Géntérkép

Kódolt erőszak?

Csaknem kilencszáz finnországi elítélt genetikai vizsgálata révén két olyan gént azonosítottak, amelyek az erőszakos bűncselekmények elkövetésének rizikóját növelhetik. A kutatás eredményeiről a Molecular Psychiatry című folyóiratban jelent meg tanulmány.

Válogatott írások a gének hatalmáról

Szabad-e az emberi elme, vagy csupán illúzió, hogy képesek vagyunk tudatosan választani és dönteni? Igaz-e, hogy génjeinkbe van kódolva a hűtlenség? Van-e örökletes alapja az agressziónak, a bűnözői magatartásnak, vagy jórészt tanult attitűdökről van szó? Szexuális irányultságunk már a fogantatás pillanatában eldől, vagy csak a szocializáció során alakul ki?

Amikor nem hunyhatunk szemet génjeink felett

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a hír, hogy Angelina Jolie a megelőző célú emlőeltávolító műtét mellett döntött. Dr. Csermely Gyula, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyász szakorvosa az eset kapcsán arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy bár valóban van olyan helyzet, amikor a nőgyógyász, a genetikus és az onkológus egy ilyen drasztikus lépést tart a legjobbnak, ez csak extrém esetekben van így.

Miért is távolíttatta el Angelina Jolie a melleit?

Az elmúlt napok kétségkívül legfelkavaróbb híre Angelina Jolie műtétéhez kapcsolódik. A színésznő kettős melleltávolításon esett át, hogy így próbálja megelőzni a rákot. Az emlődaganat magas rizikójára orvosai az elvégzett genetikai vizsgálat alapján következtettek. De mit is kell tudnunk a BRCA-ról, hogy a döntés hátterét megértsük?

A génjeinkbe kódolt táplálkozás

A genetikai állományunk a hajunk vagy szemünk színe mellett azt is meghatározza, hogy életünk során milyen betegségekre leszünk hajlamosak. Ezek kialakulásában, illetve elkerülésében az életmódunk és a környezeti tényezők egyaránt nagy szerepet játszanak. A genetikai rizikófaktorok és a táplálkozás kapcsolatának ismerete a betegségek megelőzésének és gyógyításának újszerű módját jelentheti azáltal, hogy a génjeinkbe kódolt hajlam kifejlődését a táplálkozás segítségével befolyásolhatjuk.

A reménytelenség génje

Lehetséges lenne, hogy valaki genetikailag tényleg reménytelen? Ha nem is úgy, ahogy elsőre gondoljuk, de igen. Egy Semmelweis Egyetemen zajló kutatásból ugyanis kiderült, hogy az öngyilkosság egyes elemei, mint például a reménytelenség érzése, örökletes lehet.

Az rs4950: a főnökgén

Brit kutatók felfedeztek egy gént, amely segít abban, hogy valaki vezetővé válhasson. Az rs4950 kódjelű „vezetői” gén öröklődik, és kapcsolatba hozható azzal, hogy az emberek vezetővé válnak. A szakemberek elfogadják, hogy a vezetői képességek tanulással bontakoznak ki, de e gén jelentheti a lényeges lökést abban, hogy valakiből vezető vagy beosztott válik.

Felesleges védekezés?

A britek két százaléka rendelkezik azzal a génvariánssal, amelynek köszönhetően nincs testszaga, háromnegyedük mégis használ dezodort - állapították meg egy tanulmányban.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!