Sugárterápia

Egy nap a sztómával élő betegekért

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete október másodikát a sztómások világnapjává nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet a betegek rehabilitációjára, illetve a sztómához vezető betegségek megelőzésére.

Immunterápia segíthet a limfóma gyógyításában

Szeptember 8-a a limfóma világnapja - a betegségnek csaknem hatvan alfaja van, évente több ezer esetben diagnosztizálják Magyarországon, de az új kutatások szerint az immunterápia nagyban segítheti a gyógyulást.

Új útjai a gyógyulásnak

Olvasom, hogy szervezetünk naponta 25 ezer hibás sejtet termel. Meg hogy a WHO jelentése szerint élete során minden második ember megbetegszik rákban. Ez persze nem azt jelenti azt, hogy meg is fog halni.

A férfiakat is érinti az emlőrák

Előrehaladottabb állapotban veszik észre, ráadásul agresszívabb is a mellrák a férfiak esetében, mint a nőknél – mondja a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetője. Dr. Dank Magdolna szerint a férfiaknál ugyan jóval ritkább ez a betegség, az összes emlőrák kevesebb, mint egy százaléka érinti őket, a prognózisuk azonban épp az előrehaladott állapot miatt rosszabb, mint a nőknél.

Megoldás a sugárkezelés következményeire

Szájüregi rák – szerencsére sokan nem ismerik még a daganat ezen típusát. Ugyanakkor az az évi 1500 ember, akit a rák ezen válfajával diagnosztizálnak, sokat tudna mesélni arról, hogy a sugárterápia még csak a kezdet – a kezelés hatására ugyanis egy rutinműtétnek mondható foghúzás is súlyos következményekkel járhat.

Őszintén a sugárterápiákról

A sugárterápiáról hallott információkból általában annyi marad meg a legtöbb emberben, hogy nélkülözhetetlensége ellenére is káros és veszélyes. Ennek természetesen van alapja, viszont az utóbbi évtizedek során nagyban javult a hasonló beavatkozások pontossága.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!