Szimpatika – Egy ember, aki mindent elért

Szántó Dávid 29 éves, több mint tíz éve dolgozik a Telesportnál mint műsorvezető, szerkesztő-riporter és kommentátor. Közvetített olimpiáról, világ- és Európa-bajnokságokról. Úszás szakíró, hiszen maga is úszott, korosztályos bajnok volt, de minden tévés feladatban otthon érzi magát.Dolgozott A Nagy Könyv című produkcióban, választási műsorokban eredményközlőként, sőt még énekelni is láthatták a nézők szórakoztató műsorokban. Számos magas rangú szakmai díj birtokosa, egyebek között Junior Prima- és Németh Gyula-díjas, kétszer is az év sportújságírójának választották. Külkereskedelmi és közgazdász diplomája van. Nős, egy kétéves kisfiú édesapja.

Amit sportriporterként ebben az országban el lehetett érni, azt te elérted. Egyre gyakrabban tűnsz fel más produkciókban is, de mindenki tudja rólad, hogy a szíved a sportműsorokhoz húz. A műfajban van még elég perspektíva számodra?

Azt mondod, hogy mindent elértem – szerintem viszont abszolút nem. Egyrészt, aki volt már olimpián, az elmondhatja, hogy igen, már járt a csúcson. De ez úgy működik, hogy az ember azonnal meglátja a következő csúcsot, a következő olimpiát. Ebből sosem elég, mert nincs két egyforma olimpia, és ezt nem lehet megunni.

Tudom, nem nagy szám, négy olimpiáról közvetítettem eddig, beleértve a téli és a nyári olimpiákat is, de ez semmi ahhoz képest, hogy a Vitrayék húsznál, harmincnál, negyvennél tartanak – és még ők se tudják megunni. Ha rossz napom van, és elegem az egészből, akkor mindig arra gondolok, hogy igen, de... Mint egy sportoló, amikor sokadszor is lemegy az edzésre hajnalban, és beugrik a medencébe, mert látja a célt, hogy igen, ki fogok jutni az olimpiára. Ez velem is így van.

Te úsztál, ugye?

Igen, azért is szeretem ennyire ezt a sportot. De nem az a típus voltam, mint a legnagyobbak, akik imádnak edzeni. Én egy kicsit kiríttam abból a társaságból, abból a közegből, mert nagyon komolyan vettem a tanulást, én sosem azt mondtam, hogy olimpiai bajnok akarok lenni, nem ezzel keltem és feküdtem. Ez a szó szoros értelmében persze nem igaz, mert ezzel keltem és feküdtem. Hajnali 4.10-kor az úszás miatt szólt az óra, és este 10-kor az úszás után ájultam be az ágyba, de nem ez töltötte ki minden gondolatomat. Nem szerettem edzeni, ettől függetlenül edzéseken nagyon jó voltam, de versenyezni viszont egyáltalán nem tudtam. Volt egy időszak, mikor Rózsa Norbival együtt úszhattam, ez óriási élmény volt, és nagyon jó volt vele versenyezni. De ezt csak azért mondom el, mert ugye ő olimpiai bajnok, és nagyjából 15 másodperccel volt gyorsabb nálam. Edzésen meg soha nem vert meg ennyivel, ha megvert, akkor is csak épphogy.

Ez alkati kérdés, nem?

Igen, egyáltalán nem vagyok versenyző típus. Iszonyatosan izgultam, inkább stresszelt és visszafogott a versenyhelyzet, mint hogy feldobott volna.

De visszatérve a tévéhez: számodra akkor mi a szakmai csúcs? Ha színész lennél, azt kérdezném: mi a szerepálmod?

Jó, tényleg voltam már a csúcson, III. Richárd is voltam, meg más is. De az álmom az maradt, hogy kijussak Londonba az olimpiára, meg majd Rióba az olimpiára, és így tovább. Egyébként tökéletesen igazad van, ott motoszkál bennem, hogy kipróbáljam magam egy kicsit másban is. Nem azért, mintha meguntam volna a sportot, mert szerencsére ezt nem lehet megunni, hisz nincs két egyforma verseny, és én ebben nőttem fel. De ugyanakkor szívesen kipróbálom magam más műfajokban is.

Most csináltam programajánló műsort a szórakoztató osztállyal, de voltam már választási műsorban is, aztán volt a Testi mesék Somával, az Aranyág, sorolhatnám. Nagyon sokféle műsorban dolgozhattam már, és én ezt élvezem is. Amikor az első megkeresések voltak, azt mondta Vitray Tamás, hogy még abban a korban vagyok, amikor mindent el kell vállalni – és igaza volt.

Ki kellett próbálni, és meg kellett mutatni magamat mindenütt. Nem csak arról van szó, hogy ha bekapcsolják az emberek a tévét, akkor már megint engem látnak, hanem meg kell mutatni, hogy igenis, én választási műsorban is helyt tudok állni, és felkészülten, értelmesen beszélni, vagy ha kell, akkor bohóckodni Somával, vagy egy szilveszteri műsort, gyerekvetélkedőt vezetni. Ezeket a munkákat azért is élvezem, mert kirángatnak a hétköznapokból.

Tegyük fel, hogy éppen nincs állásod, és én idejövök, mint egy kereskedelmi tévé teljhatalmú vezérigazgatója, és azt mondom: Dávid, azt csinálsz nálam, amit akarsz. Milyen műsort szeretnél?

