Milyenek vagyunk az ágyban?

Szerző: Z.Zs.
Egy óvszergyártó által szponzorált felmérés az amerikaiak szexuális életét vizsgálta. Megnéztük, vannak-e különbségek az ismerten prűd jenkik és a magyarok nemi életében. Úgy tűnik, nem is kevés.
Az amerikai  kutatásban 5865 embert vizsgáltak 14–94 éves korig.

A hagyományos közösülés a felnőtt párok közt volt a legelterjedettebb, de az anális és orális szex aránya nőtt az 1992-es felméréshez képest. Óriási sokféleséget találtunk az amerikai felnőttek szexuális repertoárjában. 41 féle pózról számoltak be a kutatók. Természetesen azt is vizsgálták, odafigyelnek-e a biztonságos szexre az emberek. A közegészségügyi kampány, amit indítottak, úgy tűnik, főleg a serdülők közt volt sikeres.

Négyből egy esetben használtak óvszert a monogám kapcsolatokban, míg más partner esetén 3-ból egy alkalommal. A tinik körében ez az arány 79 százalék volt.

Úgy tűnik, a tinik megbékéltek az óvszerrel, de a 25–29 éves korosztálynak már csak 53 százaléka nyúlt a gumi után. Az 50 évesek körében pedig mindössze 25 százalék volt hajlandó használni. Az mindenesetre jól látszik, hogy az alkalmi kapcsolatokban dupla olyan gyakran kerül elő a gumi, mint állandó partnerrel.

A Washingtoni Egyetem szociológusa elkeseredett az eredmények láttán. Véleménye szerint az 50+-os korcsoportban is erősíteni kéne a biztonságos szexre való törekvést.

Más érdekes adatokra is rávilágított a felmérés.

Az orgazmuskérdés:

A férfiak az aktus során szeretnek elélvezni, míg a nők nagy része az orális szexben szereti megtalálni a gyönyört. És – mily meglepő – a férfiak azt hiszik, a nők többször élveztek el, mint valójában. Ugyanez számokban: a férfiak 85 százaléka szerint partnere eljutott a beteljesedésig, míg a nőknek csak 64 százaléka vallotta ezt.

Fájdalom: a nők egyharmada érzett fájdalmat az aktus során, míg a férfiaknak csak 5 százaléka.

Anális szex: az 1992-es felméréshez képest majdnem 20 százalékkal emelkedett az anális szexet kipróbálók aránya. ( 25–29 éves kor közt jelenleg 40 százalék)

Orális kényeztetés: úgy tűnik, az orális szex elfogadottá vált, a teljes korosztály 70–90 százalékának volt már része orális gyönyörökben. Az előző felméréshez képest a szám kissé emelkedett.

Szexi barátok: a férfiak 13 és a nők 11 százaléka „használta" ki ellenkező nemű barátját egy orgazmus erejéig.

És a tinik? A 14 éves fiúk 4 százaléka a lányok 9 százaléka élt nemi életet. 17 éves korra ez az arány 40 és 36 százalékra nőtt.

Mi van itthon? A Medián-felmérése szerint a magyarok szexuális élete nem olyan intenzív, mint korábban volt. Egy évtizede még hetente 2 alkalommal bújtak ágyba, ma már csak havi 6 alkalommal teszik ezt. A legaktívabb a 18–39 éves korosztály. A 60 évesnél idősebbek fele már egyáltalán nem él nemi életet.

A szexuális együttlét 35 percig tart, ennek fele előjáték, a másik fele maga az aktus.

Nálunk a kézzel való ingerlés szokatlan, az orális szextől pedig minden negyedik ember idegenkedik, bár most már az emberek háromnegyede szerint ez egy normális tevékenység. A magyarok szemében az anális szex azonban még mindig tabunak számít, csak minden ötödik ember szemében normális. A szado-mazo szex és a szerepjáték azonban még mindig abnormálisnak van minősítve. Az, hogy a társadalom nyit az „újdonságok" felé, annak oka a fiatalok belépése a szexuális életbe.

A 18–29 évesek tizede már a gruppenszexet is kipróbálta. Sajnos a nők 8 százaléka azt vallotta, hogy az elmúlt egy évben nem volt partnerrel orgazmusa, míg a férfiaknál ez az arány 3 százalék.

Egyébként a férfiak 7 százaléka szokott serkentőszereket használni: 3 százalék erekciót biztosító tablettát vagy eszközt, szintén 3 százalék természetes vagy növényi alapanyagokból álló vágyfokozót, 1 százalékuk pedig serkentő gyógyszert vagy gyógyhatású készítményt.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!