Szimpatika – "Végül pedig eljutottam oda, hogy semmit sem ettem"

„ Ahogy elkezdtem kamaszodni, úgy kezdtem el hízni is, meg sem álltam 74 kilóig, ami az akkori alig 170 centimhez elég szörnyen nézett ki. Egy ideig nem érdekelt, hogy hogy nézek ki, de aztán úgy 14- 15 éves korom körül borzasztóan elkezdett zavarni, szinte nem is ismeretem magamra, és vissza akartam kapni a régi külsőmet. Ennek érdekében elkezdetem nagyon durván fogyókúrázni.

Először csak a vacsorát hagytam el, aztán már az ebédet is, végül pedig eljutottam oda, hogy semmit sem ettem. Ha már borzasztóan éhes voltam, akkor átlapoztam egy áruház reklámújságját, és ahogy az ételeket néztem és arra gondoltam, hogy milyen szívesen befalnám az összeset, már attól lelkiismeret furdalásom lett, de így legalább az éhségérzetem is elmúlt.

Persze volt, amikor nem tudtam ellenállni, és minden otthon található ennivalót magamba tömtem, de aztán a bűntudat úgy elhatalmasodott rajtam, hogy inkább kiadtam az egészet magamból.

Néha már felkelni sem volt erőm, napközben pedig mindig feszült és ingerült voltam és állandóan csak az járt a fejemben, hogy mit és mennyit ehetek, más nem is igazán érdekelt. Ez nem csak engem, az egész környezetemet megviselte. Végül, amikor úgy lefogytam, hogy minden zsír eltűnt rólam és a „szigetelés" hiánya miatt kaptam egy borzasztó vesegyulladást.

Ekkor vittek el orvoshoz, aki elküldött egy terapeutához. Ő segített ki ebből a jó 1.5 – 2 évig tartó gödörből. Akkor úgy megtanultam a leckét, hogy azóta nem nagyon fordul meg a fejemben, hogy változtatnom kéne a testemen. Egyszerűen nem éri meg azt a sok szenvedést az az egy ruhaméret pluszban vagy mínuszban."

A történet első része itt olvasható.