Az első kérdésem az lenne, hogy olimpiát közvetítünk-e? Persze, szívesen kipróbálnám magam másban is, már csak azért is, mert Vitray Tamás vagy Gyulai Pista is vezetett annak idején szórakoztató műsorokat.

Neked ők abszolút etalonok?

Jó, hogy ezt a szót használod, mert sokan megkérdezik, hogy van-e példaképed? És azt akarják hallani, hogy Vitray meg Knézy meg Gyulai, és én erre mindig azt mondom, hogy nem, nekem ők nem példaképek, de abszolút etalonok. Amit elértek, az fantasztikus, és szeretnék én is olyan pályát befutni, de nem példaképek, mert már más időket élünk, nem mindent fogok úgy csinálni, ahogy ők. Nem akarok második Vitray lenni, de példaértékű, amit ők elértek. Jó lenne, ha majd harminc év múlva készítenél egy interjút egy fiatallal, aki azt mondaná, hogy ez a Szántó milyen jó dolgokat csinált.

Szóval a szórakoztató műfaj?

Elgondolkoztam, hogy jópofa lenne ezen a vonalon elindulni. Ha kell, tudok bohóckodni, imádom az élő adásokat. El tudom képzelni, hogy szívesen csinálnám.

Mondjuk egy nagy élő tehetségkutató?

Talán ott is helyt tudnék állni. Nagyon szeretek közvetíteni, ami ugye arról szól, hogy 2-3 órán keresztül folyamatosan beszélni kell, élő adás van, nem hibázhatsz, észnél kell lenni, és ha minden a feje tetejére áll, akkor is tudni kell vezetni a műsort. Ezt én imádnám csinálni.

Valószínűleg nem tudnának olyan feladatot eléd dobni, amit ne tudnál maradéktalanul végrehajtani...

Ez nem tudom, hogy szerencsés alkat vagy adottság kérdése, vagy csak abból fakad, hogy én világéletemben tévézni akartam. De ha bármilyen feladat van, én tisztességesen felkészülök, és 99%, hogy élvezem is a munkát.

Van olyan, hogy sportriporteri agy?

Igen, biztos. Nem véletlen, hogy a mai magyar médiában rengeteg sportriporter dolgozik – nem kifejezetten a sport területén. Az sem véletlen, hogy annak idején a Vitrayékat is hívták mindenfelé. Hozzá voltak szokva az élő adásokhoz, mindent meg tudtak oldani, minden helyzetben feltalálták magukat, és olyan agyuk volt – mint általában minden sportriporternek –, hogy képesek voltak a legkülönfélébb dolgokat tárolni, előhívni és rendszerezni a fejükben.


Ez mitől van? A műfaj ilyen? Vagy az iskola?

A sport imádata nyilván megvan minden sportriporterben, és a műfaj is olyan, hogy például képes az agyad az eredményekre fókuszálni. Ha körbemennél a kollégáim között, és megkérdeznéd a világbajnokság eredményeit, biztos, hogy mindenki pontosan emlékezne az összes meccsre. Nem csak a mostaniakra, hanem mondjuk 90-ig visszamenőleg az összesre. Nem azért, mert otthon leül, és könyvből memorizálja, hanem azért, mert szereti és tudja. Még arra is emlékszik, hogy ki volt a partjelző. Ez nagyon jó iskola, mert mindenre felkészít. Bánótól Gundiig végig lehet nézni, hogy milyen műsorokban vannak ex-sportriporterek. Rájuk mindig, minden körülmények között lehet számítani.


Van külföldi példaképed? Van olyan a ti műfajotokban, mint például a talk-showban Oprah, vagy a szórakoztató műfajban Jay Leno?

Ilyen azért nincsen, mert a sportközvetítés minden országban nagyon más. Valahogy úgy alakult ki, hogy míg a hírműsorok teljesen ugyanúgy készülnek, a sportműsorok és a sportközvetítések teljesen máshogy néznek ki Amerikában vagy Németországban. Egy német úgy közvetít focimeccset, hogy ötpercenként egyszer elmondja, hogy kinél van a labda. Egy olasz pedig háromszor infarktust kap, és megállás nélkül végigdumálja az egészet. Nálunk egy más stílus alakult ki, és erről nagyon nehéz lenne leszoktatni a nézőket. Szerintem nem is érdemes. Nemzetközi példaképem már csak ezért sincsen.

Van nagy álmod? Mondjuk élőben közvetíteni az űrből a Marsra szállást, vagy milliók előtt fellépni? Valami őrültség, amire azt mondanád, hogy Istenem, egyszer az életben add ezt meg nekem?

Bármennyire is töröm a fejem, egy kép jut csak az eszembe: egy kommentátori állásban úszóolimpiai döntőt közvetítek, ahol magyar nyer. Ez még nem adatott meg nekem, de szerencsére már közvetítettem magyar ezüstöket és bronzokat az olimpiáról, meg világbajnoki és EB aranyakat. Nekem az az álmom, hogy egy olimpiáról magyar sikert közvetítsek minden mennyiségben. Hogy ezen kívül mi? Ahogy mondtam, szívesen csinálok szórakoztató műsorokat vagy politikai műsorokat, de akkor is – az olimpia mindenek felett!