Magyar találmány az elsivatagosodás ellen

2010. 09. 24.
Egy különleges módszerrel a hagyományos eljárások töredékéért lehetne facsemetéket nevelni, és világszerte megszüntethető lenne az elsivatagosodás, ám itthon mégis alig van sikere az eljárásnak.
A 80-as években egy világhírű művész, Joseph Beuys azt találta ki, hogy a németországi Kasselben egy művészeti projekt részeként hétezer tölgyet ültet el városszerte. Fák kerültek az utak mellé, a kertekbe, közparkokba, de még a városka főterére is. A projekt nemcsak a kortárs művészet szempontjából volt kiemelkedően fontos, hanem ökológiailag is jelzésértékűnek számított.

Holdampf Lajos, a Földanya Alapítvány elnöke hasonló kísérlettel próbálkozott, amikor három megyében több mint 200 fát küldött ki településeknek, hogy ültessék el, igaz, nem művészi, hanem ökológiai céllal tette mindezt. A fákért Holdampf nem kért pénzt, ha akartak az önkormányzatok, fizettek, ha nem, nem.

Többségében nem fizettek, és nem is ültettek. „Nem értették, hogy miért kapnak ingyen fákat" - mondta Holdampf. „Az akció célja az ökológiai hatásokon túl az lett volna, hogy az általam kidolgozott nevelési és ültetési módszert népszerűbbé, ismertté tegye; ezzel nem csak radikálisan lehetne növelni a hazai ültetett fák számát, hanem az önkormányzatok rengeteg pénzt takaríthatnának meg" – magyarázta.

A különös kőiszapos fanevelés gyakorlati lényege, hogy a csemetéket nem kell locsolgatni, sem karózni, természetes módon jól érzik magukat, és utógondozás nélkül szépen növekednek a kalcium-karbonátos talajban. A hidrokultúra nevű növénytermesztési rendszer alapszabálya, hogy a növények valójában nem igényelnek földet. A föld kiváltható megfelelő arányban bekevert tápoldatot tartalmazó kőiszappal, figyelembe véve az egyes fafajok igényét. A kőiszap hosszan képes tárolni a nedvességet, így a növény életben maradási esélyeit garantálja, míg a gyökérzet a föld alsóbb, vízzel telített régiójába ér.

A földlabdás facsemete ültetésénél, mint egy földbe süllyesztett "edény", a kőiszap lassítja a csapadék elszivárgását, ellenáll a nap szárító hatásának, és sok csapadék esetén képes magából a pangó vizet kidobni. „Nem mellékesen egy facsemete előállítási költsége így a hagyományos megoldásokhoz képest a töredékére, 40-50 forintra csökken" – állítja a feltaláló. Az egyébként kőfaragó mesterként dolgozó Holdampf Lajos a feltalálás körülményeiről titokzatosan csak annyit mondott, hogy olyan ez, mint az „isteni szikra": valaki meglátja egy dologban a lehetőséget, és működik.

A módszerrel lehetőség lenne több százezer fát elültetni az országban úgy, hogy ez nem járna jelentősebb költséggel, ráadásul a csemeték szállításából, utóneveléséből fakadó környezeti terheléssel sem kell számolni. Az alapítvány a módszert tesztelte is, egy kistelepülés közelében háromezer csemetét ültettek el, amelyből csak három darab fa halt ki, pedig az ültetvényt senki nem locsolta, gondozta.

Holdampf Lajos úgy látja, módszere jól működne az elsivatagosodás megállítására is, ugyanis ha ilyen víztartó kőzetbe ültetnének növényeket, akkor még a sivatagban is, a folyamatos vízmegkötés hatására, a növényeknek sikerülne gyökeret ereszteni. Az egyre több növény pedig egyre több vizet lenne képes megkötni, így a sivatagosodó területek kiszáradását globálisan meg lehetne állítani. A módszer kipróbálásának érdekében most Dél-Afrikában keresnek partnereket, és úgy látszik, hogy egy ottani egyetem fogadókészséget mutat a dolog iránt – mondta a feltaláló.

A kreatív kőfaragó mindezek mellett most új terveken dolgozik. Állami segítséget szeretne kapni, hogy egy roadshow keretében az ország településeire személyesen vigyen el fákat, és bemutassa mindenkinek, hogyan működik gyakorlatban a módszer. Az ismeretterjesztés első lépésének tekinthetjük a Géniusz zenekar október elsejei koncertjét a Millenárison.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!