Betegségek

A magzati rendellenességek megelőzése

Nyitott gerinc, kamrai sövényhiány, ajak-és szájpadláshasadék, dongaláb és Down-kór. Csak néhány, a hazánkban leggyakrabban előforduló magzati veleszületett rendellenességek közül, amelyek a születések mintegy hat százalékában sajnos előfordulnak. Ez évi öt-hatezer esetet jelent, amelyek közül van, ami akár halállal is végződhet. A fejlődési rendellenességek egy részét már magzati korban ki lehet mutatni, kezelni, illetve esetenként kialakulásukat meg is lehet előzni.

A stroke tünetei

Rengeteget hallunk róla, de mégsem tudjuk, hogy pontosan mit is takar az a rövid szó, hogy stroke (vagy szélütés). Sajnos napjainkban egyre több embert érint ez az súlyos agyi érprobléma, aminek ha nem ismerjük fel időben a jeleit, könnyen halálos kimenetelű is lehet.

Hány évesen vállaljunk gyermeket?

Napjaink életvezetési tudatosságát komolyan áthatja a gyermektervezés kérdésköre, amely során beszélhetünk pszichológiai, egzisztenciális és biológiai szempontokról – ezek figyelembe vétele nélkülözhetetlen a tervezés első fázisában. A meghatározó külső körülményeken túl a legfontosabb aspektus azonban az, hogy a női szervezet mikor áll legjobban készen a várandósságra.

Ki marad otthon a beteg gyerekkel?

A gyermek lebetegedésekor a munkavállalók egyharmada egyáltalán nem vesz ki szabadságot. A szabadságot kivevők általában 6-7 napot maradtak otthon a beteg gyermekkel, tízből nyolc esetben pedig az édesanya gondoskodik a gyermekről.

Visszatért Európába az életveszélyes vírus

Megfertőződött két gyermek a gyermekbénulásért felelős poliovírussal Délnyugat-Ukrajnában, s ezzel öt év után újra felütötte fejét a kór Európában - közölte a genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.

Milyen szervi bajokra utalhatnak a kiütések?

Számtalan elváltozás jelenhet meg a bőrön, amely aggodalomra ad okot, másokat azonban észre sem veszünk ezek közül. Néha azonban muszáj orvoshoz fordulnunk – hogy mikor, azt Dr. Kálmán Gábor bőrgyógyász, kozmetológus segítségével foglaltuk össze.

Komoly betegségekhez vezethet a lelki terror

A családon belüli erőszak elszenvedői többnyire a nők, míg a lelki terror „nagymesterei” éppen a nők. Ez azonban komoly egészségügyi károkat is okozhat.

Megtalálták a halálos vírus ellenszerét?

A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) vírusának természetes emberi ellenanyaga segíthet a gyakran halált okozó betegség védőoltásának és gyógyszerének kifejlesztésében is.

Kiknél magas a memóriaromlás kockázata?

Az enyhe kognitív zavarral (MCI) élő idősebb nők állapota nagyjából kétszer olyan gyorsan romlik, mint a hasonló problémával küzdő férfiaké – állapították meg amerikai kutatók, akik arra keresték a választ, hogy az Alzheimer-kór miért sújtja inkább a nőket, mint a férfiakat.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!