H i r d e t é s

Géntérképpel a rák ellen

2010. 09. 20.
Szerző: Szimpatika
|
Címkék: Rák  Mellrák 
Kutatók olyan DNS variánsokat találtak mely segíthet meghatározni, kiknek van nagyobb esélyük a mellrákra. A Nature Genetics folyóiratban publikált eredmények reményekre adnak okot.
H i r d e t é s
A mellrákra irányuló kutatásokban olyan nőket vizsgáltak, akik hibás BRCA1 génnel rendelkeztek. Ha ez a gén a szervezetünkben jelen van, akkor 65 százalék az esély a mellrákra, és 40 százalék arra, hogy 70 éves korunkig méhdaganatot diagnosztizálnak náluk.

"Találtunk egy DNS részt amelyik úgy működik mint egy hangerőszabályzó. Föl és le szabályozza annak esélyét, hogy rákosak leszünk-e." - nyilatkozta Antonis Antoniou a Cambridge egyetem kutatója.

"A felfedezésünk csak az első lépés egy nagyobb kutatáshoz. Azt szeretnénk, hogy pontosan beazonosítsuk azokat a génmutációkat, melyek a mellrákért felelősek. Ezután könnyebben tudjuk kiszűrni azt, hogy kinek van hajlama erre a betegségre."

A mellrák a legtöbb nőt érintő ráktípus, évente több mint 1 millió új regisztrált beteg van. Több kutatás is azt bizonyítja, hogy még 4 másik géntípust el lehet különíteni ami a méhdaganatokért lehet felelős.

A méhdaganat az ötödik leggyakoribb rákfajta a nők körében. Évente 230.000 új megbetegedést regisztrálnak, és 130.000-ren hallnak meg.

A legtöbb nőnél csak azután diagnosztizálják a megbetegedést, miután már szétszóródott, mert a tünetek nem jellegzetesek. A betegek 70 százaléka 5 éven belül elhalálozik.

Ha a genetikai vizsgálatokkal meg lehet előzni a bajt, és preventív kezelést alkalmazni, vagy legalább a diagnosztizálást megkönnyíteni, akkor a kutatók nem dolgoztak hiába.

Szóljon hozzá!

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Politikailag inkorrekt Majális

32 fok, 2 gyerek, négy (babakocsi) kerék. No, meg a Munka Ünnepe! Kihagyhatatlan. Nekünk is, az Ördögnek is.
H i r d e t é s

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások