érszűkület

Egy éve alig mozgunk: megjelenhet a visszeresség

Eddig is népbetegségnek számított, az egy éve tartó vírushelyzet miatt azonban még inkább növekszik azoknak a száma, akik visszerességgel, visszértágulatokkal szembesülnek az alsó végtagokon.

A szédülés 4 fő formája

A szédülés olyan kellemetlen tünet, amelynek okát mindenképpen érdemes tisztázni, hiszen gyorsan orvosolható és súlyos betegség is állhat a hátterében.

A „kirakatnéző” betegség

Magyarországon népbetegség az érszűkület, az ebből fakadó amputációk arányát tekintve pedig Európa éllovasai közé tartozunk.

Az érszűkület és a cukorbetegség megsokszorozza az amputáció veszélyét

Magyarországon évente mintegy négyezer lábamputációra kerül sor a felnőtt lakosság körében az alsó végtag érszűkülete miatt, pedig a műtétek egy nagy része megelőzhető lenne. Az érszűkület és a cukorbetegség együttes előfordulása sokszorosára növeli a végtagok elvesztésének kockázatát.

Új technika a szívműtéteknél

Dr. Andrássy Pétert már jól ismerhetik olvasóink, hiszen többször is kikértük a véleményét különböző, a szívet és a vérkeringést érintő orvosi kérdésekben, sőt, 2014 novemberében a téli sportolással kapcsolatban is tanácsokat adott. Az elmúlt hetekben többször hallhatták a nevét egy új szívkatéteres eljárással kapcsolatban, amelyre már a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban is lehetőség van. A kórház osztályvezető főorvosát arról kérdeztük, hogy kiknek segíthet leginkább, és miért forradalmi ez az újítás.

Gyógykeverék meszesedés ellen

Ezt a gyógyhatású kombinációt a német természetgyógyászatban már nagyon régóta elismerik és alkalmazzák, meszesedésre, érszűkületre.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!