenül, és sokkal később hat, mint számítanánk rá. Amikor már valóban károsodott a hallásunk, nehezen kapcsoljuk össze a valódi okokkal, mert időben távol esnek majd egymástól. A károsodás először a magas hangoknál, 4000 és 6000 hertz körül érezhető, ami viszont nem befolyásolja a beszédértési képességünket.

Ezért érdemes odafigyelni, hogy mikor, hol, milyen erősségű zajnak vagyunk kitéve, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek minket évekkel később.

Hozzászólások

Erős Rózsa

2010. 08. 13. 00:23
2006-ban lakáshitelt vettem fel, hogy megvásároljak végül is csaknem kényszerűségből egy Thököly úti lakást. 2008. februárjában aztán kezdődött a hadd-el hadd a metro4 építéssel. Eleinte csak havi 100 e Ft-rt , most már havi 140 e Ft-rt / emelkedik folyton a törlesztőrészlet /hallgathatom családommal azt az őrületes zajt, amit az építők csapnak a szobaablakunk alatt nap mint nap, 4-10 m távolságban, gyakran 2-3 CAT és egyéb kisgépek zúgnak egyszerre, és éjjel is, ha kedvük tartja. Mit lehet ez ellen tenni? Köszönök minden ötletet előre is.

Szóljon hozzá!

Februári AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Megint válság!

Sőt, ha jobban belegondolunk: permanensen... A fogyasztás mindent visz, észrevétlenül. Átütemezünk, racionalizálunk, magunk előtt "görgetünk" a jobb idők reményében, hogy aztán a cech mindig annyi, vagy még több legyen. Hát élet ez? Sajnos az.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások

  • Csabi: ja a vizsgálatokat a tejtermelők támogatták kamu az egész (tegnap 23:06) Tejfogyasztás és daganatok
  • RXera: Jellemző Magyarországra! A média mozgat bennünket, nem a szívünk, és a tudatunk! Hideg van! És akkor!? Örüljünk, mert most ugyebár ... (2012. 02. 03. 18:56) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • Netti: Igen.....ez egy ilyen ország!!!A pánik országa!Semmire nincsenek felkészülve, se a -30, se a +30 fokra sem, de pánik -hangulat kelltésében ... (2012. 02. 03. 17:10) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • anya: Mátyás királyt a Duna jegén koronázták meg, tehát igen csak hideg lehetett. (2012. 02. 03. 17:01) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • teljesen mind-1: mikor én gyerek voltam akkor is esett ekkora hó akkor is volt ilyen hideg sőt még hidegebb és nem 1-2 napig hetekig mégsem volt katasztrófa ... (2012. 02. 03. 16:47) Mikor ér a fővárosba a havazás?