Rákszűrés

Magyar áttörés a rákkutatásban

Nemzetközi elismerésben részesült egy hazai vállalkozás, amely nem kevesebbet tűzött ki célul, minthogy „feltörje a rák kódját”. Dr. Peták István tudományos igazgatóval, a cég egyik alapítójával beszélgettünk.

Elhalasztják a rákszűréseket

A népegészségügyi célú onkológiai szűrővizsgálatok április 9-től pár hétre szóló, átmeneti és rövid ideig tartó halasztása pótolható, a lakosság szűrése nem marad el.

Sokat tehetünk a rák megelőzéséért

Az 1993 óta minden évben megtartott Nemzeti Rákellenes Nap egyik fő célja, hogy erősítse a felelősségérzetet az emberekben és tudatosítsa mindenkiben, hogy sokat tehetünk a rákkal kapcsolatos kockázatok csökkentése érdekében.

Magyar kutatók fejthetik meg a rák kódját

Dr. Peták István a társalapítója annak a cégnek, amely a napokban elnyerte az Európa legígéretesebb technológiai vállalkozása címet. Az Oncompass Medicine jövőbeni értéke meghaladja majd az egymilliárd dollárt.

A tüdőrák korai stádiumban is szűrhető

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára készült kutatás szerint a tüdő rákos daganatainak 70 százaléka korai stádiumban kimutatható CT-vizsgálattal.

Kiket veszélyeztet leginkább a tüdőrák?

Magyarországon évente száz halálesetből huszonötért valamilyen rákos betegség a felelős, ezen belül is az egyik vezető halálok mindkét nemnél a tüdőrák, amely valamivel erősebben sújtja a férfiakat. Pedig a tüdőrák az esetek túlnyomó többségében megelőzhető lenne.

A bőrrák felismerésére tanítják a gyerekeket

Az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika kutatócsoportja online kérdőíven méri fel, hogy iskoláskorúak intuíciójukra támaszkodva képesek-e eldönteni egy fotón látott bőrelváltozásról, hogy jó- vagy rosszindulatú-e.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!