„Ha az ember nem figyel oda, két perc alatt leírják”

2010. 08. 28.
Szerző: Zimre Zsuzsa
Bánsági Ildikóval egy cukrászdában beszéltem meg találkozót 2010 augusztusában. Megérkezése után mentegetőzik, hogy nem hívott meg hozzájuk, de otthon vannak a gyerekek, főz, így nem tudnánk nyugodtan beszélgetni.
Hogyan tartja karban magát?

Az az igazság, hogy odafigyelek magamra. Tavasszal például elkezdtem egy hónapig spárgát enni, meg csupa zöldséget. Ez nem azt jelenti, hogy nem pirítottam csirkecombokat, de sok salátát csinálok hozzá és azzal eszem a színhúst. Ha levest főzök, akkor szintén valami könnyűt csinálok utána. A kertemben van paprika, paradicsom, saját citromommal pácolom a halat, van mini narancsom meg eprem és rengeteg fűszernövényem, úgyhogy ha újkrumplit sütök, csak leszedem hozzá az otthon termett rozmaringot.


Akkor jó nagy a kert.

300 négyszögöl, de inkább fenyőfa van rajta. Akartam venni egynyári növényeket, mert volt egy pálmám, ami minden évben kifagyott, és ahelyett szerettem volna virágokat. Erre mit vettem? Cukkinit meg csillagtököt. Gyönyörű növények. Szeretnék kis uborkát is, kovászolnivalót, amit én nem kovászolok, hanem nyersen megeszem. Ha pedig levágom az uborka két végét, akkor rögtön bedörzsölöm vele az arcom. Vagy nagyon szeretem például a léböjtkúrákat, de volt olyan, ami nem tetszett, a búzafüvet például nem bírtam lenyelni. Tehát feleslegesen nem szekálom magam.

Van még valami hasznos női praktikum a tarsolyában?

Az oroszok például - anyám orosz származású - a sárgabarackot úgy szedték a fáról, hogy ették is, meg bekenték vele a testüket, a nyakukat, mert abban is van olyan anyag, ami jó a bőrre. Azt mondják, hogy minden sárga gyümölcsben, a ringlóban, a sárgadinnyében is megvan az az összetevő, ami segít megelőzni a rákot. Ezt már tudják az orvosok is. Mindig tartok otthon gyümölcsöt, dinnyét, sárgadinnyét, málnát a jégen. Erre is odafigyelek, meg a vízre. Oxigénnel dúsított vizet iszom, minden nap másfél litert. Én már nem hiszek semmiben, csak ha meg is tapasztalom.

Plasztikai sebészet?

Én erre azt mondom, hogy akinek van rá pénze, betöltött x évet, és valóban szüksége van rá, akkor csinálja. Ha nem akarja magát babává operáltatni, és nem akar 50 évesen úgy kinézni, mint egy húszéves. Vagy ha nem olyan szép a keble, akkor miért ne. De a fiatalkori műtéteknek nagyon nem vagyok a híve. Néha elnézem a 10 évvel idősebb kolléganőimet, nagyon jól néznek ki, és nyilván van, amit megcsináltattak magukon, de nem fogom nagyítóval vizsgálgatni a hibáimat.

De nem tartja őrületnek ezt a nagy fiatalság-mániát? Szinte elvárás, hogy a nőknek hatvan évesen is azt kell teljesítenie, mint a harminc éveseknek.

Szerintem ez nem így van. De ha az emberben van elég energia, ha még a testével és szellemével valamit el tud érni, és szinten tudja azt tartani, akkor miért ne tegye? Az elég bosszantó egyébként, hogyha az ember nem figyel oda. és egyszer nem néz ki jól, akkor két perc alatt leírják. Onnantól  nincs méltósága az idős kornak. Nézegetem a régi családi fotókat, a nagymamámat. Neki a családban még meg volt a maga funkciója, tiszteltük, becsültük és szerettük, ez szerintem nagyon fontos dolog. Kár, hogy kiveszőben van az ilyesmi.

Régen, amikor én színésznőnek készültem, akkor nagyon vonzott az, hogy mindenkinek volt nővére, anyja, nagyanyja, és azok szerepeltek a tévében meg a filmekben. Volt értelme az egésznek. Most meg mit kezdjenek veled, még, mit játszassanak veled? Esetleg felhízol 200 kilóra és azt mondod, hogy elmegyek karakterszínésznek. Azt gondolom, hogy mindenki azt a tempót tartsa, amit ő élvez belül. Ha zavarja, hogy felszedett 2-3 kilót, akkor tegyen ellene. Ha zavarja, hogy nem lát ki a szeméből, mert rálóg a szemhéja, akkor, ha van pénze, meg energiája, tüntesse el.

Milyen volt az élet egy multikulturális családban?

Édesanyám orosz, kaukázusi. Az apukám apukája pancsovai volt, az apukám anyukája pedig osztrák. Anyukámtól az orosz, a nagymamámtól pedig az osztrák ételeket tanultam meg. De a nagymamámék már Magyarországon nőttek fel, az apja a Kőbányai Sörgyár igazgatója volt, sörön korcsolyáztak télen. Amikor nem akarták, hogy értsük, akkor németül beszéltek. De én nagyon magyarnak nőttem fel. Az anyukám sem beszélt velem oroszul, a nagyszüleim sem németül, amit nagyon sajnálok.

Ismerem az orosz rokonságom egy részét, voltam kinn Moszkvában, meg a Kaukázusban és Grúziában. Egy csomó olyan dolgot tudok, amit mások talán nem, de ez nekem természetes. A nagymamám például – orosz módra - úgy itta a teát, hogy kicsit ráöntött a csészére, és a szájába vette a cukrot, nem pedig a csészében keverte fel. Ezeket a szokásokat egyébként sokszor felhasználtam egy-egy színdarabban is, amikor idegen karaktereket formáltam meg.

Hogyan éli ezt meg, hogy a gyerekei felnőttek, elköltöztek otthonról?

Nem túl jól. Erről órákat tudnék mesélni, mert váratlanul történt. Ma már tudom, hogy nagyon fontos, az ember teljesen soha ne szakadjon el a gyermekeitől. Lélektől lélekig megmaradjon a dolog, mert máshogy nincs értelme, nem megy. A gyerekek kirepülését egy szülő nem kezelheti úgy, hogy volt egy életem eddig és akkor most van egy másik. Ezért nálam folyton jönnek-mennek, órákat tudunk dumálni, elmegyünk az állatkertbe, együtt megyünk színházba. Nem szakadtunk el.

Az, hogy nem alszanak itthon, vagyis ritkán, az ma már nem furcsa. Ha tele vagyok munkával, már pedig hál' Istennek tele vagyok, akkor észre sem veszem, hogy nélkülük élek, mert találkozunk a városban, vagy elmegyek a fiam koncertjére. De amikor 2-3 napig nem látom őket „elvonási tüneteim" vannak és akkor telefonálok és nyekergek. Azt hiszem meg kell szokni ezt az állapotot, amikor visszacsöppen az ember abba a korszakába, amikor még nem volt semmi.

Hogy lehet ezt kezelni?

Nem tudom. A gyerekeim azzal szórakoztak, hogy felhangosították a „Mama indulnom kell" című számot a rádióban, mert látták, hogy nem bírom ki sírás nélkül. Ők ezen röhögtek. Közben pontosan tudom, hogy az embernek milyen fontos saját lábra állni, egy életet elindítani, a szüleitől függetlenül. Ha sikerül magamat az ő korukba képzelni, akkor azt mondom, természetes, persze, menjetek. Csak én ezt máshogy élem meg. Az elválás nehézségeihez az is hozzájárulhatott, hogy én egy latin családmodellt képzeltem el, amiben mindenki ott él, van egy nagy ház, és boldogok vagyunk - de aztán nem így lett.

Azért generációk együttélésének is vannak hátrányai...

Én csak az előnyeit tudom. Egyik szárnyon a dédi, a nagyi, az anya, másikon a gyerekek. Mindenki csinál valamit, és ha nem akar, nem találkozik a másikkal. De ehhez nagyon nagy harmónia kell, kell a közös szeretet, a tolerancia. Ez nálunk sajnos nem sikerült.

Melyiküket volt nehezebb elengedni, a fiút vagy a lányt?

Az embernek van egy szíve, annak van két fele. Kész. És van két keze, az egyik az egyik a másik a másik. Vagy ezt csapják le, vagy azt. Nincs ilyen.

Közös nyaralás lesz az idén?

Szeretnénk lemenni a tengerre egy pár napra. A fiam azt mondta, hogy ő is jönne, de ezt még nem tudom.

A fia több zenekarban dobos, ilyenkor sokat turnézik?

Dolgozik, de azért össze tudjuk hozni. Megbeszéltük, hogy elmegyünk mindenféle fesztiválokra is, nem csak zenei, hanem főző, vagy lovas fesztiválra. A gyerekeimmel gyakran csinálunk ilyeneket, amikor éppen ráérünk.

És a színház?

Megyünk vendégjátékokra Tihanyba, aztán Pécsre, aztán Kőszegre. Minden nap történik valami és egyszerűen még nem pihentem egy napot, vagy kettőt. Nem azért, mintha én ilyen kertész manó lennék, sőt, de már nagyon hiányzik a kertem, meg és a kutyáim is.

Bánsági Ildikó 1972-ben végzett a  Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Első munkahelye a Nemzeti Színház Stúdió volt, később dolgozott a József Attila Színházban, a Vígszínházban a Nemzetiben. 1998-óta az Új Színházban dolgozik.  Munkáját számos díjjal ismerték el, 1996-ban kapta meg a Kossuth-díjat, 2009-ben az Új Színház örökös tagja lett, idén pedig megkapta a Páger Antal díjat.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!